Helyi közélet

2017.04.25. 09:32

Nem lehetőség, hanem kényszer…

fenyvesi

Új eszközök- és gépparkok beszerzése, telephelyek fejlesztése, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, informatikai fejlesztés, humán kapacitások bővítése Ezek szükségesek egy cég fejlődéséhez, a cél eléréséhez pedig az európai uniós támogatással megvalósuló projekteken át vezet az út.

Az elmúlt években csaknem minden kis-, közép- és nagyvállalat, valamint önkormányzat pályázati támogatással valósította meg a nagyobb beruházásait. Sok és sokféle lehetőség állt rendelkezésre. Nincs ez másképp most sem, pályázatok garmadája vár arra, hogy általa révbe érjen egy-egy fejlesztési elképzelés. Megéri belevágni? Mennyi pénzből és mennyi idő alatt válhat valóra egy-egy álom? Kérjük-e szakember segítségét? Ezekre a kérdésekre ad választ Jakab Szabolcs pályázati szakértő, a Tarna’91 Kft. ügyvezetője.

– Hogy kezdjünk neki a pályázásnak?

– Az első és legfontosabb kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e, illetve mikor érdemes egy cégnek pályáznia? Azt kell látni, hogy a vállalkozások esetében a pályázati források bevonása nagyon sok esetben már nem csak lehetőség a fejlődésre, hanem egyfajta kényszer a versenyképesség fenntartására. Hogy mit értek ez alatt? Óriási különbség van aközött, ha például egy gép árának a teljes összegét vagy csak a felét kell kitermelnie egy cégnek. És ez a versenytársakra is igaz.

A másik fontos szempont, hogy mikor érdemes pályázni? Erre a válasz egyértelműen az: most! Hogy miért? Mivel tavaly decemberben és januárban megjelent a vállalkozásokat érintő pályázati kiírások közül szinte az összes és március végéig meghirdették az összes forrást. Teljes tehát az „étlap”, ezek közül kell kiválasztani a megfelelő forrást annak, aki 2020-ig támogatásban akar részesülni. Ezeket a pályázatokat a következő néhány hétben, hónapban be kell nyújtani, utána a keretek kimerülése miatt sajnos már nem lesz lehetőség. Ezt még akkor is meg kell fontolni, ha egy cég a fejlesztést később akarja megvalósítani. Az egyes elképzelések valóra váltására két év áll rendelkezésre, tehát aki csak 2019-ben akar fejleszteni, annak is most kell pályáznia, mivel akkor már nem lesz rá támogatás.

Érdemes tehát tájékozódni a lehetőségekről és az esélyekről. Ez utóbbit meg lehet tenni egy pályázati előminősítéssel, ahol a legfontosabb paraméterek ellenőrzését követően már nagy biztonsággal megállapítható, hogy egyáltalán jogosult-e pályázni az adott fejlesztésre, illetve hogy mennyire erős lehet az adott projektre vonatkozó pályázat. Ha ez megvan, akkor lehet felelős döntést hozni a pályázaton való részvételre vonatkozóan és nekilátni az előkészítésnek.

– Melyek a következő lépések a pályázat előkészítése során?

– Attól függ, hogy tartalmaz-e a projekt valamilyen építési beruházást. Amennyiben nincs építés, akkor egyszerűbb és gyorsabb a folyamat, mivel ilyenkor az előkészítés leginkább a megvalósítani tervezett tevékenységekre vonatkozó árajánlatok bekérésére, illetve a cégre vonatkozó kötelező mellékletek beszerzésére terjed ki. Ezen anyagok alapján már összeállítható a teljes pályázati dokumentáció.

Építési beruházás esetén összetettebb a feladat, mivel ilyenkor el kell készíteni a fejlesztésre vonatkozó műszaki tervdokumentációt és az építés költségtervét, illetve meg kell indítani a szükséges engedélyezési eljárásokat. Ez időigényes folyamat, amit időben el kell kezdeni. Egy nem kellően átgondolt és részletesen megtervezett beruházás megvalósítása során ugyanis sok akadállyal nézhetnek szembe a cégek, kezdve a nem tervezett tevékenységekkel és azok költségével.

– Könnyebb most pályázni, mint korábban? A 2007-2013-as kiírási időszakhoz képest milyen változások tapasztalhatók?

– A gazdaságfejlesztési program alapvetően a feldolgozóipari cégeket, a gyártással foglalkozó vállalkozásokat preferálja. A fő cél, hogy a támogatottak nagy hozzáadott értékű termékeket hozzanak létre, amelyeket jó eséllyel akár exportálni is lehet. Ez eléggé megszűri a potenciális pályázókat, hiszen ezeknél a konstrukcióknál szigorú pontozás van: szakmai tartalomból és gazdálkodási adatokból állapítják meg, hogy van-e esély pályázati támogatásra vagy nincs. A most futó pályázatok azért is fontosak, mivel 2014 óta először tudnak pályázni a nem termelő, azaz a szolgáltató, kereskedő cégek. Ők telephely-fejlesztésre, energetikai korszerűsítésre és informatikai fejlesztésekre nyújthatják be a támogatási igényüket.

A másik fontos változás, amivel a cégek korábban találkoztak, az a közbeszerzési kötelezettség, azaz hogy bizonyos érték felett már egy vállalatnak is közbeszerzési eljárással kell kiválasztani azokat a gazdasági szereplőket, akik megvalósítják a pályázatban tervezett tevékenységeket. Ennek jelentős az időigénye, sok adminisztratív tevékenységgel és kötelezettséggel jár, ráadásul komoly költségvonzata is van.

– Mit tegyen egy cég, ha pályázni szeretne, de nincs elég pénze?

– Pénz nélkül nem lehet beruházni! 100 százalékos támogatás önkormányzatoknál van, vállalati területen a képzési és foglalkoztatási területeket leszámítva nincs önerő nélküli pályázás. Nógrád megyében a vidékfejlesztési program bizonyos területein található 60-70 százalékos hozzájárulás fejlesztésekre. Akinek egyáltalán nincs pénze, vagy csak minimális forrás áll rendelkezésre, az hitellehetőséggel élhet. Ebben az időszakban elvárás, hogy a pénzpiaci eszközök hangsúlyosabbak legyenek a vissza nem térítendő támogatások terhére. Ilyen konstrukció jelenleg – ami szinte bármilyen gazdasági társaságnak lehetőséget teremt – a 0 százalékos hitelprogram. Itt feldolgozóipari-, szolgáltató- és kereskedelemmel foglalkozó társaság is pályázhat, beruházási célú fejlesztésre garantáltan 0 százalékos hitellel, akár 15 éves futamidővel.

A kombinált programok lehetővé teszik az energetikai és informatikai fejlesztéseket, a kapacitásbővítést és a technológiai fejlesztést, korszerűsítést minimális önerőigény, 30-45 százalék mértékű vissza nem térítendő támogatás és egy hangsúlyosabb, kedvező kamatozású hitel mellett.

A támogatói oldal a korábbiakhoz képest magasabb mértékű, összegű előleg felhasználását is lehetővé teszi, ami nagyban segítheti a pályázókat.

– Mi a helyzet az önerővel rendelkező cégeknél?

– Minden beruházáshoz szükség van önerőre. Sokan nem veszik figyelembe, nem számszerűsítik, de a projektek műszaki s pénzügyi tervezésébe fektetett energia és pénz is egyfajta önerő, nem az adott gazdálkodó fő tevékenységre fordítódik. Ahol a kapacitások – legyen szó humán- vagy financiális eszközről – nagyobb mértékben rendelkezésre állnak, ott valószínűsíthető, hogy egyszerre több célterületre és nagyobb eséllyel fognak tudni pályázni, s párhuzamosan több fejlesztést vihetnek végig a rendelkezésre álló, egyre rövidülő támogatási időszakban.

– Kik pályázhatnak?

– Mindenkinek van lehetősége, valamennyi gazdálkodónak és civil szervezetnek is. Ugyanakkor az egyes térségekre jellemző fejlettség alapján van egy úgynevezett regionális térkép, amely meghatározza, hogy az ország különböző régiójában hány százalékos támogatási intenzitás érhető el. A jelenlegi támogatási időszakban több mint 7000 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebben az összegben hangsúlyos részt képeznek a kiemelt, állami beruházások és a nagy infrastrukturális fejlesztések. Új elem az európai uniós támogatási rendszerben a visszatérítendő forrásként megjelenő lakossági energetikai pályázatok sora.

– Mennyire bonyolult az elektronikus pályázati rendszer?

– Átalakult, bizonyos tekintetben egyszerűsödött, másutt bonyolultabbá vált. Könnyebbséget jelent abban, hogy a több ezer oldalnyi anyagot nem szükséges papír alapon tárolni, a támogatási kérelem részeként előkészíteni, majd postázni. A pályázás elektronikussá vált az évek során és bizonyos modulok össze lettek kötve a közhiteles adatbázisokkal, ami a pályázati adatlap kitöltését segít. Nehézséget okozhat viszont az, hogy újra változott az elektronikus kitöltő felület; más a logikája, más szempontokat követ és gyakorlat szükséges a kezeléséhez.

– Mit tart fontosnak felmérni egy pályázat beadása előtt ?

– Át kell gondolni és szakértőkkel megvitatni, hogy a kiírásban lévő célrendszer és lehetőség hogyan feleltethető meg az adott vállalat, szervezet céljaihoz, működéséhez. Fel kell tudni mérni, hogy melyek azok a szempontok, amelyekért esetleg többlet pont jár, melyek azok, amelyek hangsúlyosak. Ezt a pluszt tudja beletenni az ügybe egy gyakorlott tanácsadó.

Fontos kiemelni, hogy teljesen más egy projektet adminisztratív módon kezelni, „papíron megvalósítani”, mint tényegesen, fizikálisan lebonyolítani, menedzselni. Általános tapasztalat, hogy egy támogatás elnyerésével még csak az első lépést tette meg a gazdálkodó, a neheze csak azt követően jön: fenntartható, működőképes és valós eredményeket hozó projektet megvalósítani, ennek kell lenni a célnak.

– Miben tudnak még segíteni?

– A mi szlogenünk: „beruházás teljes körűen”. Ez azt jelenti, hogy a cégben lévő huszonöt éves műszaki- és magasépítésű kivitelezési múltat, valamint az itt felhalmozódott tapasztalatot, tudást próbáljuk összefogni és a projekteket a tervezéstől a kivitelezésig lebonyolítani. A kezdeti lépésektől, a projektmenedzsmenti feladatokon át egészen a szakmai megvalósításig részt veszünk a folyamatban, de banki kapcsolataikon keresztül hitelügyintézésben is tudunk segítséget nyújtani. Legyen szó műszaki megvalósításról, vagy humán fejlesztésről. Időben tudunk információt adni, így partnereink az elsők között nyújthatják be a pályázataikat. Ez egy lehetőség, amelyet érdemes kihasználni.

(NBA)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában