Helyi közélet

2017.08.17. 07:16

Enyhül az alapvető élelmiszerek ellátási hiánya

fenyvesi

Ünnepélyes keretek között nyitotta meg új boltját Orosz Tamás ügyvezető a közelmúltban Bátonyterenyén. Az ingatlan tulajdonosa, a város önkormányzata minden segítséget megadott ahhoz, hogy ez által enyhüljön az alapvető élelmiszerek ellátási hiánya Nagybátony központjában.

Bátonyterenye-Nagybátony. Tovább bővült a választék a belvárosban, ugyanis vadonatúj élelmiszerbolt nyílt Bátonyterenyén.  Hónapok óta keresték a megoldást a felszámolás alatt lévő kft meglévő üzlethelyiségének megtöltésére. Az új boltot üzemeltető Orosz Tamás és felesége kihívásnak tekinti az üzletnyitást, de a lehetőségért köszönettel tartoznak a városnak, amely támogatta elképzeléseiket.

Az ügyvezető köszöntő beszédében elmondta, hogy a korábban szebb napokat megélt üzlethelyiség majd’ egy évvel ezelőtt zárta be kapuit a vásárlók előtt, azóta kihasználatlanul, üresen állt. Az itt élő emberek igényeinek figyelembe vételével döntöttek úgy, hogy felújítás után valami egyedit és hasznosat alkotnak az – önkormányzat tulajdonában álló – ingatlanban. A környékbeliek örömére egy felújított, árutól roskadozó üzlet nyitotta meg kapuit.

[caption id="" align="aligncenter" width="2016"] Az új boltot üzemeltető Orosz Tamás kihívásnak tekinti az üzletnyitást[/caption]

Az ünnepélyes átadón részt vett Nagy-Majdon József polgármester is, aki örömét fejezte ki, hogy a belváros forgalmas helyén nyílt meg a majd’ minden igényt kielégítő kisbolt, amely reményei szerint sok ember javára válik majd a jövőben.

– Bár nem a mi kompetenciánk megoldani a piaci rést és befektetőket hozni, de a Palóc Nagyker Kft. csődje nagy gondot okozott Bátonyterenyén: négy bolt zárt be, amelyek addig többségében ellátták az itt élő embereket. Az volt a szándékunk, hogy olyan befektetőket keressünk, akik azonnal meg tudják oldani ezt a problémát. A képviselő-testület egyhangú döntéssel egy helyi vállalkozót bízott meg az élelmiszerbolt üzemeltetésével. Ezzel a mi feladatunk le is zárult – fejtette ki a polgármester.

Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy komoly probléma alakult ki a kelet-nógrádi térségben, illetve a Karancs völgyében azzal, hogy a Palóc Nagyker Kft. elindította a csődeljárást, majd felszámolás alá került. A munkavállalókat döntő részben fel tudta ugyan szívni a piac, de emellett családok százainak okoztak megélhetési bizonytalanságot. Az említett térségen belül pedig ellátási probléma alakult ki, amit még a nagyobb üzlethálózatok sem tudtak megoldani.

– Mintaértékű, amit a bátonyterenyei önkormányzat ebben a kérdéskörben megtett. Más települések számára is szívesen állítja az ember jó példaként. Miután szembesültek azzal, hogy ellátási probléma alakult ki, próbálták keresni a megoldást. Szerencsére volt egy vállalkozó, aki belevágott. Ez az első olyan, korábban bezárt bolt – legalább is a mi közvetlen térségünkben –, amely tartalommal töltődik meg, tehát „visszatalál” a piacra. Azért dolgozunk közösen, hogy minél több ember tartós megélhetést nyújtó munkahelyre találjon, amely tisztességes jövedelmet biztosít számára – zárta szavait a honatya.

(NBA)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában