Mátraszele

2018.07.27. 14:34

Mátraszelén is érdemes pecázni

Kapitális halak élőhelye a mátraszelei víztározó. A pontytelepítés is rendszeres.

Forrás: NMH

Fotó: Hüvösi Csaba

– Egyesületünk, az Acélgyári SzHSE jogelődje az Acélgyári HE 1969-ben alakult a mátraszelei víztározón horgászó tagokkal. Azóta folyamatosan ez a vízterület kezelője – mondta lapunknak Kapás Imre, az egyesület elnöke. A tó 12 hektáros, egy volt külszíni fejtés helyén – amelyet a Zagyva elárasztott – jött létre, 10 méteres átlag vízmélységgel. A páratlan szépségű tó 950 ezer köbméternyi vizét a Karancs-Medves hegység déli lábánál eredő Zagyva táplálja, amelynek átfolyása miatt tiszta a vize, így az átlagnál ízletesebb az itt fogott hal.

– A tó mélysége miatt a ponty nem szaporodik természetes módon, ezért rendszeresen, évente több alkalommal telepítjük ezt a halfajt – tette hozzá Kapás Imre. – Viszont jelentős természetes szaporulat tapasztalható a harcsánál és kedvezően alakul a süllő és csuka állományunk is. A ragadozó halállományt a természetes szaporulaton kívül süllőtelepítéssel igyekszünk növelni. A keszeg állomány természetes úton ugyan jól szaporodik, de a tó biológiai egyensúlyának fenntartása érdekében mindenképpen telepítésre szorul. A tóban nincs védett halfaj, és szerencsére törpeharcsa sem található, ami igazán jó hír a horgászoknak. Ahogy az is fontos, hogy a vízinövények káros elterjedése sem tapasztalható.

A mátraszelei víztározóban, a több évtizede folyó halgazdálkodásnak köszönhetően, valamint a tó kora és mélysége miatt igazán kapitális pontyok, csukák, süllők és harcsák lakóhelye a hatalmas víztömeg. Aki természetes vízen szeret horgászni, itt megtalálja, amit keres!

Napijegy vásárlási lehetőség előzetes egyeztetés alapján: Kaszár Sándor: +36-30 471-5374, a mátraszelei napijegy ára: 4000 forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában