Helyi közélet

2017.08.28. 16:13

Hamarosan becsengetnek!

SzP

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Időben megérkeztek a tankönyvek[/caption]

A napokban a megyeszékhelyünkön található Kodály Zoltán tagiskolában jártunk, ahol már nagy sürgés-forgás közepette várják a diákokat. A nyár folyamán mindegyik tanterem „átesett” egy tisztasági festésen, amelynek utómunkálatai még zajlanak. A helyiségek „díszítése” közben egy leendő elsős-, illetve egy másodikos osztályfőnökkel beszélgettünk. Elmesélték, hogy a vakáció után hogyan várják a mintegy 540 nebulót. Ottlétünk során a nevelési év további eseményeiről, terveiről is váltottunk néhány szót.

Salgótarján. Bátran állíthatjuk, kevés olyan tanuló létezik, aki örül a szeptember elsejének, ami már a „nyakunkon”van. Ilyenkor ugyanis több mint kilenc hónapra véget ér a gondtalan, leckementes időszak. Az ősz beköszöntével egyre kevesebb idő jut a játékra, a pihenésre, a barátokkal való találkozásra. Mondhatnánk úgy is: gyökeresen megváltozik a gyermekek élete. Egyúttal a szülőké is könnyebbé válik, hiszen megszűnik az aggódás amiatt, hová is helyezzék el utódaikat a vakáció ideje alatt. Ebben a történetben azonban van egy „harmadik szereplő” is, mégpedig a diákok osztályfőnökei. Nekik is rengeteg munkájuk van abban, hogy a csemeték újra visszaszokjanak az iskolapadba, továbbá hatalmas a felelősségük a gyermekek nevelésében, a személyiségük kialakításában.

[caption id="" align="aligncenter" width="300"] Brunczel Beáta immár a huszadik tanévét kezdi meg[/caption]

Lapunk éppen ezért két tanítót is felkeresett, név szerint Brunczel Beátát, leendő elsős osztályfőnököt, illetve Hanczikné Adorján Györgyit, a második évfolyam egyik csoportjának „pótanyukáját”.

Brunczel Beáta, aki már a huszadik tanévét kezdi meg, kérdésünkre elmondta: júniusban tartottak egy szülői értekezletet, amelyen jobban megismerkedhetett a gondviselőkkel. Az apróságok közül még csak néhányat látott. Annyit azonban előjáróban már elárult, hogy a következő hónap első napján 31 kisdiákot – 19 lányt és 12 fiút – vesz a szárnyai alá. A szünidő alatt a facebookon létrehozott egy zárt csoportot, amelybe meghívta a szülőket, és ott folyamatosan tanácsokkal, jól hasznosítható cikkekkel, információkkal látja el őket.

Saját bevallása szerint, furcsa érzés számára, hogy a leendő ötödikesek után, akiknek négy évig egyengette útjait, most tulajdonképpen óvodásokat kap.

Bízik abban, hogy a beszokási idő után egy jól összekovácsolt közösséget tudhat majd magáénak.

Az első hat hetet szeretné erre szánni, amelyet az őszi szünet kissé megszakít. Tervei szerint a „Vissza az oviba” módszerrel próbálja áthidalni a nehézségeket. Ez annyit takar, hogy a kezdeti időszakban sok játékkal, mozgási lehetőséggel kedveskedik az ifjoncoknak, közben pedig igyekszik rávezetni őket a tanulásra, a felelősségteljes „munkára”. Mivel zenei osztályt kapott, így sokat tud táncolni, dalolni a csemetékkel, hiszen egy héten négy énekórájuk lesz. Ezen kívül kirándulásokat, családi napokat is szerveznek az újdonsült nebulóknak.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Hanczikné Adorján Györgyi 36 éve lépett a pedagógusi pályára, ebből adódóan pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtött ezen a területen[/caption]

Ezt követően a másodikos osztályfőnökkel, Hanczikné Adorján Györgyivel beszélgettünk. Megtudtuk, hogy 36 éve lépett a pedagógusi pályára, ebből adódóan pedig rengeteg tapasztalatot gyűjtött ezen a területen. Hangsúlyozta: akivel nyáron nem ülnek le ismételni – írás, olvasás – azt, ami tulajdonképpen még nem igazán rögzült be a diákok fejébe, bizony azzal szinte előröl lehetne kezdeni mindent.

Augusztus második felében facebookon keresztül már ő is felvette a kapcsolatot a szülőkkel. Ott folyamatosam javaslatokat tesz arra, hogyan készüljenek az új tanévre, illetve megkérte őket, gyakoroljanak utódaikkal. Ugyanis egy 25, 27, vagy akár 30 fős osztályban egy-egy tanítónak nagyon nehéz dolga van. Ez főleg az elsősöknél igaz, hiszen ők öt-hat nevelési intézményből kerülnek egybe, és nincsenek még összecsiszolódva.

Az osztályfőnök az új tanév terveiről is szólt néhány gondolatot.

– A Kodály Zoltán tagiskolában már egy régóta kialakult szokásrend működik. Személy szerint nagyon fontosnak tartom a népi hagyományok őrzését. Ennek kapcsán az alsó tagozatban minden osztály kiválaszt egy naptári naphoz fűződő szokást – szüret, lucázás, betlehemezés, kiszézés, májusfa-állítás, pünkösdölés. A csoportok általában ezekhez kapcsolódóan létrehoznak egy-egy témahetet, és a tanórák többségén azzal a tárgykörrel foglalkoznak. Ennek befejezéséül pedig egy hagyományőrző műsort adnak elő a régi tradíciók felelevenítésével – fejtette ki Hanczikné Adorján Györgyi:

[caption id="" align="alignright" width="300"] Az iskolában rengeteget fáradoztak azért, hogy szép környezet fogadja a nebulókat[/caption]

– A mikuláskor és karácsony tájékán szervezett összejövetelek is segítenek a közösségformálásban. Nem is beszéltem még a nagyszabású farsangokról, amelyek hosszú évek óta hatalmas sikernek örvendenek mind a gyermekek, mind a szülők, mind pedig a pedagógusok körében. Az osztálykirándulásokat általában májusra szoktuk tervezni, amelynek keretein belül minden csapat más-más várost vesz szemügyre. Jövő év júniusának harmadik, illetve negyedik hetére kettő programot is kidolgoztunk már, amelyen nagyrészt az elsősök, valamint a másodikosok vehetnek részt. Egy pályázatnak köszönhetően azon munkálkodunk, hogy a nebulók ne csak azzal gazdagodjanak, amit évközben elsajátítanak, hanem más témákra is kitekintést nyerjenek, továbbá minél több tapasztalatot szerezzenek. Például azáltal, hogy kisétálunk a természet lágy ölébe, vagy különféle mesterségekkel, tevékenységekkel ismerkedtetjük meg őket, amelyeket a későbbiekben akár ki is tanulhatnak – zárta beszámolóját.

Az iskolában dolgozó 45 tanár augusztus 21-én állt munkába, és már nagyon várják a pontosan 581 főből álló diáksereget. A nevelők folyamatosan szépítik a termeket, próbálják a gyermekeknek tetsző, illetve az oktatásukhoz legmegfelelőbb módon kialakítani azokat. Azonban mellettük a takarítók, a karbantartók, valamint az oktatást segítő alkalmazottak is rengeteget fáradoztak azért, hogy szép környezetben várhassák az ifjoncokat, és zökkenőmentesen kezdődhessen a tanév.

Az osztályfőnök kiemelte, a nyár folyamán szinte mindegyik helyiség „átesett” egy tisztasági festésen. A létesítmény viszonylag jól felszerelt, a vezetőség ugyanis mindig arra törekedett, hogy pályázatok útján szinte minden tanterembe interaktív táblákat, projektorokat szerezzenek be. A közelmúltban új padok, illetve szekrények is érkeztek az iskolába.

Arról is tájékoztatást kaptunk, hogy – az eddig helyettesként tevékenykedő – Tajtiné Miklós Bernadett személyében, augusztus 16-tól új igazgatója lett az intézménynek. A kollégák úgy vélik, vele is remekül össze tudnak majd dolgozni, mert van rálátása a dolgokra. Somogyiné Quallich Lenke mellett – aki idén vonult nyugdíjba – „kitanulhatta” a vezetés csínját-bínját.

Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy a tankönyvek nagy része már megérkezett. Ebben a tanévben először minden tanuló ingyenesen veheti át őket, amelynek nagyon örülnek a szülők. Ezáltal ugyanis tíz-húszezer forint marad a zsebükben. A létesítmény dolgozói tovább könnyítették a gondviselők életét, hiszen megbeszélték velük, hogy szeptember elsejére csak a füzeteket, valamint a tolltartót és az írószereket vásárolják meg. Az első szülői értekezleten pedig majd egyeztetnek arról, milyen eszközök kellenek még. Azokat pedig a szükséges összeget beadva, közösen vásárolják meg. Teszik mindezt azért, hogy senki ne költekezzen feleslegesen – hangzott el Hanczikné Adorján Györgyitől.

Gerhát Karina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában