Helyi közélet

2017.02.11. 09:02

„Nyisd ki szíved értékeink iránt…!”

fenyvesi

Tegnap a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum magával ragadó atmoszférájú épülete adott otthont a Nógrád Megye Önkormányzata által szervezett „Nógrádikum – Kincseink őrzője a diákokért” című vetélkedő megyei, s egyben végső döntőjének. A verseny megszervezésében a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány munkatársai nyújtottak segítő kezet. A megmérettetésen a területi elődöntőről továbbjutott, így szűkebb hazánk értékeiben a legjártasabb általános iskolai felső tagozatos, valamint középiskolás csapatok tettek tanúbizonyságot további ismereteikről, hagyományainkat éltető témakörökben. A verseny tétje pedig nem kevesebb volt, mint egy feledhetetlen utazás elnyerése szűkebb hazánk varázslatos tájaira.

Szécsény. Helyszínre érkezésünkkor mosolygós, s egyben izgatott diákarcok néztek vissza ránk, ám a feladatok kiosztására ekkor még várni kellett, hiszen a múzeum gyönyörűen berendezett nagytermében a vetélkedő kezdete előtt egy rövid megnyitóval indult a „Nógrádikumok – Kincseink őrzői a diákokért” elnevezésű verseny izgalmasnak ígérkező megyei fordulója.

[caption id="" align="aligncenter" width="1341"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Elsőként Szabó János, a Nógrád Táncegyüttes vezetője lépett a mikrofonhoz, aki hangsúlyozta: Nógrád Megye Önkormányzatának köszönhetően a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány rendezhette meg a hagyományőrző megmérettetést. A versengés célja elsősorban az volt, hogy felhívják a megye fiataljainak a figyelmét elsősorban szülőhelyük kincseire, s annak évszázadok alatt gyönyörűre csiszolt hagyományaira is. A vezető kifejtette: nemcsak a diákok, a rendezők is nagyon nagy izgalommal készültek e tradíciókat éltető eseményre, s örömmel tapasztalták már az elődöntők után, hogy meglett az eredménye a játékos küzdelemre történő felkészülésnek. A növendékek számtalan információval gazdagabban térhettek haza a területi vetélkedő után is, amelyeknek addig nem voltak birtokában szűkebb hazánkról.

[caption id="" align="aligncenter" width="1341"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ezt követően a vezető átadta a szót dr. Szabó József megyei jegyzőnek, aki először külön köszöntötte az eseményen jelenlévő Skuczi Nándort, a  Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét, Gembiczki Ferencet, a Salgótarjáni Szakképzési Centrum főigazgatóját, dr. Limbacher Gábort, a Kubinyi Ferenc Múzeum igazgatóját, Stayer Lászlót, Szécsény város polgármesterét, valamint Nagy Kálmánt, a Salgótarjáni Tankerületi Központ szakmai helyettesét.

A jegyző nyitóbeszédében kiemelte, hogy sok minden változhat, ám kincseink örökké megmaradnak, s e megmérettetés célja is az volt: ápolni, átadni, továbbéltetni hagyományainkat. A verseny egy teszt is volt, amellyel felmérték van-e igény értékeink befogadására, s őrzésére is. Az elődöntőn résztvevő százhatvan tanuló létszáma pedig alátámasztja: igenis van jelentősége az efféle versengéseknek.

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] A díjazottak csoportképe (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

– Sokszor hallani: Nógrád megye kicsi, s szegény. Ez azonban közel sincs így. Talán területileg apróak vagyunk, s a lakosság száma sem kiugró, ám azt nem mondhatjuk, hogy szegények vagyunk. Ezt bizonyítja az a jelenleg hetvenhét bejegyzett Nógrádikum is, amelyet magunkénak tudhatunk – hangsúlyozta dr. Szabó József.

A megjelentek a köszöntők után a Nógrád Táncegyüttes két ifjú párosának előadásában tekinthettek meg egy Vág-garamközi táncos produkciót, amelynek színvonalát a színpompás népviseletbe öltözött előadók látványa emelte magaslatokba.  Ezek után két dolog vált biztossá a nézőközönség számára: a magyar nyelv egy kincs, s a tánc egy másik nyelv, amely szintén csodálatos értékeket teremt.

[caption id="" align="aligncenter" width="1341"] Sokszínűek voltak a versenyfeladatok (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A látványos produkció után kezdetét vette a gyerekek által már várva várt küzdelem. Egyszerre két helyszínen is versengtek a diákok a múzeum falain belül, hiszen az általános iskolák felső tagozatos növendékei, valamint a középiskolák diákjai is összemérték tudásukat e tradicionális témakörökben.  Az egyik teremben hat általános iskolás, a másikban pedig négy középiskolás – négy-négy főből álló csapat – adott számot nemcsak a Nógrádikumok, hanem a Hungarikumok területén elsajátított ismereteikről is. A versenyfeladatok sokszínűségéről árulkodott, hogy amíg az első kérdés a Hungarikumok világába kalauzolta az izgatott tanulókat, addig a következő feladattal már újból szűkebb hazánk értékei között barangoltak a versenyzők, s e vonal végig követte a további feladatokat is.

A diákok elszántságát jól bizonyította, hogy iskolai tanulmányaik mellett időt szántak e megmérettetésre történő felkészülésére is, s végül nemcsak eszmei értékekkel gazdagodtak, ugyanis értékes nyeremények találtak gazdára a versengés végén. Az első helyezettek egy Nógrád megyei utazást, a második és harmadik helyezést elérő diákok pedig könyv, CD és DVD vásárlási utalványt vehettek át.

[caption id="" align="aligncenter" width="1341"] A versengés célja elsősorban az volt, hogy felhívják a megye fiataljainak a figyelmét elsősorban szülőhelyük kincseire – hangsúlyozta dr. Szabó József (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A kisebbek között harmadik helyen a Salgótarjáni Általános Iskola Kodály Zoltán Tagiskolája végzett, a második helyet a bujáki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola növendékei szerezték meg, a képzeletbeli dobogó legfelső fokára pedig a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola csapata állhatott. A középiskolások közül harmadik helyen a Bátonyterenye Szakképzési Centrum Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma, második helyen a Pásztó Mikszáth Kálmán Líceum tanulói végeztek, s végül az „aranyéremmel” a Balassagyarmat Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája csapata térhetett haza.

A verseny végén senki sem szomorkodhatott, hiszen mindenki egy örök élménnyel gazdagabban térhetett haza. A versenyzők részvételükkel kitárták szívüket a Nógrádikumok irányába, s ennek köszönhetően olyan ismeretekkel is gazdagították tudásukat, amelyek elengedhetetlenek a hagyományőrzés szempontjából is. Az ember hajlamos a szürke megszokások rabjaivá válni, s olyan kincsek – templomok, kastélyok, épületek, vízesések – mellett elsétálni, amelyek bizony felejthetetlen múltra tekintenek vissza, s jelenlétük igenis elismerésre méltó. Szűkebb hazánk értékei, a Nógrádikumok pedig szintén azt szimbolizálják: megyénkben is vannak még megbecsülendő, igaz, s ápolnivaló kincsek!

Palchuber Kinga

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában