2017.08.18. 05:21
Érkezik a Szent Korona hiteles másolata
Salgótarján. Augusztus 19-én, a nemzeti ünnepünk előtti szombaton megyeszékhelyünkre érkezik a magyar Szent Korona hiteles másolata, amelynek megtekintésére, az előtte való tisztelgésre, illetve fényképezésére az érdeklődők számára is lehetőség nyílik. 13.30 órakor a Szent József Plébániatemplomban ökumenikus istentiszteletet tartanak. A program 16 órakor körmenettel folytatódik, amikor is a jelenlévők a Fő térre vonulnak majd át. Itt köszöntőt mond Fekete Zsolt polgármester. Az eseményen a Haraszti ikrek, a Kazári Népdalkör, valamint a Nógrád Táncegyüttes működik közre. A szombat Szent István-napi utcabállal zárul.

Ezzel azonban nem ér véget az ünnep: augusztus 20-án, vasárnap 11 órakor hangversenyt rendeznek a Szent József Plébániatemplomban. 15 órakor a Szent István téren koszorúzást tartanak, majd közösen imádkoznak a jelenlévők, akikkel Fekete Zsolt polgármester is megosztja az alkalomra szánt gondolatait. Mindezek után a „Bennem így él az igazság!” című zenés irodalmi összeállítást tekinthetik meg a helyszínre érkezők.
16 órától a Fő tér lesz a középpontban, ugyanis ott folytatódik az ünnepi műsor. A város első emberének köszöntője után megszegik az új kenyeret. Ezt követően színpadra lép a Nógrád Táncegyüttes, valamint a sokak által ismert „Ufo”zenekar is. 17.30 órakor fogadják a Losonc-Salgótarján útvonal közötti futóverseny résztvevőit. 20 órától pedig Szikora Róbert és az R-GO segítségével mindenki eldöntheti, hogy „szeret-e, vagy sem”. Ezen dalán kívül felcsendülnek még a régi és az új fülekbe mászó dallamok is. A 21.45 órakor kezdődő tűzijáték után Dér Heni varázsolja majd el a közönséget.