Balassagyarmat

2018.03.20. 06:56

Példakép lehet az is, aki csak most kezdte az útját

Közösségi szolgálatért járó díjakat és fiatal példaképeket elismerő kitüntetéseket adott át – a nemzeti ünnep alkalmából – Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgár­mestere.

Hegedűs Henrik

A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ aulájában a kokárdás nemzeti ünnep köszöntéseként a Balassi Bálint Gimnázium diákjai színvonalas, sokoldalú műsorral szórakoztatták a közönséget. A verses-prózás jelenetek mellett a tizenkilencedik századi táncok is megjelentek az alkalmi színpadon, míg a Balassagyarmati Dalegylet forradalmi dalokból állított össze egyveleget.

Az intézmény épülete elől este fáklyás felvonulás indult a Palóc liget bejáratánál található Petőfi-szoborhoz. Itt Balla Mihály országgyűlési képviselő szónokolt, aki kiemelte, a reformkor vív­mányai, benne Kölcsey, Vörösmarty költeményeivel, Széchenyi és Kossuth munkásságával, a magyar nyelv hivatalossá tételével, az iparügyi és közlekedési fejlesztésekkel pompásan elő­készítették azt a folyamatot, amelyet a márciusi ifjak, majd az áprilisi rendelkezések betetőztek. Megszűnt a sok százados íratlan törvény, és a közélet többé már nem csak a nemesség előjoga volt, hanem megszületett a polgári nemzettudat. Ezek az értékek a mai nemzedékek számára is kiváltképp fontosak, hiszen ez az ünnep a magyar nemzet erejét, szabadságvágyát mutatja az egész világ felé.

Másnap a városi önkormányzat által 2017-ben alapított díjakat adták át a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A „Fiatal Példa­kép” elismerést ebben az esztendőben hárman kapták meg.

Kiszélesítették a jutalmazotti kört

A nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából átadott díjak teljesen új, 2017-ben indított kezdeményezésnek számítanak a városban. Medvácz Lajos elmondta, a Civitas Fortissima napján átadott kitüntetések, illetve az október 23-hoz kapcsolódó sportolói és szakmai elismeréseken túl kiszélesítették a jutalmazottak körét, hiszen számos olyan személyiség tevékenykedik a közösségek érdekében, aki megérdemli, hogy több fény vetüljön rá. Kifejezetten a nemzeti ünnepre ütemezték ezt az átadót, hiszen a márciusi ifjak szellemisége eleven erővel szolgál a közösség érdekeinek előtérbe helyezésére.

Az ifjúság számára is szeretnének közvetlen közeli példaképeket nyújtani, bizonyítva, hogy egy kisvárosban is megtalálhatja számításait a fiatal.

Hatala Csenge írónő sikeres irodalmi pályáját a szülővárosához kötődő, az 1973-as túszdráma hátterét tényszerűen boncol­gató, hiánypótló dokumentum­regénnyel kezdte, és rövid idő alatt a legnépszerűbb hazai kortárs szerzők közé emelkedett.

Pásztor Szabolcs nagy kreativitással és töretlen munkabírással, az Ipoly-parti kisvárosból indulva országos és nemzetközi sikereket ért el animációs rendezőként, a legmodernebb vizuális tech­nikai eszközöket alkalmazva.

Tóth Bálint kürtművész fiatal kora ellenére jelentős helyet foglal el a hazai komolyzenei előadók sorában, tehetségét kiválóan bizonyítva tökéletes hangszerkezelésével, országos és nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredményeivel.

A „Balassagyarmat Közösségéért” díjakat három szervezet, illetve csoport érdemelte ki. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Nógrád Megyei Közhasznú Egyesülete, amely tevékenyen dolgozik a vonzáskörzetben élő értelmi fogyatékos emberek és családjaik társadalmi hátrányainak kiegyenlítéséért, érdekeik, jogaik érvényesítéséért.

A Gondoskodás Közhasznú Egyesület rendkívül fontos szereplőjévé vált Balassagyarmat szociális ellátó rendszerének a fiatalok önkéntes munkájának koordinálásával, a rehabilitációra szoruló emberek munkaerőpiacra segítésével, környezettudatos szemléletformálással.

A Szalézi Oratórium rendezvényszervező animátorai pedig az iskolás korosztály vallásos elmélyülését erősítik különböző programokkal, ötletekkel. Többek között az általuk szervezett, nyaranta megrendezett, rendkívül népszerű nyári táboruk megszervezésével és lebonyolításával érdemelték ki az el­ismerést.

Hatala Csenge (balra) is elismerést vehetett át Medvácz Lajos polgármestertől – Fotó: Torjay Attila

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában