Atlétika

2018.05.17. 20:22

Beszélgetés Fülöp Attilával, a balassagyarmati csúcstartó gyaloglóval

Fülöp Attila hosszú­ éveken keresztül képviselte­ Nógrád megyét és a magyar válogatottat atlétikai világ­versenyeken. A balassa­gyarmati gyalogló tartja mindkét felnőtt számban, 20 és 50 kilométeren is a megyei rekordot. Ma még csak a 40. születésnapját ünnepli­, pedig már tíz éve vissza­vonult. Svédországban alapított családot, ott értük utol.

Bakos László

 

– Az első lépés nem sikerült…

– Nem… Az első, sporttal kapcsolatos élményem az általános iskolai felvételi volt, mert sporttagozatra felvételiztem, amit rögtön el is buktam. Akkor – még 1984-ben – ez nagy traumaként ért. Az atlétikával 1987–88 körül ismerkedtem meg, akkor kerültem le a Nagyligeti Sporttelepre, az akkori BHVSE-hez. Anyukám vitt le a pályára, mert a napköziben nem bírtak velem, rengeteg felesleges energiám volt. Schneiderné Dinea Emese kezei közé kerültem, nála általános atletikus alapokat szereztem, de ekkor még nem volt konkrét szakágam. Már akkoriban is voltak gyaloglók az egyesületben, akiket mi csúfoltunk, utánozva gúnyoltunk. Ez annyira jól sikerült, hogy Fábri Gábor kérésére gyaloglóedzéseken kellett részt vennem. Itt is ragadtam, és csak később, az egyetemen ismerkedtem meg sok más sportággal részletesebben.

– A sikerek nem várattak sokat magukra…

– Az első versenyem az akkori Schweppes-kupa volt Békéscsabán, amit a gyerekkorcsoportban meg is nyertem. Ez végleg elkötelezett a gyalogláshoz. A kezdeti évek nagyon sikeresek voltak, jórészt minden versenyen győztem, vagy dobogón végeztem. Több serdülőbajnokságot is megnyertem, egyéniben, valamint csapatban. Voltam első helyezett Budapest-bajnokságon, emellett külföldön is eredményes voltam.

Névjegy

Fülöp Attila

Születési idő, hely: 1978. május 17., Balassagyarmat.

Sportág: atlétika.

Szakág: gyaloglás – 20 és 50 km.

Egyesületei: BHVSE, Vitalitás SE, Ipoly Walking Club (mindhárom balassagyarmati).

Legnagyobb eredményei: négyszeres magyar bajnoki bronzérmes, cseh bajnok, többszörös felnőtt magyar

válogatott.

– Hamar be is mutatkozott a válogatottban.

– Ifjúságiként kerültem először a válogatottba. A nagyon színvonalas Vár-kupán, Magyar­országon voltam először válogatott. Aztán az iskolai elfoglaltságok és sérülések miatt törés következett be az eredményeimben. 2001-ben Gyűgyön (Dudince) harmadik lettem felnőtt 50 km-es országos bajnokságon, amivel ismét válogatott lettem. Ez volt az első versenyem ezen a távon. Rögtön rá három hétre a csehországi Poděbradyban volt válogatott verseny 50 km-en, ahol hárman képviseltük a magyar színeket és én újoncként, egye­düli magyarként értem célba. Májusban már jött is a harmadik 50 km-em az Európa Kupán, Eisenhüttenstadtban. Innentől kezdve folyamatosan válogatott kerettag voltam, csak betegség és sérülés miatt mondtam le válogatott versenyt. Szerencsés voltam, mert mindig nagy nemzetközi versenyen sikerült kihozni magamból a legjobbat, stabil ember voltam, és szerintem nem is csalódtak bennem. Katona­ként vettem részt a torinói világkupán, pedig akkor már régen nem tudtam teljes értékű munkát végezni, mégsem vallottam szégyent.

Fülöp Attila Svédországban alapított családot, jelenleg személyi edzőként dolgozik Beküldött fotók

– Mi volt az erőssége és a gyengéje?

– Erősségeim közé tartozott, hogy az edzőim vakon megbízhattak bennem, biztosan tudhatták, hogy a kiszabott edzésmunkát elvégzem, még akkor is, ha sérülést kockáztatok vele. Lehetett eső, hó, szélvihar, mínusz 20, vagy plusz 30 Celsius-­fok. A szorgalmammal nem volt gond. A gyenge pontjaim közé sorolható, hogy nem voltam elég „gyors”, a 20 kilométer nem feküdt nekem igazán, pedig ahhoz, hogy igazán jó 50 km-t menjek, kellett volna az 1:30-on belüli 20 km-es eredmény.

– Mely eredményeire a legbüszkébb?

– Összesen három világkupán (ahol a gyaloglóverseny színvonalasabb, mint az olimpián, hiszen itt 100-110 versenyző sorakozik fel a rajtnál, míg az olimpi­án nagyjából ennek a fele – a szerk.) és három Európa Kupán vettem részt, ezek a legnagyobb gyaloglóversenyek, amelyeket kétévente rendeznek meg. Négyszer voltam harmadik helyezett 50 km-es felnőtt ob-n. Cseh bajnoknak is mondhatom magam. Sajnos, elérhetetlen álom maradt, hogy Európa-, illetve világbajnokságon vagy olimpián indulhassak. Ezekhez szintidőt kellett volna teljesítenem, amiről rendre lecsúsztam.

– Volt-e kedvenc versenye, helyszíne?

– Búrszentmiklóst (Borsky Mikulás), Szlovákiában szerettem, mert ezen a versenyen értem el 20 km-en a legjobb időmet, 1:30,34-et. Ez azon kevés versenyek közé tartozott, ahol igazán kijött a „lépés” minden szempontból. A világversenyeket szerettem még, mert nagyon tudott inspirálni, hogy azokban a napokban mi voltunk a „sztárok” és világnagyságokkal együtt róhattam a köröket.

– Mindössze 30 évesen a visszavonulás mellett döntött. Miért?

– Nos, az elmúlt években kiderült, hogy valójában nem is a technikám kopott meg az évek alatt… Összeszedtem egy rendkívül makacs, azóta is fennálló sérülést a combhajlítómba, ez akadályozott meg a jobb eredmények elérésében és a helyes mozgás kivitelezésében. Jelenleg is kezeléseket kapok a svéd síválogatott természetgyógyá­szától, hogy sikerüljön újra teljesen panaszmentesen gyalogolnom, futnom. Elmondhatom, hogy kihoztam magamból azt, amit a lehetőségek adtak. Immár belelátva más ország sportolóinak felkészülésébe, elmondható, hogy országos szinten is rendkívül amatőr módon és módszerekkel történt a felkészülésünk. Emiatt maradt a pályafutásomban valamennyi, de nem állok be a sorba a „mi lett volna, ha…” kezdetű kesergésekkel. Jó volt, szép volt, nagyon sokat köszönhetek a sportnak, amely sok mindenre megtanított és megannyi jó tulajdonsággal vértezett fel.

– Más – nem nógrádi – egyesülettel nem lett volna gazdagabb a dicsőséglista?

– Magyarországon nem jelentett volna előrelépést, bárhová is igazoltam volna el. Egyik egyesület sem volt kivételesen előnyös helyzetben. Külföldi megkeresést kaptam, de sosem konkretizálódott és nem biztos, hogy szakmailag előrelépés lett volna, csak anyagi szempontból. Egyáltalán nem bánom, hogy maradtam, mert amit lehetett, azt megkaptam egyesületemtől, köszönhetően Fábri Gábornak. Itt éreztem a törődést. Szikora Pál személyében pedig világszinten ismert és elismert gyalogló és edző volt a trénerem.

– Más az atlétika azóta, hogy ön elkezdett sportolni?

– Nagyon sokat változott az atlétika hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Amikor én kezdtem a gyaloglást, városi szinten is 20-25 fős csoportokban készültünk fel egy-egy edzőnél, és belőlük volt legalább négy. Az atlétikapálya és télen a futófolyosó is tele volt élettel. Jöttek is az országosan jegyzett komoly eredmények.

– Milyennek látja a sportág jövőjét?

– Nagyon borúlátó vagyok. Ahhoz, hogy tehetségeket tudjunk az atlétikához csábítani, olyan sportágakkal kell felvenni a versenyt, mint a labdajátékok, az úszás, vagy a divatos új sportágak. Ezekben vagy nagyon komoly pénzek mozognak, vagy nagyobb a hazai presztízsük, vagy csak egyszerűen felkapottabbak a fiatalok körében. Így nagyon nehéz már a meglévő tehetségek megtartása is, mert szembesülnek a hétköznapi gondokkal. Alapvető infrastrukturális problémák vannak. Hihetetlen, hogy a XXI. században Nógrád megyében nincs egyetlen műanyag borítású atlétikai pálya sem.

– Hazájától távol szakadt. A sporttól is?

– Jelenleg Svédországban, Stockholmban élek, immáron hatodik éve. A sporttól sosem szakadtam el és a későbbiekben sem fogok.

Jelenleg személyi edzőként dolgozom Stockholm belvárosában, egy fitneszteremben. Többek között olyan vendégeimnek irányítom az edzéseit, mint a világ egyik leghíresebb klarinétművészének, Martin Fröstnek, vagy a svédországi sztárséfnek, Tom Sjöstedtnek. De már készülök vissza a régi szakmámba, a testnevelői pályára. Feleségemmel, Mónikával és immár két gyermekünkkel, a hároméves Alberttel és a két hónapos Adéllel élünk boldog családi életet.

 

Olyan volt, mint egy csapatkapitány

Korábbi edzőjét, Fábri Gábort is megkérdeztük, hogyan emlékszik vissza Fülöp Attilára.

– Attila már gyerekkorában kitűnt a szorgalmával és tehetsé­gével. Köré csapatot lehetett építeni a többi tehetséges gyaloglóból, akik sikert sikerre halmozva értek el jó eredményeket. Az évek folyamán vezéregyéniséggé nőtte ki magát, olyan volt a csoportban mint egy csapatkapitány – mondta Fábri Gábor.

Hozzátette: több versenyzőjével ellentétben egyedüliként Fülöp Attila volt az, aki a Testnevelési Főiskola elvégzése és a munkahelye mellett is folytatta a gyaloglást.

– Természetesen bíztunk abban, hogy valamelyik világversenyre sikerül kijutnia, de sajnos ez álom maradt. Azért nincs miért szégyenkeznünk,

hiszen gyalogló-világkupán háromszor is képviselte a magyar színeket. Sajnos, minden versenyzőt előbb-utóbb elér a visszavonulás gondolata. Mindent megbeszéltünk Attilával, sajnálom, hogy így döntött anno, de egyetértettem vele – fejtette ki az Ipoly Gyalogló Gála ötletgazdája, versenyigazgatója, Fábri Gábor. Az egykori edző hozzátette: elvégre a civil életre is

készülni kell, mert az a legfontosabb.

Kiemelt fotónkon: ifjúsági válogatottként az Ipoly Gyalogló Gálán

 

Címkék#atlétika

Ezek is érdekelhetik