Nógrád megye

2018.06.28. 12:34

Kelendőek a tűzről pattant nógrádi menyecskék

Az idei nyár sem múlhat el esküvők nélkül, amelyeknek a száma az utóbbi évek során megemelkedett, népszerűségük pedig máig töretlen.

Nagy Orsolya

Beindult az esküvőszezon, egyre többen mondják ki a boldogító igent. Országosan főként a megyében növekedett a házasságok száma a Központi Statisz­tikai Hivatal legutóbbi adatai szerint.

– Ez valószínűleg a családtámogatási intézkedések sokaságának köszönhető – mondta lapunknak korábban Szabóné Koós Ibolya salgótarjáni klinikai szakpszichológus. Hozzátette: a házassággal megerősített kötelék stabilabb az élettársi kapcsolatnál.

– A lakodalmak népszerűsége továbbra is tart Nógrád megyében. Pásztón eddig húsz esküvőt tartottam meg, és összesen 33 jegyzőkönyvet vettem fel erre az évre, tavaly pedig 41 menyegző volt – közölte Nagyné Várhelyi Odette pásztói anyakönyvvezető.

Mint mondta, leginkább munkaidőben zajlanak a szertartások, hiszen akkor díjmentesek, de ezeken csak pár fő vehet részt, és igen rövidek. Sokan kérik azonban a hétvégi házasságkötéseket is.

– Itt közösen gyújt gyertyát a szerelmes pár, de homokot is szórhatnak. Mind a kettő a házas élet indulását szimbolizálja. Ezt követi a szülőköszöntés, amikor a fiatalok nevében az anyakönyv­vezető megköszöni a szülőknek, hogy felnevelték gyermekeiket és útjukra engedik őket. Ilyenkor virággal vagy ajándékkal szoktak kedveskedni, végül köszöntik az ifjú párt – osztotta meg lapunkkal az anyakönyvvezető.

A szerelmesek ebben az időszakban már lázban égnek, és arra törekednek, hogy minden tökéletes legyen a nagy napra. A régi esküvői hagyományok közül viszont mostanra sok eltűnt, de azért akad néhány szokás, amelyeket máig megőriztek.

– Napjainkban nagy trend, hogy dekorációval foglalkozó cégek díszítik fel a vendéglátóhelyeket. Az, hogy az ifjú pár maga dekorál, már nagyon ritka – mesélte Borsovicz Szilvia, a kisterenyei Szekér fogadó üzletvezetője.

Hozzátette: a vintage stílust nagyon sokan kedvelik, de még jelen van egy-egy lakodalomban a hagyományos díszítés is. Többnyire fehér és ahhoz illő színt választanak a szerelmesek, de sokszor megjelenik a fényfüzér és a lampionok.

Az üzletvezető arra is kitért, hogy milyen ételek sorakoznak fel a leggyakrabban az asztalokon. – Az ételek nyolcvan százalékban hagyományosak. Leginkább tyúkhúslevest, pörköltet vagy sültes tálat, éjfékor pedig töltött káposztát szolgálunk fel – közölte az üzletvezető.

Azt is elárulta, hogy süteményekből az igazi házi készítésűeket szeretik a legjobban, de sokan rendelnek cukrászdákból is. A násznép általában olyan finomságokat hoz, mint például a mignon, a habroló vagy a jól ismert linzerkarikák.

Természetesen egy lakodalomból az italok sem hiányozhatnak, amelyek közül Borsovicz Szilvia szerint még mindig a pálinka a nagy kedvenc. A borok fogyasztása azonban észrevehetően visszaesett.

 

Kiemelt fotó: A házasélet megkezdését szimbolizálja a szerelmes pár közös gyertyagyújtása, Fotó: Hüvösi Csaba

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában