Helyi közélet

2017.02.24. 06:44

Vidékfejlesztést olimpia helyett!

fenyvesi

Tegnap Szigetvári Viktor, az Együtt választmányának elnöke „Olimpiai népszavazás: vidéki fejlesztésekre is költsön a kormány budapesti olimpia helyett!” címmel sajtótájékoztatót tartott Salgótarjánban, a Megyeháza épülete előtt. Az elnök beszédében kifejtette, hogy miért is nem támogatják az „olimpiai álom” megvalósulását

Salgótarján. Szigetvári Viktor abból a célból látogat el jelenleg országunk megyei jogú városaiba, hogy ezzel is felszólítsa a kormányt arra: azt a pénzt, amelyet olimpiai fejlesztésekre, s döntően Budapesten kívántak elkölteni, fordítsák inkább a hazai oktatás, valamint az egészségügy válságának kezelésére, s megoldására. E problémák orvoslását az Együtt fontosabbnak látja a 2024-es olimpia megrendezésénél.

– Ma a magyar nemzetgazdaságban, s mindannyiunk teljesítményében benne van az a pénz, amellyel európai szintre lehetne emelni a szakápolók, a nővérek, az orvosok bérét. Továbbá egy magas színvonalú oktatást is létre tudnánk hozni abból a több ezermilliárd forintból, amelyet az olimpiai felkészülésre kívánt a kormány ráfordítani – hangsúlyozta az elnök.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Szigetváry Viktor szerint az olimpiára félretett pénzt inkább a hazai oktatás, valamint az egészségügy válságának kezelésére, s megoldására kellene fordítani (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Az Együtt álláspontja szerint az olimpiai pályázat eleve elhibázott volt, mert a Fidesz nem törekedett a nemzeti egységre.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a Momentum Mozgalmat segíteni tudtuk tízezernél is több aláírással. A mi célunk az, hogy a magyar vidéki nagy- és középvárosok, valamint az egészségügy és az oktatás fejlesztésére helyeződjön a hangsúly – jegyezte meg Szigetvári Viktor.

Az Együtt elnöke továbbá hozzátette: nem butaságokra kellene pénzt szánni, hanem tisztességes bért adni a pedagógusok kezébe, hogy a fiatalok értékes tudásra tegyenek szert, készségeik fejlődhessenek, s ne csak magoljanak. Az olimpiára félretett pénzt tehát – az Együtt álláspontja szerint – e forrásokra kellene átcsoportosítani.

A sajtó kérdésére Szigetvári Viktor elmondta, hogy Nógrád megyei specifikumban az infrastruktúra újítására is nagy hangsúlyt kellene fektetni.

– Szégyen, hogy a térségbe még mindig nem lehet négysávos úton eljutni! Határozottan úgy gondolom, hogy egy megyei jogú városba, ahová a térség különböző pontjairól járnak be gyermekek egy színvonalasabb gimnázium vagy szakiskola reményében, ott az oktatás, s egyben a jóléti intézmények megerősítésére van szükség! Ez az alapja mindennek, és nem az olimpia – emelte ki válaszában.

Végül megkérdeztük az elnököt mi a véleménye arról, hogy a kormány a napokban úgy határozott: mégsem nyújtja be az olimpiai pályázatot. – Helyes, ám gyáva döntésnek tartom! A tiszta lépés az lett volna, ha engedik kiírni Budapesten a népszavazást – mondta.

Az Együtt elnöke hangsúlyozta azt is, hogy nem hisznek a Budapest központú fejlesztéspolitikában, mert szerintük a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésére – mint Salgótarján – is lehetne pénzt félretenni.

A magyar gazdaságnak nem vált volna előnyére, ha olimpiát rendezhetünk? – tettük fel további kérdésünket Szigetvári Viktornak. Válaszában pedig azt ecsetelte, hogy az infrastruktúra-fejlesztések mindig teremtenek új munkahelyeket, s ehhez nem olimpiára van szükségünk. A sportos rendezvény időlegesen persze biztosan hozott volna aktuális álláslehetőségeket, az Együtt elnöke szerint azonban a budapesti szállodaipar olimpia nélkül is robbanásszerű fejlődés előtt áll.

– Az olimpia gazdasági növekedést invitáló erejében nem hiszek, abban viszont igen, hogy egy színvonalas oktatás kialakításának kérdésében könnyebb lenne nemzeti konszenzust összehozni, mint az olimpia témájában ! – zárta tájékoztatóját az elnök.

Palchuber Kinga

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában