Akadályok

2018.08.29. 16:35

Figyelem: forgalomlassításra kell számítani Tolmácson

Még tavasszal érkezett megkeresés a község önkormányzatához, hogy közvetlenül a vasúti kereszteződés után, a Szentiványi-kastély szomszédságában lévő Zarándok utcában, az utóbbi időben igen megszaporodott a sebességkorlátozást be nem tartó, gyorshajtó autósok száma.

H. H.

Forrás: Shutterstock

Az áldatlan állapotokat megelégelték a lakók, utalva arra, hogy itt sok kisgyermekes család él és számos balesetveszélyes helyzet alakult ki, és kérték a faluvezetést, sürgősen találjon mihamarabb megoldást a gondokra. Hajnis Ferenc, Tolmács polgármestere elmondta, a panaszok kézhezvételét követően egy tervezőmérnök bevonásával terepbejárást tartottak, annak érdekében, hogy megállapítsák, milyen beavatkozás szükséges, és ehhez mennyi pénz kell.

Végül több mint egymillió forintos saját forrásból felszereltették a forgalomcsillapító akadályokat, remélve, hogy ezáltal a gépjárművezetők megfontoltabban, a szabályok betartásával közlekednek majd az érintett szakaszon. Hasonlót várnak el a nemrégiben felújított Szent Lőrinc úton is az ­autósoktól.

Címkék#tolmács

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában