Helyi közélet

2017.08.24. 05:32

Együtt az építészeti bűnmegelőzésért

fenyvesi

Közös szándéknyilatkozatot írt alá „A biztonság kedvéért” elnevezésű építészeti bűnmegelőzési program alprojekjtének mérföldköveként a közelmúltban dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Szabó Sándor Nógrád megye kormánymegbízottja, valamint Kenyeres István, a Nógrád Megyei Építész Kamara elnöke. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megtartott eseményt Medve Judit rendőr alezredes, bűnmegelőzési alosztályvezető nyitotta meg, aki a program lényegét is ismertette.

Salgótarján. Amint arról korábban már beszámoltunk, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „A biztonság kedvéért – A személy- és vagyonbiztonság fokozása Nógrád megyében” címmel pályázatot valósított meg, amelynek egyik kiemelkedő eleme az építészeti bűnmegelőzés. A rendőrség a projekt előkészítése során együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Megyei Kormányhivatallal, illetve megvalósítóként annak építésügyi osztályával, valamint a Nógrád Megyei Építész Kamarával is.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Dr. Szabó Sándor[/caption]

A program célja az, hogy az építészeti bűnmegelőzést népszerűsítsék a lakosság és a szakemberek körében, ezzel csökkentve a vagyon elleni bűncselekmények, továbbá a közterületen elkövetett jogsértések előfordulását.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Kenyeres István[/caption]

Medve Judit elmondta, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tevékenysége során mindig nagy gondot fordított az egyén önvédelmi képességének fejlesztésére. Mindamellett, hogy az állampolgárokat, illetve a potenciális áldozatokat felkészítik a veszélyhelyzetek felismerésére, elkerülésére, fontosnak tartják azt is, hogy az építészeti eszközök, a körülöttünk lévő tárgyak, valamint a környezet is olyan legyen, ami mind a vagyon-, mind pedig a személyi biztonságot fokozza. Ezért nagyon fontos, hogy ezt az új módszert minél többen megismerjék.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Dr. Nagy László[/caption]

Hozzátette, a pályázat kapcsán munka-, illetve szakmai értekezleteket, konferenciákat is tartottak. Mostanra pedig már elkészítették a lakosságnak, illetve a szakembereknek szóló „Bűnmegelőzés építészeti eszközökkel” című, tanácsokat tartalmazó kiadványt is. Szeretnék, ha ezt minél többen olvasnák, és megfogadnák a benne megfogalmazott javaslatokat, útmutatásokat.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] Medve Judit[/caption]

A tevékenység a pályázat befejezésével azonban nem ér véget, hiszen az eddigi együttműködés folytatásaként dr. Nagy László, dr. Szabó Sándor, valamint Kenyeres István közös szándéknyilatkozatot írt alá. Ezt követően pedig a felek néhány mondatban összefoglalták a projekttel kapcsolatos véleményeiket, gondolataikat.

Gerhát Karina

Fotók: Niederland Dávid

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában