Helyi közélet

2017.05.21. 05:16

Zenthe Ferenc örökének nyomában

fenyvesi

„Sándor Zoltán művészeti vezető egyike volt azoknak, akik már évekkel ezelőtt szorgalmazták, hogy Salgótarjánban önálló színház alakuljon. Több mint két évtizedig dolgozott a városházán, a polgármesteri hivatalban kulturális főtanácsosként és sokaknak ismerős a pódiumokról is, minthogy előadóművészként évtizedek óta mond verset, vezet, rendez műsorokat” – írta dr. Csongrády Béla, lapunk munkatársa a hírlap hasábjain, a Zenthe Ferenc Színház társulatát bemutató sorozatában. Tény, hogy Sándor Zoltán személye egybeforrt a salgótarjáni kulturális élettel, nincs olyan közművelődési téma az elmúlt harminc évből, amelyhez ne tudna hozzászólni, magabiztos tudása tekintélyt parancsoló. Megtisztelő, hogy az idén ötéves színház születésnapján, a salgóbányai Zenthe-szobor mellett vallott nekem a teátrumhoz fűződő érzéseiről és szakmai terveiről.

– Milyen út vezetett oda, hogy öt évvel ezelőtt megalakulhatott a Zenthe Ferenc Színház?

– A színház létrejöttét megelőzte a Vertich Színpadstúdió, amelyet annak idején T. Pataki László kezdeményezett néhány rendezővel – Susán Ferenccel és Molnár Ernővel – közösen, akik korábban már vezettek a városban sikeresen, jó színvonalon működő együtteseket. Őket illetve csoportjaikat nem szabad elfelejteni, amikor a tarjáni színháznak a közvetlen elődeiről beszélünk. Mint ahogy az egykori Acélgyári Olvasóegyletet sem, amely már több mint százhúsz éve is működött a városban. Ott kezdték el az amatőr színjátszók lerakni a színjátszás alapjait.

[caption id="" align="aligncenter" width="2685"] „A színház és a kulturális élet s az arra építhető kulturális turizmus lehet a városfejlődés egyik motorja”(Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Múltja tehát volt a salgótarjáni színháznak, de a jelen sokáig nem tűnt rózsásnak. Olyan kultikus közművelődési, színházi figurák, mint amilyen ön is, vagy a fent említettek, szívfájdalommal élték meg, hogy Salgótarjánnak – egyedül az ország megyeszékhelyei közül – nem volt önálló, profi színháza?

– A „Józsiban” működött a befogadó színház, de az itteni „színházat csináló” emberek régóta gondolkodtak azon, hogy hogyan lehetne professzionális teátrumot teremteni. A hatvanas években az MSZMP megyei bizottsága még határozatot is hozott arra, hogy Salgótarján kulturális központtá fejlesztése során a város a művelődési központban létesítsen színházat is. De akkor ez nem sikerült.

– Ennek mi lehetett az oka?

– Azt sajnos pontosan nem tudom, de azt gondolom, hogy az egyik oka ideológiai lehetett. Mert, ahogy akkoriban a táncház létre tudott jönni, vagy nagyon magas nívójú volt a képzőművészeti élet, s a komolyzene is egyre inkább előre tört, úgy a színháznak is megvoltak a helyi adottságai, esélyei ehhez. De a színház és az irodalom azok a műfajok, amelyeket a politika közvetlenül áthat, s talán emiatt nem részesítette előnyben ezt a műfajt az akkori helyi hatalom.

– Visszatérve az alakuláshoz, nagyon akarták önök ezt a színházat?

– Igen, bennünk, akik az előadó-művészetben és az amatőr színházi körökben tevékenykedtünk, megfogalmazódott már régen, hogy nagyon jó volna színházat alapítani. És bár az anyagi és technikai feltételek nem voltak meg, de a szándék igen. A dr. Horváth István vezette salgótarjáni Polgári Kör is támogatta elképzeléseinket és Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester személyében találtunk egy olyan városvezetőt, aki mellénk állt ez ügyben. Mert meg kell mondani, hogy ha az önkormányzat és személy szerint a polgármester nem támogatja az elképzelésünket, akkor itt a mai napig nincs színház. Pedig nem volt könnyű helyzetben az önkormányzat akkoriban sem, a város működtetésére az idő tájt is szűkösen voltak anyagi források. Nagy áldozattal járt számukra a mi támogatásunk, noha az színházi méretekben rendkívül szerény volt, amelyet megalapozott költségterv alapján igényeltünk. Tíz-, majd egy év múlva tizenöt millió forintot és az intézmény ingyenes használatát kaptuk meg – a befogadott színházi produkciókkal együtt –, így tudtunk elindulni. ( Egyébként 30-35 millió forintot kértünk a beadott gazdasági tervek alapján az induláshoz.) A színház születésénél bábáskodók egyöntetűen azt akarták, hogy a Nemzet Színészéről, Zenthe Ferencről nevezzük el a színházat, aki a város (Salgóbánya) szülötte volt és akinek sallangmentes, mondhatni eszköztelen játéka, művészet iránti alázata követendő példaként ragyog előttünk.

– Azóta pedig, mindössze öt év alatt komolyan jegyzett társulat lett a Zenthe Ferenc Színház

– Igen, a színház ma már nagyon kis veszteséget termel, 100-120 millió forint az éves költségvetésünk. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy járjuk az országot, kicsit „Déryné-utódoknak” tekintjük magunkat, egy évben 120-130 előadást játszunk. Alapvetően abból származik a bevétel, amelyből a színházat fenn tudjuk tartani. Nagy reményekre jogosít fel bennünket az, hogy a Magyar Teátrum Társaság és annak elnöke, Vidnyánszky Attila, valamint dr. Hoppál Péter államtitkár személyesen is mellénk álltak abban az ügyben, hogy úgynevezett kiemelt színház lehessünk, hasonlóan az ország többi megyeszékhelyi társulatához. Ez azért fontos, mert így állami támogatást kaphatna a színházunk és ez biztonságosabbá tenné a működésünket. Egyébként mi népszínház vagyunk és ezt nem is akarjuk feladni. Azt tapasztaljuk, hogy a könnyed és szórakoztató műfajok felelnek meg a közönségnek leginkább, ugyanakkor vannak tragédiák, drámák is a repertoárunkban, amelyeket továbbra is műsorra fogunk tűzni és ugyanígy a gyermekelőadásokat sem fogjuk hanyagolni. Az elmúlt öt esztendő alatt bebizonyosodott, hogy az irány jó, mind anyagilag, mind szakmailag és a művészi célokat tekintve jó úton vagyunk. Megvannak a helyi színészeink, az indulásnál jelenlévők többsége ma is itt dolgozik, rendszeresen hívunk neves, országosan ismert vendégművészeket – mint például Vándor Évát, Koltai Róbertet, Mikó Istvánt –, akik szívesen jönnek hozzánk játszani, ami egyértelműen azt jelenti, hogy művészileg nekik is fontos az, hogy ebben a szárnyát bontogató, kis vidéki társulatban szerepeljenek. Jelenleg összesen harminc színész tartozik a társulathoz, nem főállásban, hanem szerződéses jogviszonyban. Jó nevű rendezőket is meghívunk egy-egy darab színpadra állításához, így például rendezett nálunk Halasi Imre és Csizmadia Tibor, akik mindketten Jászai Mari-díjasok és a színház szakmai fejlődését elősegítették.

[caption id="" align="aligncenter" width="1504"] „A színház születésénél bábáskodók egyöntetűen azt akarták, hogy a Nemzet Színészéről, Zenthe Ferencről nevezzük el a színházat, aki a város (Salgóbánya) szülötte volt és akinek sallangmentes, mondhatni eszköztelen játéka, művészet iránti alázata követendő példaként ragyog előttünk”(Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Olyan érzésem van, hogy ez a színház egy „híd” a generációk között. Vannak önök, a nagy öregek és vannak a fiatalok, akiket folyamatosan felkarolnak. Híd lehet ez a közéletben is, hiszen a színház képes mindentől függetlenül működni. Milyen társadalmi szerepe van a színháznak, illetve ennek a műfajnak?

– Komoly szerepe lehet Salgótarjánban, s ezt nem önhittségből mondom. Ha megnézzük a helyi kulturális életet, akkor láthatjuk, hogy kevés olyan művészeti ág van, amelyet országosan is jegyeznek, amely országos kitekintésű. S ez a színház egyre inkább olyan. A Zenthe Ferenc Színház által megjelenik a város az országos kulturális életben is. Ugyanakkor –mivel a városi identitást erősítő tényező a színház – ez Salgótarjánnak is egy pozitív, társadalom- és közösségépítő tényezője. Ezáltal a salgótarjáni polgárok erőteljesebben érezhetik, hogy egy megyei kulturális központban élnek. És mivel a gazdasági életre egyelőre nem lehet azt mondani, hogy virágzó lenne, úgy gondolom, hogy a színház és a kulturális élet s az arra építhető kulturális turizmus lehet a városfejlődés egyik motorja. Érdekességként megemlíteném, hogy egy japán cég néhány évvel ezelőtt azért nem települt az ipari parkba, mert rákérdeztek, hogy van-e itt színház és akkor a válasz még az volt, hogy nincs. Ugyanakkor tisztán kell látnunk, hogy a színház mint olyan társadalombírálat is. Alapfeladata, ahogy Shakespeare mondja, hogy „tükröt tartson”. A mindenkori hatalom visszásságait mindig felmutatja a színház, ez az egyik fő funkciója, még egy szerelmes történetbe is fellelhető politikai vagy társadalmi üzenet. Egy közösség épülésére mindenképp hatással van a helyi színház, azzal, hogy önálló gondolkodásra és kritikus társadalom-szemléletre valamint önkritikus magatartásra nevel. A fiataloknak pedig, akiknek már több előadást bemutattunk helyben is, a jövőben szeretnénk beavató színházat csinálni. Drámaórákra hívni őket, bevonva a helyi középiskolásokat a színházi életbe, hogy megtanítsuk nekik érteni a színházi nyelvet.

– Önnek személy szerint mit jelent a salgótarjáni professzionális színház?

– Nekem ez az életemet jelenti. Nagy álmom valósult meg a színház megalapításával. Őszintén szólva, mindig, minden területen ezért dolgoztam Anno az én Pódium Stúdiómból is kerültek át gyerekek a Vertich Színpadstúdióba, közülük többen ma a profi társulat tagjai. Továbbra is odafigyelünk a versmondással, színjátszással próbálkozó fiatalokra. Farkasné Ponyi Bea drámapedagógussal és az ő csoportjaival működünk együtt, utánpótlás-nevelési célzattal. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy sok fiatal indul innen, s kis kitérő után többen visszatértek városunkba. Müller Zsófi, Máté Krisztián, Mikecz Estilla színészként, Gyuriska János színészként és rendezőként, Tarnóczi Jakab rendezőként. Amikor megvolt az első, budapesti bemutatónk, a Thália Színház Arizona stúdiójában (Camus: Félreértés című drámája), akkor még mindössze néhány millió forintos büdzséből gazdálkodtunk. Egy újságíró akkor megkérdezte tőlem: hogyan lehet ilyen kevés pénzből színházat csinálni? „Úgy lehet, hogy nagyon kell akarni” – feleltem. Nagyon nagy boldogság számomra az, hogy mindez létrejött és ilyen szépen megy, hogy amit elképzeltünk, az életképes és mint üzlet is működik és hogy ott vagyunk a színházi palettán, szívesen fogadnak bennünket országszerte. Anno, az önkormányzat kulturális főtanácsosaként is a színházlétesítés pártján álltam, sőt, volt olyan megbeszélés jó húsz évvel ezelőtt, amikor azt mondtam, hogy építsünk egy új színházat Salgótarjánban. Akkor azt mondták erre, hogy biztos sok kazári pálinkát ittam, azért beszélek ilyeneket. Azt válaszoltam: nem, komolyan gondolom ezt. Ha Tokaj tudott színházat kapni másfél milliárdból, akkor Salgótarjánban miért ne lehetne építeni egy új színházat?

[caption id="" align="aligncenter" width="2382"] „Nagy álmom valósult meg a színház megalapításával. Őszintén szólva, mindig, minden területen ezért dolgoztam…”(Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Ez egy következő álom?

– Ez egy következő álom. Építsünk egy színházat! Szerintem meg lehetne csinálni, nyilván, komoly állami támogatással.

– Orbán Viktor miniszterelnök a modern városok program kapcsán azt mondta, hogy merjünk nagyot álmodni Salgótarján belvárosára vonatkozóan. Része lehet ennek a városi elképzelésnek egy új színházépület?

– Valószínű, hogy jelezni fogjuk erre vonatkozó ötletünket az illetékeseknek. A városközpontban el tudnánk képzelni egy közepes méretű színházat. Egy modern, szép új színházat lehetne oda építeni. Úgy gondolom, mindenki büszke lehetne rá. A város felemelkedésének, jövőbeni fejlődésének szimbóluma lehetne, amely puszta létével és működésével túlmutatna művészeti, kulturális jelentőségén.

– Kívánom, hogy öt év múlva újra beszélgessünk és akkor már az új álom megvalósítását ünnepeljük! Köszönöm az őszinte beszélgetést!

Lakatos Kati

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában