Helyi közélet

2017.07.23. 05:38

Otthon fecskéül, emberül

fenyvesi

„Kirepült ma az egyik fióka Igen, már a második fészekalj. Holnap a másik kettő is elhagyja a fészket. Nem érdemes túl korán jönni, úgy nyolc óra körül. Valamikor utána várható, hogy kirepül a másik kettő is.” Az Ambrus Józseffel folytatott telefonbeszélgetés itt véget ért, a másnap reggeli program pedig eldőlt: irány Palotás, ahol a nyugdíjas ezermester füstifecskékkel osztja meg otthonát. Ez a faj szívesen fészkel különféle, főleg mezőgazdasági célú építményeken, viszont a világon sehol máshol nem tudni olyan esetről, hogy lakott házban, emberrel éljenek együtt, akire ráadásul családtagként tekintenek! (A madarak ez irányú ragaszkodásáról a solymászok is sokat tudnának mesélni.)

Palotás. Nyár derekán túl elhalkul a madárdal, majdnem néma a reggel, csak a tengelicek beszélgetnek a villanydróton, zöld küllő kiált, azután egy zöldike megembereli magát – már, ha madárról mondhatunk ilyet, – és zsíroz egyet a lucfenyő magasában. A „zsírozás” madarásznyelven van, a hím zöldike hangját jelenti egy betűcserével, mert az nagyjából úgy hangzik, hogy „zsrííí”.

A szomszédos, nagy és újabb ház eresze alatt molnárfecskék fészkei sorakoznak, még néhányban fiókákat nevelnek a madárszülők. Ők is ficseregnek, beszélgetnek egymással, ahogyan Ambrus József is szól a maga madaraihoz, a konyhában fészkelő füstifecske párhoz és fiókáihoz. Ahogy mondja, meg is beszél velük sok mindent, például, ha vendég jön, mert az zavarja a madarakat, ha idegen kíváncsiskodik, alig karnyújtásnyira az otthonuktól.

[caption id="" align="aligncenter" width="2523"] Füstifecskepár fészke a konyha gerendájánFotó: Faragó Zoltán[/caption]

– Időtlen idők óta itt fészkelnek, azt nem tudom megmondani, hogy mióta, de már több évtizede – mondja Ambrus úr. – Mindig visszatérnek, olyan madarak lehetnek generációk óta, amik itt nőttek fel, nálam. Négy fészkük van a házban, de csak egy pár költ idebenn, mert többen nem férnek meg, elverik a másik füstifecskét, ha ide akar telepedni. Használják mind a négy fészket, de csak olyankor, amikor a fiókákat repülni tanítják.

A fagerendás, öreg ház konyhájának közepén, a gerenda oldalára tapasztott fészekben két fióka gubbaszt, várják a táplálékkal érkező szülőket.

– Üljön le, megszokják egy idő után – mutat a gáztűzhely mellett álló székre Ambrus József, de előtte még megnézzük a felette lévő gerendát, amin egy csík ragasztószalag fénylik.

– Ide akartak építkezni, de fecskéül üzentem nekik, hogy a tűzhely fölé nem lehet! – mondja nevetve a házigazda. Merthogy a ragasztószalagról lecsúsznak a sárgolyók, nincs tapadásuk.

[caption id="" align="aligncenter" width="2635"] Ambrus József a konyhában, középen a fészek, jobbra a madarak a kifeszített drótonFotó: Faragó Zoltán[/caption]

– Próbálkoztak egy darabig, aztán végül a másik gerendába bevertem egy pár szöget, arra már könnyen rá tudták rakni a másik fészküket. Különben volt egy érdekes megfigyelésem is tavaly, mielőtt elindultak volna a vándorútjukra, fészekanyagot hordtak bele. Ezzel, úgy gondolom, azt jelzik a többi füstifecskének, hogy már foglalt a hely!

Közben érkezik egy fecskemadár – a konyhaajtó rácsán úgy jön be, hogy még csak nem is lassít. Zavarja azonban az újságíró jelenléte, a fényképezőgép felé forduló lencséje, idegesen jelez, forgolódik a levegőben, nem viszi azonnal a fiókáknak a táplálékot, hanem egy drótra telepszik, a mikró és a fürdőszoba ajtaja közé. Ezt kifejezetten a szárnyas lakótársaknak feszítette ki Ambrus József. A drót és a fészek, a gerendába ütött szög, meg a többi olyan hely alatt, ahol szívesen pihennek házon belül a madarak, reklámújságok lapjai sorakoznak.

[caption id="" align="aligncenter" width="2307"] Füstifecske „anyuka” Ambrus József fotóján: a madár egy, a gerendába ütött szögön ülFotó: Ambrus József[/caption]

– Régen én is fecskepelenkát használtam, de azt sokkal nehezebb leszedni, tisztítani, visszatenni, a papírt meg csak kidobom – mondja a házigazda. Közben elmagyarázza azt is, hogyan különböztethető meg a hím és a tojó füstifecske: mivel ezek a kismadarak a barátai, sőt, inkább már a családtagjai, nem hím és tojó, hanem „apuka” és „anyuka” a megszólításuk.

– Az anyuka hasa hófehér, az apukáé vöröses színű, a farktollai is hosszabbak egy kicsit, de azt csak akkor venni észre, ha egymás mellett ülnek. Sokat figyeli őket az ember, észreveszi az ilyen apróságokat is

A konyhaajtó felső üvegtáblája hiányzik, csak vasrács van rajta.

– Hozzám április 10–11-én szoktak megérkezni, de idén már 4-én megjöttek. A konyhaajtó felső üvegtáblája leszerelhető, olyankor kiveszem, a fecskék meg jöhetnek-mehetnek, ahogy akarnak. Augusztus vége felé a füstifecskék már elvonulnak, akkor visszakerül a helyére az üveg.

Közben a hím fecske a kifeszített drótról áttelepszik a gázcsőre, onnan az ablakrácsok közé, majd, miután a fényképezőgépet nem emelem rá, végre megeteti a fiatalokat. Rögtön utána szemmel nem is követhető villanás, ahogy kirepül a hűvös helyiségből.

[caption id="" align="aligncenter" width="1743"] Ambrus József háza előtt, amit füstifecskékkel oszt megFotó: Faragó Zoltán[/caption]

– Nem félnek tőlem, megszoktak, sokszor húsz-harminc centire a fejemtől üldögélnek az ajtón, a dróton, vagy a vezetékeken – teszi hozzá Ambrus József. – Ha idegent látnak, akkor bizalmatlanok. Azt szoktam mondani rájuk, hogy ipari fecskék, mert a ház körül, a műhelyben sokféle gép és szerszám van, azokon pihennek a legszívesebben. Egyébként visszatérve a fémműves szerszámokra: Ambrus Józsefet leginkább onnan ismerheti a dél-nógrádi települések lakossága, hogy különböző rendezvényeken, város- és falunapokon, találkozókon, ünnepségeken látványkovácsolást szokott bemutatni segítőjével, Kovács Orsolyával, őszinte érdeklődésére és örömére kicsinek és nagynak.

Közben újra érkezik az egyik fecske, most a tojó eteti a két kicsit, azután a gázcsőre telepszik, tollászkodni kezd – ahogy a házigazda mondja, nagyon fontos, hogy tisztán tartsák magukat.

A füstifecskék jönnek-mennek, közben feltűnik, hogy az egyik gerendáról cérnán is lóg egy példány, igaz, az papírból van.

– Járnak hozzám gyerekek is megnézni a madaraimat, itt voltak a palotási óvodások. Szó volt arról, hogy a fecskék télire elvonulnak, ezért a következő alkalomra készítettek nekem egy papírfecskét, hogy olyankor is legyen madaram, amikor ők Afrikában vannak – mondja mosolyogva.

Megtudjuk tőle, hogy nem csak látogatói akadnak időnként a konyhalakó füstifecskéknek, hanem szokott előadásokat tartani a környék élővilágáról a madarak és fák napján, nyári táborokban, más rendezvényeken. Aztán van ám olajfestmény is a fészek körül forgolódó füstifecskékről, ami Ambrus József egyik fotója alapján készült.

[caption id="" align="aligncenter" width="2748"] Füstifecske „apuka” az utolsóként kirepült fiókájával. Idén hat kicsit neveltek fel, mindkét fészekaljból három repült ki.Fotó: Faragó Zoltán[/caption]

Alig telik el fél óra, házban élő füstifecskék már nem félnek tőlem sem, bátran etetik a kicsiket, hagyják magukat fotózni, a vaku villanása sem zavarja őket.

Ambrus József maga is szívesen fényképez, főleg a természetet örökíti meg, kiállítása is volt már, a közösségi oldalán is megcsodálhatók fotói. Mondja is, hogy tapasztalatai szerint a madarakat nem izgatja a vakuzás, de nagy szerencse és sok-sok utánjárás kell akár egyetlen jó kép elkészítéséhez is.

– Kocsiból is szoktam fotózni, azt mondom, hogy olyankor lopakodó üzemmódban közlekedem – mondja. – Volt úgy, hogy mentem lassan az úton, aztán egyszer csak kilépdelt elém egy búbos banka, szedegetve a táplálékát. Máskor találtam egy olyan helyet, ahová a törpegémek jártak táplálkozni, ott lesben várakozva sikerült lefényképeznem őket. Máskor egerészölyveket fotóztam volna aratás után, ahogy a tarlón vadásznak. Olyan közel szállt le egyik, hogy portrékép sikerült róla. Nézegetek én filmeket, cikkeket, leírásokat, hogyan készülnek a díjnyertes fotók, meg a természetfilmek, automata kamerákkal, trükkökkel, csúcstechnikával. Szép is, jó is, de amit az ember a maga erejéből, egyszerű technikával megörökít, akkor is, ha nem sikerül túl jól, – az mégiscsak az övé!

Közben táplálékkal a csőrében megérkezik a hím madár, de nem viszi a fészekhez, hanem csalogatja maga után a fiókát. Eltelik vagy negyedóra, míg a kismadár rászánja magát a repülésre, de aztán megtörténik ez is! Nagy előkészület, szárnyverdesés után átröppen a kifeszített drótra. Itt még egy kis bizonytalankodás, de nem sokkal később már a szobaajtón ülnek. Ambrus úr mondja is, hogy ez az egyik fontos „megállóhely” a repülésoktatás közben. Nem sokkal később bejön a konyhába az előző napon kirepült fióka, majd – még némi bizonytalankodás után – az utolsó, a harmadik is kiröpül. Verdes egyensúlyt keresve, előbb a dróton imbolyog, utána a gázcsövön, végül a nyitott ajtón, de egyre jobban ráérez, hogy is kell ezt csinálni

– Nem egyformák a fecskefiókák sem. Ők most nagyon gyorsan megtanultak repülni, szinte azonnal tudták, mit, hogyan kell. Megesett már, hogy három napig is próbálkozott itt, a konyhában az egyik kismadár, mire sikerült ráéreznie.

[caption id="" align="aligncenter" width="1042"] Eresz alatt szárítókötél, azon ül a frissen kirepült, fiatal madárFotó: Faragó Zoltán[/caption]

Most nem kell különösebben sokat várni, talán egy félóra sem kell, hogy a fiókák is egy ügyes fordulattal kijussanak a konyhából. Ambrus József arra a kérdésre, hogy nem veszélyeztetik-e a kismadarakat a házi macskák, elmondja, hogy megtanult annyit macskául, hogy egy fújással elkergeti őket, ha túl közel merészkednek. Egyébként együtt lehet élni velük, s olyat is látott már, hogy a füstifecske megfutamította a macskát: harminc centit meghaladó szárnyfesztávolságával, gyors röptével eléggé riasztóan hat a kifejlett madár.

A hosszú, régi ház eresze túlnyúlik a tetőn, oszlopos tornác nincs hozzá; a frissen kirepült madarak hol itt, a ruhaszárító-kötélen, hol a szomszédos fészer fémgépein várják a szüleiket, hogy etessék őket. Azután a ház tetőgerincéin kötnek ki. A fiatalok – fakóbb színeik, alig villás farkuk még jól megkülönbözteti őket, – egyre ügyesebben mozognak, nemsokára már meg sem lehet különböztetni őket szüleiktől!

Közben megmutatja magát a ház és a kert néhány másik lakója, fekete és énekes rigó, házi rozsdafarkú – róluk is van pár érdekes története Ambrus Józsefnek, akárcsak a szomszéd ház eresze alatt fészkelő molnárfecskékről.

– Maguk közé tartozónak tekintenek engem a konyhában fészkelő füstifecskék – mondja a házigazda. – Egyszer kinn dolgoztam az udvaron, egyszer csak jött fecskeapuka, odarepült hozzám, a szárnyával megérintette a vállamat, visszament a házba, újra odaszállt hozzám – valamit mondani akart! Másnap ez megismétlődött. Amikor bementem, tojáshéjat találtam a fészek alatt, kikelt egy újabb fióka. Előtte való napon meg a másik Akkor értettem meg, szólt nekem, hogy bemutassa az új jövevényt! Legalábbis úgy gondolom Egyébként meg hihetetlen, hogy mi mindent tudnak ezek a kis szárnyasok!

Azután számos történet elhangzik még arról, hogy mi mindent tapasztalt meg a több évtizede tartó együttélés alatt Ambrus József. Talán még könyv is kerekedhetne mindabból a csodából, amit megtapasztalt szárnyas szomszédságának köszönhetően. Például a hosszú téli estéken, amikor az elegáns, frakkos lakótársak valahol Afrika trópusi vidékein töltik a hideg időszakot.

Faragó Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában