2017.02.23. 07:33
Magyargéc és Csíkszentdomokos kézfogása
Magyargéc. A község két éve ápol testvértelepülési kapcsolatot az erdélyi Csíkszentdomokossal. A két település önkormányzata írásban is rögzítette a megállapodását. A hivatalos kötődés mellett egyre több család veszi fel egymással a kapcsolatot. Magyargécből hét család látogatott Csíkszentdomokosra, ahol a családok fogadták őket, vendéglátásukat pedig Magyargécben viszonozták.

Velki Róbert, Magyargéc polgármestere elmondta, több szempontból is előnyös a kapcsolat. Magyarok kötnek barátságot határainkon túl élő magyarokkal és kölcsönösen megismerik egymás életét.
A két település vezetői azon vannak, hogy Magyargéc és Csíkszentdomokos a közös programok szervezése mellett lélekben is közelebb kerüljön egymáshoz. A nógrádi falu első embere úgy fogalmazott, hogy aki igazán fel akar töltődni magyarságtudattal, az látogasson el Erdélybe! Az ott élő magyarok szívében még mélyen él a magyarság érzése. Azt tapasztalta, hogy náluk a barátság az barátság, a hit az hit, a becsület az becsület, az adott szónak hitele van.

Magyargéc önkormányzata pályázatot nyújtott be, mert szeretnék a két település közötti kapcsolatot a diákság közös találkozásával is tovább szélesíteni.
Szenográdi Ferenc