Utazás

2018.08.09. 18:50

Elképesztő: óriási távot tettek meg a salgótarjáni motorosok

Az European Star Riders Association (ESRA) motoros márkaklub a kétkerekűek szerelmeseinek idén másodszor rendezett többnapos találkozót, ezúttal Észtországban. Voore településen nyolc ország ­motorosai gyűltek össze, akiket a Dragstar Klub Hunland 16 főből álló magyar csapata is erősített. Halász Róbert és Verbói László, a két nógrádi résztvevő mintegy négyezer kilométeren át szelte a távoli tájak útjait…

Palchuber Kinga

bdr

 

Barátságokra tett szert a hosszú út során a két nógrádi, Verbói László (balról a harmadik) és Halász Róbert (balról a negyedik) NMH-fotó

 

Az European Star Riders­ Association (ESRA) motoros márkaklub nyolc ország – Belgium, Németország, Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Oroszország és Svájc – elszánt sofőrjeit tömöríti magába. A motorosok hagyományteremtő szándékkal először tavaly nyáron találkoztak Lengyelországban, s az akkori sikernek köszönhetően eldöntötték: idén is életre hívják az összejövetelt.

Választásuk ezúttal Észtországra esett, ahová mintegy kétszázan robogtak el egy felejthetetlen kaland kedvéért. A hazai csapatot a Dragstar Klub Hunland 16 tagja erősítette, akik közül ketten – Halász Róbert és Verbói László – Salgótarjánból indultak el motorjukkal a közel négyezer kilométeres táv megtételére.

– Immár öt éve vagyok tagja a motoros márkaklubnak, így a bandával már elég sokfelé volt alkalmam csavarogni. Megjártuk motorral az Alpok hágóit, Olaszországot és Erdélyt, s szinte valamennyi környező ország útján nyeregbe pattantunk már. Az észtországi találkozó pedig most újabb kihívásra csábított bennünket… – mondta Halász Róbert.

Kalandvágy, szabadság és barátság

A Dragstar Klub Hunland kis csapata a Yamaha Drag­Star motorkerékpár hazai ­híveit igyekszik magában foglalni. A klub személyes kapcsolatokon alapuló motoros barátságra, önzetlen segítőkészségre, valamint a barátaikkal szemben tanúsított korrekt, egyenes hozzáállásra épül. A klubhoz bárki csatlakozhat, aki kedvet érez hozzá, hogy egy igazi motoros közösség tagjává váljon, akikkel együtt motorozva boldogan átélné az igazi szabadság ízét is.

– Naponta ötszáz kilométer feletti távokat hagytunk a hátunk mögött, miközben Szlovákia, Csehszlovákia, Litvánia és Lettország festői tájai is a szemünk elé tárultak. Igazi próbatétel volt ez mindnyájunknak! Napi tíz órákat vezettünk, esőben és forróságban sem volt megállj! A kalandvágyon és az új helyek felfedezésén túl ez volt a másik ok, amiért bevállaltuk a hosszú utat: az állóképességünk tesztelése – tette hozzá Verbói László.

A motorozás nógrádi szerelmesei azonban nem elégedtek meg a találkozón szerzett élményekkel, így az összejövetel után nem haza, hanem a finn főváros felé vették az irányt.

– A nemzetközi találkozó után öten – miskolci és budapesti barátainkkal kiegészülve – úgy döntöttünk, hogy bizony töviről hegyire felfedezzük a környéket! Négyen motorral szeltük az utakat, míg Balázs Szilvia, a feleségem ezt a több ezer kilométeres túrát autóval tette meg. Ő volt a mi őrangyalunk és a mozgó szervizünk! Nagyon büszke vagyok rá, jól állta a sarat… – mesélte tovább Halász Róbert.

A bevállalós magyarok a Balti-tengeren komppal keltek át Helsinkibe, ahol többek között városnézéssel és az „ezer tó” egyikének felkeresésével ütötték el szabadidejüket. Hazafelé megmártóztak a tengerben és betértek a lengyelországi Wieliczkai sóbányákhoz is.

– Minden nap csodás volt! Ezek az országok dinamikusan fejlődnek, lenyűgöző az utak állapota és a közbiztonság. A többség egy efféle túrára mégsem pihenésként tekint, itt ugyanis nem a hasát sütteti az ember egy héten át. Azonban elhivatott motorrajongóként bátran ki merem jelenteni: ezeknek a kikapcsolódásoknak egyedi feelingje van! Mi abban a móka, ha egész nap csak lazsálunk?! – viccelődött Verbói László.

Nógrádi motorosaink saját maguknak is bizonyítottak: nincs az a táv, amit motorral ne tudnának leküzdeni. Ez nem is csoda, hiszen mindketten edzettek már a hosszas robogásban.– Amióta komolyabb járgányunk van, minden évben motorra pattanunk egy-egy, legalább kétezer kilométer körüli kirándulás kedvéért. Azt valljuk: érdemes motorháton felfedezni a világot, mert szavakkal leírhatatlan érzés a hegyek között csapatni… – mesélték.

Jövőre az ESRA valószínűleg Belgiumban rendezi meg harmadik találkozóját, így a belgák szája is tátva maradhat a csoportosan vonuló kétkerekűek látványától.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában