Helyi közélet

2017.02.24. 06:25

Visszavonulóban az influenzajárvány

fenyvesi

Az előző hetihez képest jelentősen, közel negyven százalékkal csökkent az influenzában megbetegedettek száma Nógrád megyében.A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján ez év hatodik hetében – február 13-19. között – 698 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. A legutóbbi tájékoztatásunknál ez a szám 1106 volt. Ennek ellenére még a megye két fekvőbeteg-ellátó gyógyintézetében – a Szent Lázár Megyei Kórházban valamennyi osztályt érintő, míg a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban csak részleges – látogatási tilalom van érvényben.

Nógrád megye.  Bertókné Tamás Renáta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának járványügyi osztályvezetője lapunk kérdésére elmondta: területi megoszlás szerint a nyugat-nógrádi járások településeinek lakosai közül lényegesen kevesebben fordultak orvoshoz, mint a kelet nógrádi községekben. Az elmúlt hetet illetően közösségi halmozódásról ismét nem érkezett bejelentés.

Kifejtette: a korábbi adatokhoz képest a kormegoszlás lényegesen nem változott. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a három-öt, illetve a hat-tizennégy évesek között volt a legmagasabb.

Kitért arra is, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban valamennyi osztályt érintő, míg a Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban csak részleges, a gyermekgyógyászati-, a szülészet-nőgyógyászati osztályt, valamint az újszülött részleget, továbbá az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályt érintő látogatási tilalom még mindig érvényben van.

A járványügyi osztályvezető arról is beszámolt: Nógrád megyéből a 2016-2017. évi influenza szezonban az Országos Epidemiológiai Központ Légúti vírus osztályára 24 vírusos kór gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag. Tizenhat esetben igazolták az Influenza A, egyben az Influenza B jelenlétét. A beküldött minták közül hat bizonyult negatívnak, egynek a vizsgálata pedig folyamatban van – zárta szavait Bertókné Tamás Renáta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában