Helyi közélet

2017.02.24. 06:55

Házhoz jön a „szelektív gyűjtés”

fenyvesi

A napokban a VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. levelét juttatták el Kelet-Nógrád lakóihoz. A benne foglalt információk szerint februártól a társaság a teljes közszolgáltatási területén elérhetővé teszi az elkülönítetten gyűjtött csomagolási hulladék házhoz menő gyűjtését.

Salgótarján. Fekete Zoltán, a VGÜ ügyvezető igazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy hosszú folyamat fontos állomásához érkeztek el ezzel. A cég Nógrád megye keleti részén, 58 településen végzi a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást, mind a lakossági, mind közületi partnerei számára. A  szelektív hulladékgyűjtés bevezetése Európai Uniós irányelvnek megfelelően történt az elmúlt években térségünkben is. Ez a módszer a hasznosítható, alapanyagként újra felhasználható hulladékoknak az egyéb hulladékoktól való elkülönített gyűjtését jelenti.

A VGÜ Nonprofit Kft. saját fejlesztésében 2005-ben vezette be a szelektív hulladékgyűjtést Salgótarjánban, akkor még 35 szelektív sziget kiépítésével. Jelenleg már több mint 200 szelektív sziget működik a cég lefedettségi területén, ahonnan rendszeres, járatszerű a szállítás. Ezeken a szigeteken többnyire különböző színű, felső ürítésű, műanyag konténereket használnak, de előfordul – főleg közületeknél – a rácsos kivitelű szelektív konténer levehető fallal is. A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken általában három hasznosítható hulladékfrakciót gyűjthetünk: papírt, műanyagot (PET) és üveget.

[caption id="" align="aligncenter" width="1412"] Szelektív hulladékgyűjtők a salgótarjáni Alkotmány úton. A Föld egészségének megóvása szempontjából is fontos a hulladékkezelés! (Fotó: Niederland Dávid)[/caption]

A külön gyűjtött, szelektált hulladékok szállítására két gépjárművet használ a társaság, amelyek csak a szelektív hulladékot szállítják frakciónként.

− A szelektív hulladék gyűjtése és szállítása teljesen elkülönülten történik a vegyes települési hulladéktól – nyilatkozta lapunknak Fekete Zoltán ügyvezető igazgató és kifejtette:

– Tevékenységünk célja a Hulladék Törvénnyel összhangban, hogy a lakosság által gyűjtött szelektív hulladék a legnagyobb mértékben hasznosításra kerüljön. A Kelet-Nógrád Hulladékgazdálkodási Projekt lehetőséget teremtett a házhoz menő szelektív gyűjtés bevezetésére, amely során a begyűjtött papír és műanyag hulladék mennyisége is többszörösére nőhet, ezzel méginkább hozzájárulva Földünk megóvásához.

A most bevezetett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést sokan, régóta várták már. A hulladékok gyűjtéséhez a speciális, erre a célra gyártott zsákokat díjmentesen biztosítják a lakosság számára. A zsákot első alkalommal a kistelepüléseken lakók a polgármesteri hivatalokban, a városokban lakók a VGÜ Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán vehetik át. A zsákokat az ürítéskor pótolni fogják, vagyis a kihelyezett zsákok helyett újat hagynak majd a postaládákban.

„Kérjük, hogy az újrahasznosíthatóság érdekében más hulladékot a zsákba ne helyezzenek, amennyiben munkatársaink ezt tapasztalják, a hulladék nem kerül elszállításra” – hívja fel a társaság a lakosok figyelmét a fent említett levélben.

A hulladékgyűjtő zsákokban csak a tiszta, egyéb szennyeződésektől mentes papír, műanyag és fém hulladék gyűjthető. Üveghulladék gyűjtésére balesetvédelmi okokból továbbra is csak a hulladékgyűjtő szigeteken van lehetőség. Fontos tehát, hogy ezeket a zsákokat a valóban elkülönítetten gyűjtött szemét tárolására használjuk!

Fekete Zoltán hozzátette, hogy 2017. április 1-jét követően biztosítani fogják a zöld hulladékok házhoz menő begyűjtését is.

Lakatos Kati

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában