Helyi közélet

2017.02.20. 07:02

Kocsmai arcok a kultúra házában

fenyvesi

Számos elrettentő történetet hallottunk már arról, miként költözött be a kocsma a kultúrházba, profanizálva a lét és a tudat ontológiai (lételméleti) kapcsolatát (mármint: „megisszuk a lét, és elmegy a tudat”). Szerencsére ezúttal a szabályt erősítő kivételről számolhatunk be a salgótarjáni József Attila Művelődési Központból, ahol a szeszszagú mámor nélkül is megbizsergeti a látogatót Gelencsér János helyi festőművész minap nyílt Kocsmai arcok nevezetű rajzkiállítása, ahol a címmel azonos témájú műalkotások sorát szemlélhetik és elemezhetik az érdeklődők.

Salgótarján. Gelencsér János a leküzdhetetlen emberarcrajzoló szenvedélyéről nemrégiben, lapunkban így vallott: „Izgalmas lehetőséget ad arra, hogy bárhol kiválasszak, megnézzek, megfigyeljek egy-egy érdekes, egyedi, különleges arcot, és azt a mindig nálam lévő füzetembe lerajzoljam.”

[caption id="" align="aligncenter" width="1268"] Gelencsér János festőművész (jobbról) és Tóth Tamás költő. A háttérben a kiállítás képei[/caption]

Majd arról, hogy ez mire jó, hozzátette: „Arra jó, hogy az ember tapasztalatot szerezzen a különböző emberi karakterekről. Az arcon jelen van a jellem, a lelki sajátosság és többé-kevésbé az ember szellemi kvalitása is. Ez izgalmas. Egyedisége is van annyiban, hogy itt élünk, ebben a városban, ebben a környezetben, ebben az időben – és ez az idő mulandó, tünékeny. Ha ebből kiemelünk egy olyat, ami fontos, értékes és egyedi, már nem volt hiábavaló a rajzolásra fordított idő.”

Akkor arról, hogy tervez-e a rajzaiból kiállítást, még rezignáltan említette: „nem várom, hogy ez valakinek oly mértékben felkeltse az érdeklődését, hogy ebből kiállítás legyen”. Szerencsére Iványi Zsuzsanna, a művelődési központ munkatársa felfedezte a kocsmarajzokban rejlő egyediséget, és a gondozásában a város kellős közepén nyílhatott meg a nem mindennapi, egyesek szemében talán bulvárnak tetsző – vagy nem tetsző – kiállítás.

Ezen a roppant különleges tárlaton a Gelencsér János által évek alatt megrajzolt félezernyi, esetleges módon, véletlenszerűen kiválasztott arcból több tucatnyi érdekes ábrázatot – férfit, nőt vegyesen – láthatnak az érdeklődők. Az uralkodói arcoktól, a napóleoni tekintettől kezdve a legriadtabbakig, legelesettebbekig szinte kedvünkre csemegézhetünk.

Mint ahogy a tárlat ünnepélyes megnyitóján Tóth Tamás költő rámutatott: „Az ember felelős az arcáért. A lét, csak az adott egyénre jellemző legbelsőbb stratégiája, és ennek a stratégiának a sorsban beteljesedő alakulása, illetve ennek az alakulásnak az egyénre gyakorolt hatása egy kor után mind-mind kiül rá. Mind-mind ott van az arcon” – magyarázta.

No, ezek a „hatások” jócskán megjelennek a kocsmai rajz-arcokon, illetve az arc-rajzokon, amelyek – még mindig Tóth Tamást idézve – „nem igaztalanok, nem hízelgőek, nem felszínesek, nem hazugok, nem sematikusak vagy vásáriak, és nem törleszkedők; egyszóval: nem műviek”.

Hanem valóságosak. Mint ahogy a művész is hangsúlyozza műveiről: „semmiképpen sem karikatúrák; nem szoktam az emberek jellegzetes vonásait túlzóan, groteszkül eltorzítva kiemelni; mindenkinek a valós karakterét adom vissza”.

És ez a jó benne, hisz a kricsmibe nem járó tekintélyes kultúrközönség is megismerheti a kocsmai ábrázatokat, amelyeket a művész lopva (a modellek tudtán kívül) rajzol, és amelyek így – ismét csak Tóth Tamás szerint – „magukba feledkezők, emlékezők, elemzők, tervezők, érzők, és – tudtukon kívül – éreztetők”.

Az ünnepélyes megnyitóra – amelynek színvonalát tehetséges fiataljaink, Kovács Orsolya éneke és Póczos Mátyás Bendegúz tekerőjátéka is emelte – szépszámmal érkeztek érdeklődők, művésztársak, közöttük Földi Péter Kossuth-díjas festőművész (aki jelenlétével is tekintélyt adott a rendezvénynek) és egyszerű szemlélődők, akik akár bárhol, bármikor Gelencsér János titkos modelljei lehetnének (vagy már azok is voltak, csak nem tudnak róla).

„Azt a csipetnyi fűszert akarom kivonatolni, kiemelni mindenkiből, ami csak arra az emberre jellemző” – hangsúlyozza a művész.

Tényleg, érdemes is a kiállítást felkeresni, akár a kocsmából is átvonulni (de persze legfeljebb szalonspiccesen) és tallózni az arcok között: hátha magunkat, rokonunkat, szomszédunkat, ismerősünket is felfedezhetjük a műalkotásokban.

S csakugyan, lehetne is valamilyen apró, szimbolikus díjat felajánlani annak, aki magára ismer a kocsmai portrék között – és ezt be is meri vallani. Gelencsér János mindenesetre ehhez a „nagy találkozáshoz” nem túl sok reményt fűz.

Mi, a közönséges közönség viszont akár még a tételt is megfordíthatjuk: a kultúrházból vonuljunk át a kocsmába, hátha Gelencsér Jani kifigyel bennünket, és a ceruzájával a mindig nála lévő rajzfüzetébe megörökít minket az örökkévalóság számára. Hátha aztán ötszáz év múlva pont mi leszünk a földkerekség szépségideálja. Sose lehet tudni

B. R.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában