Helyi közélet

2017.06.30. 05:01

Pálinkaversenyre, falunapra készülnek

fenyvesi

Hagyomány már, hogy augusztus utolsó szombatján falunapot rendeznek Vizsláson: 1996 óta szervezik meg a község apraja nagyja számára a szórakoztató programot. Augusztus vége még odébb van, de idén második alkalommal megrendezik a pálinkaversenyt is, amire a felkészülést időben kell elkezdeni. A részletekről Angyal Jenő polgármester adott tájékoztatást.

Vizslás. 

– Idén már a 21. alkalommal rendezzük meg a falunapot, hatodszor a rock találkozót és másodszor a vizslási pálinkaversenyt – mondta Angyal Jenő. – Ugyanekkor ünnepeljük, immár 67. alkalommal, a Bányásznapot is. Mint minden évben, idén is augusztus utolsó szombatján lesz a rendezvény, most 26-ára esik.

– Mit kell tudni a vizslási pálinkaversenyről?

–  Az elmúlt évben először rendeztük meg pálinka versenyünket, a rendezvény igen sikeresnek bizonyult. Ezért döntött úgy a képviselő-testület, hogy idén is megrendezzük a versenyt. A versenyre Nógrád megyei bérfőzetők, magánfőzők és kereskedelmi pálinkafőzdék is nevezhetnek a gyümölcs pálinkáikkal. A nevezési díj és a leadott pálinkaminták fejében minden nevező kóstolójegyet, ebédet, ingyenes belépőt kap saját maga és partnere részére. A leadott pálinkákat szakavatott zsűri értékeli. A verseny fővédnöke Becsó Zsolt országgyűlési képviselő. Nevezni és a pálinka mintát leadni augusztus 1-ig lehet. Az eredményhirdetés és a díjak átadására augusztus 26-án, 17 órakor lesz, a falunapi rendezvényen.

A részletes versenykiírás a www.vizslas.hu oldalon is megtekinthető.

– A bányásznap, éveinek számát tekintve, már meghaladta a nyugdíjkorhatárt is.

– Igen, idén már a hatvanhetedik lesz. Ezen a napon együtt emlékezünk meg azokról, akik munkavégzés közben veszítették életüket a bányában. A Nyugdíjas Bányász Szakszervezettel együtt helyezzük el a megemlékezés virágait a helyi bányász emlékműnél.

– A falunapok száma pedig szerencsésnek tartott mennyiséghez érkezett.

– A huszonegyedik falunap délutánján különböző kultúrprogramokkal kedveskedünk vendégeinknek. A nagyszínpadon fellépő előadók között minden korosztály megtalálja a számára megfelelőt, ott lesz közöttük Polgár Peti, Sláger Tibó, Bunyós Pityu és a Dupla Kávé Köteles Cindyvel.

A  rendezvény másik színpadán egész nap amatőr rockzenekarok lépnek fel. Már hatodik alkalommal rendezzük meg a rockfesztivált, hogy fellépési és bemutatkozási lehetőséget biztosítsunk fiatal, tehetséges zenészekből álló együtteseknek.

Természetesen erről a helyszínről sem hiányozhatnak a sztárvendégek, úgyhogy az estét a Prognózis együttesmásfél órás élő koncertje és a tűzi játék zárja majd.

Ami a többi programot illeti, mindkét helyszínen vásári forgatag fogadja majd a hozzánk látogató vendégeket. Lesz kirakodó vásár, céllövölde, dodgem. Aki eljön rendezvényünkre, annak garantálni tudjuk, hogy ételeinket, italainkat megkóstolva igazi kulináris élményben lesz része!

F. Z.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában