Bátonyterenye-Kisterenye

2018.03.19. 07:03

Negyedszázada alkotnak közösséget a szépkorúak

Megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelte a kisterenyei Kastélykerti Nyugdíjas Klub. Tagjai az elmúlt negyed évszázad során mindig hűen ápolták a helyi ­hagyományokat, sokrétű ­tevékenységük nyomán ­pedig máig összetartó közösséggé kovácsolódtak.

Palchuber Kinga

A Kastélykerti Nyugdíjas Klub 1992-ben alakult meg Sándor Imréné Katalin vezetésével. Bő húsz éven át egyengette a közösség életét az alapító, akinek a helyét 2011-ben Andrássy Józsefné vette át. Két éve pedig Mester Erzsébet és Nagy Hajnalka irányításával szervezik programjaikat. A klub megalakításának célja az volt, hogy hűen ápolják és őrizzék Bátonyterenye hagyományait.

Kártyaversenyt szerveztek

A nyugdíjasklub a héten életre hívta hagyományos területi kártyaversenyét. Többek között Pomázról, Maglódról­, Hatvanból és Szécsényből is érkeztek szépkorú játékosok­. A kisterenyei civil házban 18 csapat – mintegy nyolcvan­ ­fővel – terítette ki lapjait a megmérettetésen. A kastély­kerti klub nagy kártyásai a közelmúltban Pomázon és Maglódon is eredményesen húzták lapjaikat. Bátonyterenye önkormányzata minden­ben támogatja a közösséget­, így valósulhatnak meg a ­felejthetetlen programok.

– A mintegy kilencven taggal büszkélkedő nyugdíjasklubnak van egy 18 fős népdalköre is, amelynek kép­viselői a városi ünnepekkor és a testvértelepülések rendezvényein a mai napig magukra öltik a helyi népviseletet, valamint jó hírét viszik a kisterenyei népdaloknak is – mondta Nagy Hajnalka.

A Kastélykerti Nyugdíjas Klub érdeklődési köre igen sokrétű, s ez megmutatkozik az általa szervezett – a 25 év alatt immár tradícióvá­ emelkedő – programokban is. A szépkorúak közössége többek között nemzet­közi sportrendezvények lebonyolítója, kulturális események vendége, valamint változatos vetélkedők szervezője.

A tagok közös kirándulásaik alkalmával már az ország számos pontját felfedezték: összefogásuknak köszönhetően eljutottak Hatvanba, Lilla­füredre, Diósgyőrbe, Ceglédre­, Csillebércre, Egerbe, Ipolyhídvégre és Szolnokra is. Ezenfelül közösen ünneplik tagjaik név- és születésnapját is.

– A kisterenyei civil házban keddenként klubfoglalkozásokat tartunk, hangszerekkel és különleges mesterségek művelőivel ismerkedünk, világjáró sorozataink alkalmával képzeletben barangolunk az idegen tájakon, sőt, egy kártyaklubot is működtetünk – fogalmazott a klubvezető, majd hozzátette:

– Olyan közösség a miénk, amely összehozza a régi ismerősöket és élteti a megköttetett barátságokat. Egy aktív nyugdíjas számára nincs is jobb orvosság a magány ellen, mint amikor azt érzi, hogy még tartozik valahová.

A jól összeszokott baráti társaságnak a közös pillanatok a legfontosabbak.

A nyugdíjasklub életre hívta hagyományos területi kártyaversenyét, amelyre sokat gyakoroltak. Fotó: Hüvösi Csaba

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában