Emberi méltóság krízis helyzetekben

A szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum által rendezett „Kastély szalon” című sorozat negyedik összejövetelét tartották a napokban az intézmény dísztermében, amelyet ismét megtöltöttek az érdeklődők. A rendezvény vendégei – Dickens Wenckheim Jean-Marie grófnő – Charles Dickens író dédunokájának felesége, – valamint gróf Batthyány Bálint családja történetéről, a múltról és a jelenről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Beszélgetőpartnerük dr. Limbacher Gábor, a múzeum igazgatója, illetve a szécsényi kastély utolsó tulajdonosa, báró Lipthay Béla unokája, báró Lipthay Antal volt.

Szécsény. Dr. Limbacher Gábor köszöntötte a megjelenteket. Megnyitójában utalt arra, hogy a Kastély szalon negyedik rendezvénye éppen Úrnapján van, azon a napon, ami a legtöbb európai országban munkaszüneti nap. A magyar egyházban Mária Terézia óta, – aki az ünnepek számát korlátozta, – Úrnapját vasárnapra helyezték. Ez a fajta polgáriasodó emberi mentalitás megfeledkezik azokról az emberi erőforrásokról, amelyek az ünnep napjából fakadnak és feltöltik az emberek lelkét.

[caption id="" align="aligncenter" width="1255"] Balról jobbra: dr. Limbacher Gábor, gróf Batthyány Bálint, Dickens Wenckheim Jean-Mari és báró Lipthay Antal[/caption]

Kitért arra, hogy a Kastély szalon célkitűzései között szerepel a főnemesi családok ma elő tagjaival való találkozás. A cél azon társadalmi réteg megismertetése, amely a történelem során az Istentől kapott keresztény szolgálat jegyében szervezte az ország védelmét, működését, felemelkedését; a nemességnek a hazáért érzett felelősséget, küldetést.

Utalt arra: ahhoz, hogy az emberi és a nemzeti lét folyamatos legyen, fontos, azon társadalmi csoportok fennmaradása, amelyek egykor vezető szerepet láttak el. Építeni kell azokra az évszázados tapasztalatokra, amikkel a nemesség rendelkezik, generációról generációra átörökítve.

Báró Lipthay Antal beszélt a meghívott vendégekhez fűződő kapcsolatáról. Elmondta, hogy a vidám, jókedvű Dickens Wenckheim Jean-Marie grófnővel több alkalommal is találkozott. Hangsúlyozta a humorát, optimizmusát, de volt, amikor ő is haragudott és elszomorodott, amikor a kommunizmus került szóba. Gróf Batthyány Bálinttal és 16 főnemessel lejegyezték a Pro Veritate et Iustitia memorandumot, amelyben a magyar történelmi alkotmány értékeire hívták fel a figyelmet. Az új alaptörvény preambulumába beépítették gondolataikat.

Gróf Batthyány Bálint felvázolta családja történetét, amelyben szerepeltek államférfiak, egyházi méltóságok. Nagyapja boldog Batthyány-Strattmann László. A családnak a Dunántúl nyugati részén voltak birtokai, az 1500-as években Németújváron telepedtek le, a család az ottani ferences kolostorban temetkezett 1900 után. Azt megelőzően a halottaikat a birtokaikon földelték el.

Felidézte az 1950-es éveket, amikor a családjukat kilakoltatták, egy kis faluban éltek. Édesapja tíz évi szovjet hadifogság után tért haza. Gyermekként a kis faluban az iskolatársai, tanítói nem éreztették vele grófi származását. 1956-ban úgy döntött a család, hogy elhagyja az országot, Svájcban, a nagybátyjánál telepedtek le. A magyarországi kisemmizettségből a grófi élet csillogásába került, még a déligyümölcs is újdonság volt számára. Svájcban befejezte középiskolai tanulmányait, vegyészmérnöki diplomát szerzett.

Elmondta, hogy szívesen „kirándul” a történelem világába. Hazánkba 1996-ban tért vissza. Megemlítette, hogy fia újságíró, a közelmúltban jelent meg egy könyve, amelyet több nyelvre is lefordítottak. Arra a kérdésre, hogy gróf Batthyány Lajos az első felelős magyar minisztérium (kormány) elnöke rokona-e, azt válaszolta, hogy ő a családi másik ágából származik, közös ősük a XVIII. században élt.

[caption id="" align="aligncenter" width="1255"] A közönség sorai[/caption]

Jean-Marie grófnő, túl a 81. életévén, ma is vidám, jókedvű, szórakoztató, remek előadó egyéniség. A Békés megyei Doboz községből érkezett. A grófi család sarja felidézte dobozi gyermekéveit, elmondta, hogy nagyapja, édesapja vagyonukból jelentős összeget a köz javára fordított. Békés megyében 16 templomot építettek, több iskola is nekik köszönheti létét.

A nehéz időkben családjával külföldre került, az emigrációban az édesanyját korán elveszítette. Életében mindig a hite volt az, amiből erőt tudott meríteni. Elmondta, hogy apácáknál járt iskolába és benne is felmerült, hogy a szolgálatot valasztja.

– Az életemet a jó Isten kezébe tettem le, de végül nem apácaként akartam őt szolgálni – mondta. Így is történt, férjhez ment Charles Dickens író dédunokájához. Évekig Skóciában élt, megalapította a Dickens Alapítványt. Ahogy fogalmazott: életét két fontos dolog, a hite és a hazaszeretet határozta meg. Amikor a férje meghalt, úgy döntött, hogy visszatér a gyökereihez. Doboz községbe költözött, abba a faluba, ahol gyermekéveit élte. A település templomának a felújítására 20 millió forintot adományozott. A lánya, aki nem tudott magyarul, de megtapasztalta édesanyja magyarságát, felnőtt fejjel úgy döntött, hogy hazánkban telepszik le, ő a Dunántúlon él.

Mindkét vendégnek, mint a főnemesség többi leszármazottjainak az élete krízisbe került a háború utáni években, de ők minden körülmények között megőrizték emberi méltóságukat. A szülőhelyüktől távol, idegen helyen kellett helytállniuk. Nem egyszer a megpróbáltatások sorozata várt rájuk. A túléléshez kellett az a történeti töltet, amelyet a család nemzedékről nemzedékre átadott. Mindig, minden körülmények között példamutató életet tudtak élni!

Dr. Limbacher Gábor záró gondolatai között kifejtette:

– Változó világunkban a lét eredeti gazdagságának elérhetősége érdekében biológiai génbankokat tartanak fenn, például az ősi magyar állat- és növényfajták megőrzéseként. A jelzett istenes világkép, műveltségi értékek fennmaradása, elérhetősége érdekében a főnemesség társadalmi csoportja is mintegy a létezés jelentős génbankjának tekinthető - fogalmazott. – A Kastély szalon rendezvénysorozat részint ezt a génbank minőséget kívánja föltárni és bemutatni!

Szenográdi Ferenc