Helyi közélet

2017.06.27. 04:28

Élethű modellek vízen és parton

fenyvesi

Az élethű hajómodellek országos versenysorozatának balassagyarmati felvonását rendezték meg a múlt szombaton a Nyírjesben. Az ország minden tájáról, sőt, Szlovákiából is érkeztek az érdekes, és igen költséges hobbit űző férfiak és hölgyek, akik kellemes, de igen szeles időben tehették vízre „kedvenceiket”.

H.H.

Balassagyarmat. A Kelén elindult. A balatoni gőzhajózás egyik ikonjának hű mása lassan haladt a rajthely felé. Gazdája a parton ügyes kézmozdulatokkal kormányozta, pontosabban ujjaival kezelte az a joystick-szerű szerkezetet, amely működteti a modellt.

[caption id="" align="aligncenter" width="1193"] A Halny és a Gdansk a parton is pompás képet mutat[/caption]

Egy újabb forgatás, a motor berregve beindult, hullámokat verve maga után, majd a hajó immár a pályán birkózott meg az akadályokkal. Bizony egyáltalán nem könnyű művelet a bóják közt pontosan, érintés nélkül manőverezni. Hoppá, jött egy újabb széllöket, a Kelén megbillent, de mestere villámgyorsan korrigált, és már „repült” is tovább a vízi eszköz. Távolabb a következő kapu már nehezebb falatnak mutatkozott, de az 1891 óta a magyar tengeren utasokat szállító hajó mása ezen is túljutott, és a hétperces túrafeladat végéhez érkezett. Dokkolás. A kikötés szigorúan előírt formában zajlott. A parthoz viszonyított távolság itt is centiméterre meghatározott, és természetesen kizárt minden érintkezés a fallal. A Kelén ezt is teljesítette, tulajdonosa nagyot sóhajtott, parolázott egyet az őt árgus szemekkel követő versenybíróval, majd kiemelte szenvedélyének ékes tárgyát a vízből.

[caption id="" align="aligncenter" width="1193"] A nyírjesi helyszín ideális a modellezésre[/caption]

Miközben a házigazdák kiváló képviselője, Gere József a saját „futamára” készülődött, néhány részletet osztott meg a viadallal kapcsolatban. Közel hetven hajó nevezett, Gyomaendrődtől Szegeden át Ózdig a teljes honi elit itt volt, a Felvidékről pedig Léváról és Rimaszombatból érkeztek modellezők, akik négy kategóriában mérkőztek meg egymással, és két futam összetett értékelését követőn született meg a végeredményt. A körülményeket mindenki nagyszerűnek találta, mindössze a hol enyhülő, hol felerősödő szelet kifogásolták, de erről aztán igazán nem tehettek a szervezők.

[caption id="" align="aligncenter" width="671"] Fontos a precíz ujjmozdulat a navigáláshoz[/caption]

Miközben egy valóságos naszád futott ki a pályára, körülnéztünk kicsit a parton, megtekintettük ezeket a különlegességnek számító járműveket. A lengyel hajógyártás két büszkesége, a Halny és a Gdansk hosszú évtizedek óta végzi munkáját a Balti-tengeren és a csatornákban, az eredetivel teljesen megegyező mása szintén vonzza a szemet. Néhány brit és amerikai hadihajó után egy ritkaságba „botlottunk”. A legtöbb modell csavarmotoros meghajtású, az elénk táruló példányt viszont a gőz viszi előbbre kicsinyített voltában is. Megtudtuk, nagyon körülményes és rengeteg időt rabló, aprólékos munka eredményeképpen születik meg egy ilyen jármű, amíg a csodájára járhatnak az érdeklődők.

[caption id="" align="aligncenter" width="1193"] A gőzzel meghajtott különleges hajó[/caption]

Mintegy félórás nyírjesi kiruccanásunk végén váltunk még néhány szót egy másik balassagyarmati modellezővel, id. Szakács Lászlóval, aki az egyes kategóriák követelményrendszerébe adott rövid bepillantást, és sok sikert kívánva a résztvevőknek, elbúcsúztunk a verseny helyszínétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában