Karancskeszi

2018.03.28. 14:56

Emlékmű tanúskodik a hősök tetteiről

A közelmúltban avatták fel azt a megújult emlékművet, amelynek gránittábláin az I. és II. világháborúban elesett hősi halottak nevei, illetve egy 1956-os áldozat is szerepel.

G. K.

A helyi önkormányzat még tavaly nyújtott be pályázatot, amit meg is nyert, így 1,5 millió forintból újíthatták fel az alkotást – mondta el lapunknak Királyhegyi Gyula.

A polgármester hozzátette, a kétalakos mű rendkívül látványos, amelyen egy sebesült katonának segít egy palóc viseletes férfi. Utalva ezzel a felvidéken lezajló harcokra, a civil lakosság bajtársiasságára.

Királyhegyi Gyula kifejtette, a renoválás azért vált szükségessé, mert az emlékmű és a talapzata is rossz állapotban volt, több helyen megomlott, illetve szétrepedezett. A felújítással az alkotás eredeti jellege nem változott, a szakszerű tisztítás, a hiányosan megmaradt részek pótlása még jobban növeli a kifejező erőt. Ezáltal a részletek láthatóbbá váltak, így az összhatás az eredeti élményt idézi.

Kiemelt fotó: Palóc népviseletben lévő férfi segít a katonának

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában