Helyi közélet

2017.06.03. 07:22

Az összetartozást hirdetve emlékeztek

fenyvesi

Tegnap, a Milleniumi Emlékműnél tartották meg Salgótarjánban a nemzeti összetartozás napja koszorúzással egybekötött megemlékezését. A rendezvényen Dániel Zoltán alpolgármester mondott emlékbeszédet, majd a Madách Imre Gimnázium diákjai adtak műsort. 

Salgótarján. 2010. óta június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napjaként emlékezünk a trianoni döntésre. Salgótarjánban idén a pünkösdi hétvégére való tekintettel másodikán rendezték meg a koszorúzással egybekötött megemlékezést, az acélgyári Szent József plébániatemplom előtti Millenium Emlékműnél.

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] Koszorúzással zárult az ünnepségFotó: Lakatos Kati[/caption]

Dániel Zoltán alpolgármester beszédében kifejtette: 1920. június 4-én, a párizsi békeszerződések részeként aláírt trianoni békediktátum máig meghatározza Magyarország és a környező államok határait. Hazánk elveszítette területe több mint kétharmadát, lakosságának több mint a fele került új állam területére. Mintegy 3,2 magyar rekedt kívül az új magyar állam határain.

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] Jelzi ez a nap az egész világnak, de nekünk, magunknak is, hogy új szellemben kell tekintenünk Trianon örökségét – hangsúlyozta Dániel Zoltán alpolgármesterFotó: Lakatos Kati[/caption]

– A 90. évfordulón, 2010-ben lépett hatályba a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvény, amely szakít a hosszan átörökölt sérelmi és tragikus hozzáállással. Ehelyett a nemzeti emlékezés, a Kárpát-medence népei közös jövőjének elősegítése, és az európai értékek érvényesülése azt a feladatot rója ránk, hogy segítsük Trianon döntésének megértését és feldolgozását – fejtette ki, majd úgy folytatta:

– A nemzeti összetartozás azt a felelősséget is jelenti, hogy erős közös szándék, akarat legyen a bennünket megosztó legélesebb különbségek enyhítésére. Ennek a megosztó folyamatnak a megállítása a nemzeti összetartozást szolgáló legfontosabb cél. A nemzeti összetartozás napja tehát akkor fejezi ki a nemzeti egységet, összetartozást, ha a közös múlt ismeretét és tiszteletét éppúgy magába foglalja, mint a jelen legfontosabb problémáinak együttes megoldási szándékát. Jelzi ez a nap az egész világnak, de nekünk, magunknak is, hogy új szellemben kell tekintenünk Trianon örökségét a ma élők és a következők generációja miatt is. Mindannyiunk célja, hogy kölcsönös megbecsülésben élhessen Kárpát-medence minden népe, akik egymásra vannak utalva. Hogy közösen induljunk egy boldogabb jövő felé – hangsúlyozta Dániel Zoltán, aki beszédét József Attila soraival zárta: „Rendezni végre közös dolgainkat. Ez a mi munkánk és nem is kevés.”

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] Koszorúzással zárult az ünnepségFotó: Lakatos Kati[/caption]

Az alpolgármester gondolatai után a Madách Imre Gimnázium diákjai adtak műsort, „Visszanéztem félutamról, szememből a könny kicsordul” címmel.

A nemzeti összetartozás napja a Millenium Emlékmű megkoszorúzásával zárult.

Lakatos Kati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában