Salgótarján/Budapest

2018.03.17. 06:49

Baristabajnokság: Oláh Zsanett dobogós lett az országos versenyen

Salgótarjáni sikerrel, Oláh Zsanett második helyezésével és különdíjjal való jutalmazásával zárult az idei magyar amatőr baristabajnokság Budapesten. Az Erzsébet téri Akvárium Klubban kemény mezőnyben aratott osztatlan sikert a fiatal lány a KávéBár Bazár versenyen.

S. Csuka Enikő

A többnapos rendezvény után – ahol előadásokból, kiállításokból, versenyekből, kávé- és egyéb italkóstolásból sem volt hiány – az ifjú tehetséggel beszélgettünk felkészülésről, sikerekről, kávézási szokásokról és a munka iránti alázatról.

– A kávézás akkor kezdett el komolyabban érdekelni, amikor a G&D Kézműves Cukrászdában vállaltam munkát. Először csak távolról néztem, hogy az egyik barista munkatársam milyen szép szíveket önt a kávé tetejére, aztán egyre közelebb merészkedtem és én is kipróbáltam. Először csak a latte art része tetszett meg, de aztán egyre jobban belemélyedtem a kávézás kultúrájába. Barista főnököm, Szó Dániel olyan átéléssel beszélt mindig a kávéról, hogy én is elkezdtem kóstolgatni a különböző fajtákat, és egyre többet igyekeztem róluk megtudni­ – mondta a dobogós helyezést elért Oláh Zsanett.

 

Oláh Zsanett salgótarjáni barista munka közben. Beküldött fotó

 

– Decemberben baristatanfolyamra jelentkeztem, ahol ­sokat tanultam ugyan, de azt éreztem, hogy ez még mindig nem elég, sokkal többet szeretnék tudni. Láttam a hirdetést az amatőr baristabajnokságról, és elgondolkodtam, mi lenne, ha én is jelentkeznék. Szó Dániel és a párja, Mészáros­ Anna biztatott, bátorított, folyamatosan dicsérték a munkám. Ez nagy önbizalmat adott, így aztán jelentkeztem. Nagyon sokat készültem rá, és rengeteg segítséget kaptam a másik főnökömtől, Szó Gellérttől és a munkatársaimtól is. Személyes kapcsolatba kerülhettem a Casino ­Moccával, ahol beszereztük a versenykávét és a Maszlik családi gazdasággal is, ahonnan házi készítésű tejet kaptuk. Egy újhullámos, világos pörkölésű, kolumbiai kávéval indultam a versenyen.

Ezekre a kávékra általában a savas ízhatás a jellemző, de emellett nagyon tiszta, gyümölcsös és kellemes aromájú. Az emberek a savanyú szó hallatán valami kellemetlen ízt képzelnek el, pedig ez egyáltalán nem így van.

Arra a kérdésünkre, hogyan fogadják a vendégek a különleges kávékat, Oláh ­Zsanett azt válaszolta, mindenképp esélyt kell adnunk az új dolgoknak és legalább egyszer kipróbálni.

– Van olyan törzsvendégünk, aki eddig csak sötét­ pörkölésű kávét ivott, ­viszont amióta elmondtam neki, hogy ezeknek az újhullámos italoknak is megvannak a szépségei, egyszer csak ­kipróbálta, éppen ezt a kolumbiai kávét, és nagyon megtetszett neki, azóta is ilyet kér – árulta el a salgótarjáni tehetség. – Úgy gondolom, a barista feladata az, hogy azt a hihetetlenül nagy munkát, ami a kávészemek mögött rejlik, tökéletesen, szívvel és sok szeretettel adja át kedves vendégeinek. A verseny óriási élmény volt, tanultam a hibáimból, és remélem, a következő alkalommal nagyobb odafigyeléssel még jobb eredményt érhetek el. Előtte nagyon izgultam, de amikor kiléptem a színpadra, megszűnt minden félelmem, és alig vártam, hogy beszélhessek arról, amit rajongásig szeretek.

A díjnyertes barista a Nógrád Megyei Hírlapnak elmondta, hogy mielőtt ­elkezdett volna dolgozni az országosan ismert salgótarjáni­ cukrászdában, már olvasott cikkeket a Szó fiúkról és édesanyjukról, Katalinról. Mindig furcsállta, hogy amikor megkérdezték tőlük, hogy mi a ­titok, ők azt válaszolták, hogy a szeretet.

– Ahogy láttam őket munka közben, kezdtem megérteni­, hogy miről beszélnek, és amikor kiálltam a színpadra­, én is pont ugyanezt éreztem. Olyan nagy odaadással és szenvedéllyel adtam elő a prezentációm­, hogy külön­díjat is kaptam érte­.

Már nemcsak értem, hanem érzem is, hogy mit jelent, amikor ezt mondják: A titok tényleg a szeretetben lakozik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában