Helyi közélet

2017.04.29. 07:20

„Ebben a szakmában nincs megállj!”

fenyvesi

Pálfalvi Tamás, a nógrádi származású Junior Prima-díjas trombitaművész – bár még csak huszonöt éves – a világ számos pontjának koncerttermében bemutatta már zenei tehetségét, s mindemellett a fiatal zenész sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy már számos szakmai díjjal is megjutalmazták pályafutása során. A művész egy színpadon állhatott olyan közismert zenészekkel, valamint zenekarokkal – például a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Prágai Filharmonikusokkal, valamint a Mecklenburgi Kamarazenekarral –, amelyről a legtöbben talán csak álmodnak. A közelmúltban a fiatal trombitás hazalátogatott Salgótarjánba, s egy interjú erejéig lapunknak is szorított helyet zsúfolásig megtelt naptárjában. Beszélgetésünk alatt felidézte, mi ösztönözte arra, hogy trombitaművésszé váljon, visszaemlékezett néhány számára sokat jelentő fellépésre, terítékre kerültek a 2017-18-as évad zenei tervei, s kiderült az is: Pálfalvi Tamás számára a zenélés nem csak hivatás, hanem szenvedély is egyben!

– Tehetségének köszönhetően már számos külföldi helyszínen lépett a közönség elé – úgymint: Ausztriában, Erdélyben, Csehországban, Lengyelországban, Németországban, Taiwanon, Kínában, Japánban, Oroszországban, Szingapúrban, Hong-kongban –, sőt az Amerikai Egyesült Államok jó néhány városát – New Yorkot, Chicago-t, Washingtont, Kingstont – is bejárta már. Milyen érzés, amikor Salgótarjánba látogat egy-egy hosszabb távollét után?

– A Mátra domborulatait látva mindig ugyanaz a szívmelengető érzés fog el: „Itthon vagyok!” Salgótarjánban születtem, ez a hely az otthonom. Szerető családban nőttem fel, és rengeteget köszönhetek a szüleimnek. Nélkülük ma nem az lennék, aki vagyok, s talán egymással sem beszélgetnénk most koncertekről, zenéről, eredményekről. Jelenleg is csak néhány napot tudok a családommal tölteni, ám ezek a rövid, mégis együtt megélt pillanatok azok, amelyek mindig óriási lelki feltöltődést jelentenek számomra.

[caption id="" align="aligncenter" width="1024"] „A zenélés a legnagyobb szenvedélyem, így minden percét élvezem a hangszeremmel közösen eltöltött pillanatoknak”[/caption]

– Gyermekkorában is érdeklődött a zene iránt?

– Kisfiúként elsősorban a futball és a sport szerelmese voltam, majd a szüleim noszogatására kezdtem el – 1998-ban – zeneszakon tanulni a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A zeneiskola falai között Szabó István oktatott, majd a Lubik Imre országos trombitaversenyen – 2002-ben – bepillanthattam a nálam idősebb trombitások repertoárjába is, s akkor döntöttem el végleg: trombitaművész szeretnék lenni. A nővérem kezdett el először hangszeren játszani a családban, így gyermekkoromban a zongora hangja rendszeresen megtöltötte a lakást.

– Miért a trombitát választotta hangszerének?

– Az egyik tanár megjegyzésére – miszerint „trombitás szám” van – próbáltam ki a szóban forgó hangszert. Az első találkozásom a trombitával – nem tudok rá jobb szót – vicces volt. Először ajakrezgést végeztünk, majd a fúvókát, s végül a hangszert próbáltam meg életre kelteni. Az én legnagyobb meglepetésemre is, de rögtön sikerült megszólaltatnom a trombitát, s ez az élmény, valamint a szüleim biztatása együttesen eredményezték azt, hogy az intézmény falai között kezdtem el fejleszteni a zenei tudásomat.

– Kijelenthetjük, hogy iskoláit is a zenének szentelte?

– Tanulmányaimat Salgótarjánban az Arany János Általános Iskolában kezdtem, majd Budapesten folytattam a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában, Huszár Gábor növendékeként. A középiskola élményekkel teli időszaka után pedig az Amerikai Egyesült Államokban – New York államban – lettem a Bard College hallgatója. Itt klasszikus zene, valamint német szakon fejlesztettem ismereteimet. Az alapszakos diplomámat a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem falai között szereztem meg, s itt formáltam tovább zenei tudásomat „trombitaművész” mesterszakon, mindkettőt Boldoczki Gábor tanítványaként.

– Fel tudna idézni egy ön számára fontos pillanatot eddigi zenei pályafutásából?

– Egy nagyon emlékezetes pillanat volt az életemben, amikor a Harvard Egyetemen (Cambridge-ben) töltöttünk egy napot, s a híres Sanders Színházban léptünk fel egy koncerten. Hihetetlen élmény volt! A másik – szintén legkedvesebb emlékeim egyike – a tokiói koncertünk volt, ahol az általam nagyon kedvelt Richard Strauss „Alpesi szimfóniájának” első szólamát játszottam el az érdeklődők előtt. Hozzátenném: ez az egyik legnehezebb darabja a klasszikus zenekari trombita-repertoárnak.

– Kit tart példaképének?

– Úgy gondolom, ha az ember nyitott szemmel jár a világban, akkor mindenkiben találhat olyan dolgot, amely valamilyen okból rendkívülinek mondható. S megfelelő alázattal ebből nagyon sok motivációt lehet meríteni.

[caption id="" align="aligncenter" width="597"] „Salgótarjánban születtem, ez a hely az otthonom”[/caption]

– Mennyit gyakorol egy héten?

– Inkább úgy fogalmaznék: mennyit gyakorlok egy nap! Ebben a szakmában nincs szünet, nincs szabadnap, nincs megállj. Olyan időszakban, amikor minden héten van legalább egy koncert, akkor egész évben muszáj a mindennapi gyakorlást betartani. Egy nap kimaradás is óriási hátrányt jelent, mert több napig tart visszahozni a kiesett időt. Vannak napok, amikor akár öt órát is képes vagyok próbálni!

– Mi a hobbija?

– Jelenleg Angliában élek a feleségemmel, ahol rengeteget szoktam a tengerparton sétálni. Imádom a vizeket! Bárhová is utazom, az első dolgom mindig az, hogy felfedezem a legközelebbi tengerpartot vagy folyót. Nagyon szeretek olvasni, valamint videojátékokkal elütni az időt. Utóbbival azonban vigyáznom kell, mert olykor valósággal beszippant a játék élménye. Ezeken kívül a zenélés a legnagyobb szenvedélyem, így minden percét élvezem a hangszeremmel közösen eltöltött pillanatoknak.

– Megyénkben legutóbb a nagybárkányi templomban adott koncertet. Milyen élmény volt?

– Nagyon örültem a felkérésnek. A feleségem csellón, a barátom pedig zongorán kísért, s mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat. A templom teljesen megtelt aznap, ami szerintem hatalmas szó, hiszen egy kicsi településről beszélünk. Mindig jó érzés idehaza játszani, s a helyiektől számtalan pozitív visszajelzést kaptunk a koncert után. E fellépés különösen fontos volt számunkra, ugyanis ez volt 2016-ban az utolsó hangversenyünk. Az elmúlt évben megjártam Ázsiát, Angliát, s Németországon belül is több kastélyban adtam fellépést. Egy szó, mint száz: Nagybárkányban igazi örömzenéléssel zárhattuk le a 2016-os esztendőt!

– A legígéretesebb fiatal tehetségnek választották 2013-ban, számos fellépés van a háta mögött, valamint több szakmai díjjal is megjutalmazták már. Hogyan éli meg a népszerűséget, a sok utazást ilyen fiatalon?

– A rengeteg utazás olykor nagyon fárasztó, azonban a koncertek utáni eufória mindig rengeteg energiával tölt fel. A népszerűségen igazából nem szoktam gondolkodni, de megmondom őszintén: nagyon jól esik, amikor a fellépések után megkérnek, hogy dedikáljak egy lemezt vagy álljunk össze egy közös fotó erejéig. Ez azt sugallja: az emberek jól érezték magukat a koncertemen, s a visszajelzések fontos elemei egy zenész életének.

– Önálló szólólemeze is jelent már meg, amelyre először a Fanny Mendelssohn-ösztöndíj nyerteseként kapott lehetőséget. Kérem, meséljen erről egy kicsit!

– Az „Agitato” című lemezem 2015-ben jelent meg, amelyet a budapesti olasz intézetben vettünk fel a számomra nagyon kedves Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével. A bajor rádió a hónap lemezének választotta, majd az „MDR Figaro” német rádió a hét lemezének titulálta kettő egymást követő héten, tehát a nemzetközi sajtóban is nagyon impozáns kritikákat kapott. Elárulom, hogy hamarosan érkezik a következő szólólemezem is, amelyhez most, április végén kezdünk el demo-felvételt készíteni. Minden más egyelőre még titok

– Állt már olyan hírességekkel egy színpadon, amelyre különösen büszke?

– Zenei pályafutásom egyik meghatározó élménye volt, amikor tizenhat évesen Boldoczki Gábor trombitaművésszel, valamint a Liszt Ferenc Kamarazenekarral léptem a közönség színe elé. Hasonlóan büszke vagyok a Jeroen Berwaerts trombitással közös koncertemre is, amelyet a zeneakadémia hangversenytermében adtunk elő.

– Milyen tervei vannak?

– Májusban újra a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lépek a közönség elé a németországi Mecklenburg Festspiele-Vorpommern keretein belül. Ezen túlmenően fellépek – többek között – a bécsi és a berlini koncertházban, Amszterdamban, valamint a londoni Barbican Center színpadán is koncertezem majd. Jövőre Hamburgban, az új Elbai Filharmónia koncerttermében is bemutatkozom trombitajátékommal. Büszkeséggel tölt el, hogy a 2017-18-as szezonban az European Concert Hall Organisation (ECHO) – Európai Koncerttermek Egyesülete – „Rising Star”-sorozatának nyertese lettem. A „Rising Star Series” lényege, hogy huszonkét koncertterem – köztük a Művészetek Palotája – minden évben benevez egy szólistát, avagy kamaracsoportot a sorozatra, amelyen most – első trombitásként – én képviselhetem Magyarországot Európán belül. Szerencsére szépen telik a naptár a 2017-18-as évadra, s továbbra is szorgalmasan és gőzerővel menetelek tovább előre!

Palchuber Kinga

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában