Helyi közélet

2017.02.22. 07:06

Cél a vállalkozások segítése

fenyvesi

Hiánypótló rendezvényt szervezett tegnap az Enterprise Europe Network és a Nógrád Megyei Hírlap Salgótarjánban azzal a céllal, hogy a külpiacokon jártas hazai szakemberek, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház és az Enterprise Europe Network munkatársai megosszák tudásukat és tapasztalataikat a meghívott kis- és középvállalkozások képviselőivel.

Salgótarján. Az Enterprise Europe Network, az ASTRA Nemzetközi piacokra felkészítő intenzív tréning utódjaként, többéves hagyományokra építve indította útjára tavaly októberben új workshop sorozatát, a KKV Keddet.  Ennek februári állomását szervezték meg a Nógrád Megyei Hírlappal közösen tegnap Salgótarjánban. Több, mint húsz résztvevő cég, közel harminc szakembere és a megye vállalkozásfejlesztéséért aktívan tevékenykedő szereplők vettek részt a tudásmegosztó eseményen. Mint azt Fenyvesi Gábor főmunkatárs köszöntőjében elmondta, a Nógrád Megyei Hírlap szeretne ezzel a gazdasági tanácskozással hagyományt teremteni és az a céljuk, hogy a vállalkozásokat, partnereiket legalább negyedévente egyszer meghívják hasonló tanácskozásra, ahol szakemberek segítségét vehetik igénybe.

[caption id="" align="aligncenter" width="2868"] Az előadók (balról jobbra): Juhász Gabriella, az Enterprise Europe Network észak-magyarországi tanácsadója, Zsebe Blanka, a Magyar Nemzeti Kereskedőház területi tanácsadója, Puskás Ágnes, az Enterprise Europe Network vezetője és Fehér Lajos kommunikációs tanácsadó (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A tegnapi tanácskozáson Puskás Ágnes, az Enterprise Europe Network vezetője, Fehér Lajos kommunikációs tanácsadó, Juhász Gabriella, a szervezet észak-magyarországi tanácsadója, Makkai István a Chmara és Társa Bt. ügyvezetője, az Enterprise Europe Network észak-magyarországi követe és Zsebe Blanka, a Magyar Nemzeti Kereskedőház területi tanácsadója tartott rövid, gyakorlatorientált szakmai prezentációt. Ezeket követte kötetlenebb formában a vállalkozók bemutatkozása és a továbblépési, fejlesztési területekre, valamint az exportra vonatkozó kapcsolatépítési konzultációk. A délelőtt folyamán az Enterprise Europe Networkről megtudtuk, hogy elsődleges céljuk, hogy elősegítsék az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kapcsolatainak bővítését, valamint a közös piac kínálta lehetőségek megismertetését.

[caption id="" align="aligncenter" width="2729"] Fenyvesi Gábor, lapunk főmunkatársa nyitotta meg a rendezvényt (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Egyik legfontosabb tevékenységük a külföldi partnerek felkutatása és a nemzetközi eligazodás segítése: hozzájárulnak a nemzetközi szabályok, lehetőségek megismeréséhez, s a célzott partnerkeresést erősítik a rendszerükbe már regisztrált, ellenőrzött vállalkozások között.

[caption id="" align="aligncenter" width="2659"] Fehér Lajos az Enterprise Europe Network kommunikációs tanácsadója vezette fel a prezentációkat  (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Honlapjuk nyílt, bárki böngészhet rajta akár regisztráció nélkül is, a regisztrált partnereik viszont még több szolgáltatást vehetnek igénybe. Fontos információ, hogy a regisztráció nem jár költséggel. Az Enterprise Europe Network hálózata szervez nemzetközi üzletember találkozókat és üzleti tanulmányutakat is. Stratégiai tanácsadást folytatnak és a nemzetközi üzleti partnerségi és együttműködési megállapodások előkészítésében is szerepet vállalnak. Céljuk, hogy elősegítsék a hazai mikro-, kis- és középvállalatok innovatív technológiáinak hasznosítását, a nemzetközi szintre lépéshez szükséges partnerek megtalálását. Kiemelt figyelmet fordítanak a különféle együttműködési, finanszírozási és pályázati lehetőségek bemutatására is.

[caption id="" align="aligncenter" width="2746"] Bemutatkozott a Magyar Nemzeti Kereskedőház is  (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Támogatják a határokon átívelő K+F projektekhez szükséges források felkutatását, valamint az Európai Unió által kiírt kutatási programokban való részvételt. Törekvésük, hogy a hazai kutatási központokat, egyetemeket, spin-off cégeket segítsék eredményeik piaci hasznosításában. „Jó bornak is kell a cégér” – mondta Makkai István, a Chmara és Társa Bt. ügyvezetője, aki követként hirdeti a hálózatról, hogy a cégek sikeréhez nélkülözhetetlen ismertség-szerzéshez ez a hálóztat kitűnő lehetőségeket nyújt.

[caption id="" align="aligncenter" width="2781"] Sok hozzászólás, bemutatkozás színesítette a programot. A hallgatóság első sorában (balról jobbra) Varga Béla, a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke, Bablena Ferenc, az NMRVA felügyelőbizottsági elnöke, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke és Vida Károly, a Nógrád Megyei Hírlap tulajdonosa. (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A Magyar Nemzeti Kereskedőház bemutatkozásából kiderült, hogy az szoros együttműködésben áll az Enterprise Europe Networkkal. Zsebe Blanka prezentációjában hangsúlyozta: 2014 óta egységes kormányzati exportösztönzés zajlik. A nemzeti kereskedőház célja, hogy képességet és lehetőséget teremtsen azoknak a kis és középvállalatoknak, akik exportálni szeretnének. Non-profitan végzik tevékenységüket, rendszerükben nincs rejtett költség. 2015-ben létrehozták a Közép-európai Kereskedelemfejlesztési Hálózatot is, 20 irodával. Belföldön 14 fővel, országos kapcsolati hálózatot és jelenlétet tartanak fönt, az ide legközelebbi iroda Egerben található.

[caption id="" align="aligncenter" width="2689"] A KKV-kedden lehetőség nyílt személyes egyeztetésekre, kötetlen tanácskozásokra, kapcsolatépítésre is (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A tudáscsere során bemutatták, hogy lehet regisztrálni ahhoz, hogy bekerüljünk a hálózatba és magunk is tudjunk partnereket keresni, valamint felhívták a figyelmet a rendezvényekre és a hírlevélre, amelyet célzott tartalommal is kérhetünk, hogy csak a számunkra fontos információk érkezzenek meg postaládánkba.

[caption id="" align="aligncenter" width="2842"] Sok regisztrált vendéget köszönthettünk az első, vállalkozásoknak szóló rendezvényünkön (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A programon részt vett Bablena Ferenc, a KKV társaság oszlopos tagja, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke, Sándor Ildikó, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség vezetője és Varga Béla, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója is. Továbbá megjelent és hozzászólásával segítette a tanácskozást Kovács Éva a Magyar Fejlesztési Központtól és Nyerges Andrea, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara külgazdasági képviselője is.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] A tudásmegosztó rendezvénynek a salgótarjáni Time Runner rendezvényhelyszín adott otthont (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

A megjelent vállalkozók között voltak nagy múltú cégek képviselői és szárnyaikat bontogató érdeklődők is. Sokszínű paletta mutatkozott be a KKV-kedd első salgótarjáni rendezvényén: az innovatív technikák kifejlesztői, kézműves termékek előállítói, pálinkafőzdék, élelmiszeripari feldolgozók, fröccsöntő üzem képviselői, mezőgazdasági vállalkozók is nyitottak voltak az Enterprise Europe Network és a Nógrád Megyei Hírlap kezdeményezésére.

Lakatos Kati

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában