Helyi közélet

2017.07.11. 04:53

Élményteli volt a hittantábor

fenyvesi

Szécsényben az alsó tagozatos kisdiákok számára negyedik alkalommal rendezték meg a plébániai hittantábort.

Szécsény. A tábor vezetője Sántáné Udvardy Erika, a szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium hitoktatója volt, aki – e téren több mint két évtizedet maga mögött tudva – rutinos táborszervező. Munkáját kollegái, Vargáné Kovács Andrea, Horváth Éva, Szvetlik Réka, Gazsiné Oláh Anita és Gajzinger Márta óvónő segítették, de egy-egy napra más munkatársai is részt vettek a tábor életében.

Ellátogattak hozzájuk a ferences nővérek, akik elbeszélgettek a gyermekekkel. A tábor reggelente közös imával „ébredt”, majd este szentmisével fejeződött be. A szülők 20 óra után haza vitték a csemetéjüket, akik útközben megosztották velük az aznapi tábori élményeket.

[caption id="" align="aligncenter" width="1193"] A gyermekek a sok-sok élmény mellett ismeretekkel is gazdagodtak[/caption]

Sántáné Udvardi Erika elmondta, hogy az idén a tábor kiemelt témája a szentek élete volt. Ehhez kapcsolódtak a beszélgetések, a játékok, a kirándulások és a közös foglalkozások.

Igen változatos és színes volt a 39 táborozó gyermek élete. Jártak Benczúrfalván, a Szent Antal Keresztútnál. Különjáratú autóbusszal ellátogattak Tereskére, ahol a templomban megtekintették a Szent László-festményt. Balassagyarmaton pedig az új templomot látták. A gyermekek beszélgettek Szent Erzsébet életéről, s ajándékot készítettek a Ferences Betánia Idősek Otthona lakóinak a részére, amit egy kedves műsor keretében adtak át.

Amikor Sántáné Udvardy Erika a fatimai jelenésről beszélt, megkérdezte a gyermekeket, kik hallottak róla, és többen is jelentkeztek. Stayer Lacika harmadik osztályos diák elmesélte azt, s kitért a pásztorok életére is. A kézműves foglalkozások mindig a nap témájához kapcsolódtak. Amikor ott jártunk, a fatimai jelenést festették meg, gyurmából pedig a pásztorokat formázták meg. Megmutatták, hogy korábban elkészítették Szent László pajzsát, s azt meg is festették. Szent Margithoz kapcsolódva különböző jó cselekedeteket formáltak meg.

Mester Marci, aki harmadik osztályos lesz, azt mondta, hogy jól érezte magát a táborban, kiemelte a kézműves foglalkozást és a kirándulást. Végh Boglárka – akinek az idén ez már a második tábora volt (iskolája Szent Erzsébet-tábora után) – tömören azt mondta, mind a két helyen remekül érezte magát. – Jó volt itt, sokat beszélgettünk– vette át a szót Szabó Petra.

Ami a tábor költségeit illeti: a szülőknek háromezer forintba került, a többi kiadást a plébánia és a Váci Egyházmegye biztosította. A gyermekek a sok-sok élmény mellett ismeretekkel is gazdagodtak.

Szenográdi Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában