Budapest/Salgótarján

2018.04.05. 16:49

Tarjáni lett a legjobb zeneszerző

A Beethoven Budán fesztiválhoz kapcsolódó zeneszerzőversenyen ért el megosztott első helyezést a salgótarjáni származású, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem alkotóművészet és muzikológia (zeneszerzés) szakán tanuló Oláh Patrik Gergő.

S. Csuka Enikő

A fiatal salgótarjáni zeneszerző lapunknak elmondta: a szakemberek alkotta zsűri március közepéig várta a nevezéseket, amelynek korhatárfeltétele és költsége sem volt. Tematikai megkötés azonban igen, Beethoven An die ferne Geliebte (A távoli kedveshez) című dalciklusának egy tetszőleges témájára írt variációval vagy parafrázissal lehetett pályázni a kettőezer eurós pénzjutalommal járó első helyezésre. Egy versenyző maximum három pályázatot küldhetett.

Az első alkalommal meghirdetett zeneszerzőverseny első díját megosztva ítélték oda a legjobbaknak. A salgótarjáni Oláh Patrik Gergő, és a másik első helyezett Ott Rezső alkotását harminc pályamű közül választották ki. Második lett Balogh Máté, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Leszkovszki Albin állhatott. Az első helyezettek kettőezer-kettőezer eurót kaptak, a második ezerötszázat, a harmadik pedig ezer euró díjazásban részesült. A díjazásból a Budavári Önkormányzat is kivette a részét.

A salgótarjáni származású Oláh Patrik Gergő rangos versenyen érte el a nagy sikert – Beküldött fotó

Nógrádból a fővárosba vitte a zene

Patrik még kicsi gyerekként kezdett el hegedülni a salgótarjáni Váczi Gyula Szakközépiskolában, tanulója volt a Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskolának, de amikor körvonalazódott, hogy mennyire fontos szerepet tölt be életében a zene, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Jelenleg pedig éli az egyetemisták életét, s folyamatosan figyeli azokat a lehetőségeket, amelyek szakmai előrelépést biztosíthatnak számára.

Mint megtudtuk, a szakavatott zsűriben a komolyzene világában jártas tagok mondtak véleményt a fiatal tehetségek munkájáról. Maros Miklós zeneszerző volt a zsűri elnöke, de jelen volt Balog József zongoraművész, Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár, Mácsai János zenetörténész, zenekritikus, Oláh Kálmán jazz-zongoraművész, zeneszerző, egyetemi tanár és Tihanyi László zeneszerző, karmester, egyetemi tanár.

A nyertes kompozíciókat a Beethoven Budán fesztivál második napján hallhatja a nagyközönség, Szutrély Katalin és Balog József előa­dásában.

A május 1–7. között zajló Beethoven Budán fesztivál tíz koncerttel várja az érdeklődőket. A nyitókoncerten a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Kismartoni misét játssza, másnap a zeneszerzőverseny gálakoncertjét tartják. Izgalmasnak ígérkezik a Sárik Péter Trió crossoverkoncertje a MOMKultban május 3-án, valamint Oláh Kálmán fellépése, aki jazzt is játszik. Ezek után „Új utak Beethovennel” címmel is tartanak koncerteket, majd Vashegyi György az Eroica szimfóniával és a G-dúr zongoraversennyel zárja a rendezvénysorozatot Graf fortepianón előadva. A rendezvényen a zeneszerző életét bemutató filmek mellett gyermekprogramok is lesznek.

Oláh Patrik Gergő neve a zene világában jártas érdeklődők számára nem cseng ismeretlenül. Fiatal kora ellenére már most szép eredményekkel büszkélkedhet, hegedűvel több megyei és regionális versenyen nívódíjat és kiemelt nívódíjat szerzett, országos versenyeken jeleskedik, s mint azt a mostani zeneszerzőversenyen elért eredménye is alátámasztja, újabban komolyan foglalkoztatja a zeneszerzés gondolata.

– Hegedűvel több versenyen indultam. Ami valamivel nagyobb volumenű: 2012-ben az MVM tehetségeként tartottak számon, valamint 2016-ban a Győri Országos Hegedűversenyen negyedik helyezett lettem. Zeneszerzéssel, különös módon, nagyobb sikereket értem el. Azért fogalmaztam úgy, hogy különös módon, mert a zeneszerzést szinte autodidakta módon sajátítottam el. Két országos versenyen vettem részt egy-egy darabommal. Volt olyan, amin országos második és országos harmadik helyezett lettem. Amit még nagy sikerként éltem meg, hogy Magyarország leghallgatottabb komolyzenei rádiójában egyórás beszélgetés keretein belül leadták az egyik versenydarabomat, valamint bemutathattam a hallgatóknak – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában