Helyi közélet

2017.02.10. 06:18

Zsebünkön is érződtek a mínuszok…

fenyvesi

Ezen a télen a mínuszok szorításában éltünk. A hátunk mögött hagyott hónap például a tíz leghidegebb január egyike volt hazánkban, a maga átlag mínusz 5,8 Celsius-fokos – vagyis a szokásosnál kétszer alacsonyabb –hőmérsékletével. És az extrém hideg a fűtési költségeken is érződött... Ez derült ki Szécsényben készült rövid „közvélemény-kutatásunkból”, amely során arról érdeklődtünk: a korábbiakhoz képest mennyivel több tüzelőanyagot használtak el az emberek az idei télen?

NMH-információ. Kovács Antal fuvarozó és tűzifa-kereskedő arról tájékoztatott, hogy bár az emberek többsége még a nyáron beszerezte a tüzelőjét, annak nagy része már januárra elfogyott. Senki se számított ilyen kemény, hosszan tartó hidegre. A családok átlag harminc-harmincöt százalékkal több tüzelőanyagot használtak el a szokásosnál.

[caption id="" align="aligncenter" width="1944"] Illusztrációs fotó: Niederland Dávid[/caption]

Mint mondta, januárban megnőtt a kereslet a telephelyén, a megye minden részéről érdeklődtek a tűzifa iránt. Az igényeket azonban nem tudta és tudja maradéktalanul kielégíteni. A beszállítás ugyanis akadozott, részben az erdei utak rossz állapota miatt.

– A frissen kivágott fa fűtőértéke harminc százalékkal alacsonyabb a nedvességtartalom miatt. Javasolom mindenkinek, akinek van rá lehetősége, hogy még a nyári hónapokban, nagyobb mennyiségben szerezze be a tüzelőanyagot. Nem baj az, ha a következő szezonra is marad belőle – fogalmazott Kovács Antal.

[caption id="" align="aligncenter" width="1082"] Illusztrációs fotó: Niederland Dávid[/caption]

Vizi Zoltán huszonöt éve foglalkozik virágkertészettel. Tél idején szénnel, fával, illetve fűrészporral fűti az ezer négyzetméteres fóliasátrát, ahol primőr növényeket nevel. Január végére azonban elfogyott a tüzelőanyaga – amelyről előzetesen azt gondolta, hogy kitart a szezon végéig –, így újabb beszerzésről kellett gondoskodni.

– Az elmúlt időszakban, amikor a hőmérséklet mínusz húsz Celsius-fok volt, vagy az alá süllyedt, az éjszakát is kint kellett tölteni a sátorban. A fűtőberendezés műszaki okok miatt bármikor meghibásodhat. S ha leáll a fűtés, a nagy hidegben könnyen kihűl a sátor, a növények tönkremennek és odavész az eddigi munkánk – fejtette ki Vizi Zoltán.

Kovács József, a szécsényi tüzép-telep tulajdonosa elmondta: az idei télen a korábbi évekhez viszonyítva négyszeresére nőtt a forgalma a tüzelőanyagból. Tűzifa csak kisebb mennyiségben található a telephelyén, viszont fabrikett korlátlan mennyiségben kapható. Igaz, ez utóbbi ára magasabb a fánál, de a fűtőértéke is jóval nagyobb. Szénből is ki tudja szolgálni a vásárlókat.

[caption id="" align="aligncenter" width="1341"] Archív fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Bozó Sándorék öt éve úgy döntöttek, hogy a gázfűtést fatüzeléssel váltják ki. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megtanulták, hogy a tüzelőt már tavasszal be kell szerezniük, nagyobb mennyiségben. Inkább maradjon a következő szezonra, mintsem hogy a tél vége előtt elfogyjon – véli Bozó Sándorné. Tavaly tavasszal is két teherautó fát vásároltak abból a meggondolásból, hogy jut majd még belőle a következő fűtési szezonra is. Most viszont már azért „imádkoznak”, hogy a fa kitartson a jó idő beköszöntéig A kemény hideg miatt ugyanis jóval több tűzifájuk fogyott el a tél eddig eltelt hónapjaiban, mint korábban ugyanennyi idő alatt.

Lapunk olyanokkal is beszélt, akik gázzal fűtenek. Egyöntetűen elmondták, hogy – a lakás nagyságától függően – huszonöt-harmincöt százalékkal növekedett meg a gázszámlájukon szereplő összeg.

Az extrém hideg tehát a fűtési költségeken is érződött

Szenográdi Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában