Helyi közélet

2017.07.16. 05:03

Fidelitas: új megyei vezető

fenyvesi

Tisztújító ülését a Fidelitas Nógrád Megyei Szervezete a közelmúltban Szécsényben, ahol a megyei választmány a következő két évre új elnökséget választott.

Szécsény. A város melletti Robinson-szigetek pihenőközpontban gyűltek össze a Fidelitas Nógrád Megyei Választmányának tagjai, hogy az új elnök és alelnökök személyéről szavazzanak a 2017-től 2019-ig terjedő időszakra. Az eseményen részt vett a térség országgyűlési képviselője, Balla Mihály miniszteri biztos, valamint Varga Béla, a szécsényi Fidesz elnöke is.

Balla Mihály elismerően nyilatkozott a fiatalokról, akiknek munkájára eddig mindig számíthatott. Bizalmát fejezte ki, hogy a jövőben is ugyanilyen szervezett és tettre kész csapat áll majd a kormánypártok mellett.

[caption id="" align="aligncenter" width="960"] Csoportkép a megyei választmányról Balla Mihály országgyűlési képviselővel[/caption]

A választmányi ülést a megyei szervezetet hat éven át irányító Jakab Jácint országos alelnök vezette, aki beszámolt a hátra hagyott időszak tevékenységeiről és megköszönte az elmúlt évek aktivitását. Kifejtette, hogy szeretné, ha ezután más venné át a helyét, de országos alelnökként továbbra is figyelemmel kíséri és segíti utódai munkáját.

Rövid aktuálpolitikai helyzetelemzést követően a delegáltak egyöntetűen megválasztották Tőzsér Viktort elnöknek, míg az alelnökök Kertész Csilla és Szabó Norbert lettek.

Az újdonsült vezető 2006-ban csatlakozott a salgótarjáni csoporthoz, ahol két ciklusban töltött be alelnöki tisztséget. Az előtte szólókhoz kapcsolódva a közösség szerepét és fontosságát hangsúlyozta:

– A Fidelitast nem csupán politikai szervezetnek és a Fidesz-KDNP szövetségesének tekintem, hanem egy olyan közösségnek, amely összehozza a hasonlóképpen gondolkodó és a jövőjükért, környezetükért tenni akaró ifjúságot – mondta. Hozzátette: az országos vezetéssel összhangban a cél új csoportok alakítása a már meglévők megerősítése mellett, valamint még aktívabb bekapcsolódás a közéletbe, kiemelt energiákat fordítva a 2018-as országgyűlési választásokra.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Nógrád Megyei Választmányának új tagja Tőzsér Viktor lett. A választókerületi koordinátori feladatokat ezentúl az 1. számú választókerületben Simon Gergő salgótarjáni, míg a 2. számúban Kertész Csilla balassagyarmati csoportelnök látja el.

A kötelező napirendi pontok után a jelenlévők jó hangulatú beszélgetéssel és nyársalással zárták a programot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában