Salgótarján

2018.02.14. 11:18

Ingyenes oktatás, gyakorlás és hasznos tanácsok

Hősképzést indított el az Országos Mentőszolgálat. Az életmentéshez kedvet és bátorságot érző laikusok minden hónap utolsó hétfőjén ingyenes újraélesztés-­oktatáson, gyakorláson vehetnek részt a salgó­tarjáni mentőállomáson.

A képzést azért „hívták életre”, hogy megismertessék az állampolgárokat az újraélesztés technikájával, illetve annak fontosságával – mondta el lapunknak Pifka Zsolt.

A megyei vezető mentőtiszt hozzátette, Magyarországon évente több mint hatezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében az utcán, vagy egyéb közterületen. Többségük megmenthető lenne, ha valaki perceken belül megkezdené az újraélesztést, a mellkasi nyomásokat. A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van igazi esély az újraélesztésre, ha a szak­emberek megérkezéséig valaki elkezdi a megfelelő mellkasnyomásokat. A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett kompresszióval és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár hatvan százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent.

Pifka Zsolt közölte, minden hónap utolsó hétfőjén 15 és 17 óra között hősöket képeznek a salgótarjáni mentőállomáson.

Azokat a személyeket várják, akik ingyenes újraélesztés-oktatáson, illetve -gyakorláson vennének részt.

Életmentő telefonos applikáció

A helyzet javításának érdekében tavaly októberben különleges életmentő okostelefonos applikáció indult Magyarországon. A Szív City elnevezésű, iOS- és androidos készülékekre letölthető program lényege, hogy bárki, aki késztetést érez arra, hogy veszélyhelyzetben életet mentsen, a program segítségével riasztást kaphat mobiltelefonjára, ha a közelében közterületi újraélesztésre van szükség. Az applikáció az elsősegélynyújtót gyorsan a helyszínre navigálja, így pillanatokon belül elkezdheti az újraélesztést. Ezáltal a mentő megérkezéséig is esélyt adhat a betegnek a túlélésre. A program összeköttetésben áll a mentők irányítórendszerével, vagyis az oda beérkező segélyhívás alapján a mentésirányító nemcsak mentőautót indít, hanem egy gombnyomással riasztja a legközelebbi Szív City elsősegélynyújtókat is.

A vezető mentőtiszt hozzátette, mindenkinek érdemes elsajátítania ezt a tulajdonképpen egyszerű technikát. Az emberek többsége ugyanis fél az újraélesztéstől, azért, mert nem tudják, pontosan miként kell szabályosan végezni. Ehhez nyújt segítséget a Hősképző. Igenis hős­tettnek nevezhető az, ha valaki laikus­ként felvállalja ezt, időt szán rá – még ha nem is olyan sokról beszélünk, mert maximum egy órát vesz igénybe az oktatás –, és az elsajátított tudást alkalmazva hajlandó embertársa segítségére sietni, hogy megmenthesse annak életét. Innen ered a tanfolyam elnevezése.

Pifka Zsolt az elsősegélynyújtás lépéseiről is részletesen beszámolt, amelyeket minden résztvevőnek elmondanak. Elsőként a magatehetetlenül fekvő pácienst meg kell próbálni felkelteni.

Ha nincs légzése, megkezdjük az újraélesztést és értesítjük a mentőket. A mellkaskompressziót harmincszor ismételjük meg, majd két befúvást végzünk az orron keresztül. Ezt egészen addig kell folytatni, amíg meg nem érkezik a segítség. Amennyiben van defibrillátor a helyszínen, azt is érdemes használni.

Az oktatáson részt vevők maguk is megpróbálhatják, hogyan kell szakszerűen elvégezni a folyamatot.

Maga a mozdulatsorozat nem annyira nehéz, viszont a laikusoknak nem könnyű megfelelően cselekedni, racionális döntéseket hozni abban a felfokozott érzelmi állapotban, amikor a családtagjuk, rokonuk, vagy akár egy idegen ember rosszul lesz.

Keringésmegállás esetén az idegsejtek pusztulásáig ugyanis négy perc van, utána teljesen visszafordíthatatlan a folyamat. Ennyi idő alatt a légzés, illetve a keringés támogatásával van rá esély, hogy az újraélesztés sikeres lesz, és a páciens később teljes életet tud élni. Azonban, ha valaki csak riasztja a mentőket, de pánikol, és nem csinál semmit, akkor előfordulhat, hogy menthetetlen lesz a helyzet, mire kiérkeznek a szakemberek. Éppen ezért minden­képpen cselekedni kell.

Illusztrációs fotó: sestricka.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában