Helyi közélet

2017.02.10. 06:49

Amitől boldogabb az élete…

fenyvesi

Sokszor hallhattuk már azt a mondást, hogy minél több valamit gyűjt egy ember, annál gazdagabb. Nem tudjuk, ez így van-e, azt viszont igen, hogy megyénk csendes, szép kis falujában él egy nem mindennapi gyűjtőszenvedéllyel áthatott ember, akit Rácz Norbertnek hívnak. Mintegy nyolc éve „raktározza” már a szebbnél szebb, színesebbnél színesebb papírzsebkendőket, amelyekre már a Magyar Rekordok Egyesülete is felfigyelt. Nagy álma volt, hogy egyszer közönség elé tárja a „kincseit”. Mindez a napokban meg is történt, ugyanis a Balassi Bálint Megyei Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában megnyílt élete első tárlata.

Salgótarján. Molnár Éva, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár igazgatója a megnyitó elején elmondta: az esemény két szempontból is különleges. Egyrészt azért, mert az intézményben soha nem volt még ilyen kiállítás, másrészt pedig a gyűjtő is először tárta a nagyérdemű elé értékeit.

[caption id="" align="alignleft" width="1944"] A különleges kiállítás megnyitóján: Molnár Éva, Szentes Attila, Rácz Norbert és Rácz Tibor (Fotó: Niederland Dávid)[/caption]

Ezt követően arról is szót ejtett, hogy azt mondta Rácz Norbertnek, hogy innentől kezdve a karrier útján felfelé ível majd. A gyűjtő ezt komolyan is vette, már csak olyan szempontból is, hogy nemcsak Salgótarjánban, Ságújfaluban, illetve Magyarországon, hanem külföldön is szeretné bemutatni kollekcióját. Az igazgató hozzátette, ő személy szerint kincseknek tekinti a zsebkendőket, amelyekből a tárlat is nyílt, hiszen e mögött óriási munka van. Látni kell, hogy melyik a szép, milyen nincs még és milyet szeretne, hogy legyen, valamint azt is tudni kell, honnan lehet beszerezni ezeket.

Elhangzott továbbá az is, hogy a megyei könyvtár dolgozói sokszor elmondják, ugyan könyveket, dokumentumokat gyűjtenek, de nemcsak ezeket kínálják, valamint mutatják be, hanem minden olyan dolgot, amely értéket képvisel. Bíznak abban, hogy a hozzájuk látogatók szívesen fogják megtekinteni a kiállítást. A gyűjtőszenvedélyű emberek pedig talán majd elgondolkodnak azon, hogy ők nem-e fognak az elkövetkezendőkben valami érdekes, különleges dolgot „beszerezni”. Zárásként megemlítette, nagy kitartás kell ahhoz, hogy az ember tudja gyarapítani értékeit. Mindezek után átadta a szót Szentes Attilának, Ságújfalu polgármesterének, ahonnan Rácz Norbert is érkezett.

[caption id="" align="alignleft" width="1464"] Fotó: Niederland Dávid[/caption]

Kifejtette: történelmi tanulmányainkból tudhatjuk, hogy az emberré válás egyik legnagyobb fordulópontja volt, amikor a halászatról, valamint a vadászatról áttért a gyűjtögetésre.

Igaz, az már nagyon régen, több ezer évvel ezelőtt történt. A polgármester azonban azt hiszi, hogy ebből a szempontból az ember nem sokat változott. A mai napig is sok mindent gyűjt, úgy, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy éppen ezt a tevékenységet folytatjuk. Nem oda figyelünk, nem ezzel foglalkozunk, mondhatni „észrevétlenül” is gyűjtögetünk. Humosorsan meg is jegyezte: lassan, de biztosan éveinket, szolgálati időnket, adományokat, valamint pénzt is „felhalmozunk”. Mindezeket azonban sokszor nem tudatosan tesszük. Viszont akadnak olyan emberek, akik valamilyen célból „tesznek magukévá” eszközöket, tárgyakat. Közöttük van Rácz Norbert is, aki papírzsebkendőket gyűjt.

Szentes Attila hangsúlyozta, jómaga a település polgármestereként büszke arra, hogy egy ilyen fiatalembert tudhatnak Ságújfalu lakói között. Úgy érzi, aki tudatosan gyűjt bármit is, az egy picivel gazdagabb ember, mint az átlag. Hiszen ennek során új ismeretekkel gazdagodik, valamint olyan személyekkel találkozik, akik hasonló – jó értelemben – szenvedélynek a rabjai. A polgármester biztos abban, hogy ha Norbi ellátogat egy számára idegen városba, ott nemcsak a helyi nevezetességeket, történelmi, természeti kincseket nézi meg, hanem felkeresi azokat a boltokat is, ahol zsebkendőket lehet vásárolni. Ezáltal ő is gazdagabb lesz, a kiállításra ellátogatók pedig azzal, hogy megnézhetik az ő kollekcióját.

[caption id="" align="alignleft" width="1206"] Fotó: Niederland Dávid[/caption]

Zárásként kitért arra is, hogy a gyűjtő abból, hogy létrejöhessen a tárlat kivette a munka oroszlánrészét. Ennek apropójából egy ilyen állatot ábrázoló papír zsebkendő-csomagot nyújtott át neki, ezzel is gazdagítva értékeit. Szentes Attila magáról még annyit elmondott, hogy ő is sok mindent „elraktároz”. Ezek közül a magyar borospincék vörös borait emelte ki. A gyűjteménye egyik becses darabjával érkezett a megnyitóra, amit oda is adott Norbertnek. Erről az ajándékról azt érdemes tudni, hogy egy 1983-as évjáratú Szekszárdi Kékfrankos, ami a gyűjtővel egyidős.

Mindezek elhangzása után Rácz Tibor, a kiállító testvére ajánlotta a tárlatot az érdeklődők figyelmébe, illetve szólt néhány szót öccse életútjáról, valamint munkásságáról is.

Azzal kezdte mondandóját, ő is most látja először így, egyben a kollekciót, és nagyon meg is van lepődve. Hozzátette, amióta a testvére szenvedélyes gyűjtő lett, tudja, hogy ha ő megy valahová, akkor két dolga van. Az egyik a tudósítás – a HVG egyik újságírójaként –, a másik pedig, hogy elmenjen körülnézni, hol lehet zsebkendőt venni Norbinak.

Humorosan megjegyezte előfordult már, hogy öccse csak azért ment el Ceglédre, vagy akár Kecskemétre, hogy gazdagítsa gyűjteményét. Ő pedig soha nem értette, hogy miért is kell neki mindezért olyan messzire utazni. Norbi teljesen komolyan vette a dolgokat, aminek meg is lett az eredménye.

A Magyar Rekordok Egyesülete regisztrálta őt, mint hivatalos magyar rekordert. Rácz Tibor szeretné, ha öccse tovább folytatná, amit elkezdett és bekerülne a Guinness-rekordok könyvébe is, mert megvan rá az esélye.

[caption id="" align="alignleft" width="1651"] Fotó: Niederland Dávid[/caption]

Részletezte, mennyire érdekes, hogy az ember fiatalon elkezd valamit gyűjtögetni. Napjainkban már nem azt a kort éljük, amikor tárgyakat elrakunk, ugyanis mindent le lehet fotózni, számítógépre tenni, vagy akár átküldeni az interneten keresztül egymásnak. A tizenévesek valószínűleg furcsálni fogják, hogy valaki zsebkendőket gyűjt, amelyeket dobozokban tárol.

Mondandója végén pedig arról is elmélkedett, hogy mennyire elgondolkodtató az, hogy amibe az ember az orrát fújja, ilyen esetekben teljesen más jelentőséget kap, annak kapcsán hogyan konvertálódik át az értéke bizonyos szituációkban a dolgoknak, mindattól, hogy egy ember rengeteg energiát fektetett bele.

A kiállítás-megnyitó zárásaként a könyvtár igazgatója megígérte Norbertnek, hogy ha olyan zsebkendőhöz jut, amely még nincs meg neki, akkor azt félreteszi számára. Amikor pedig legközelebb találkoznak, egy újabb tárlat alkalmából, akkor majd elmondhatja, hogy néhány darabbal ő is szépítette a gyűjteményt. Azt a kiállítást, amelytől a gyűjtőnek boldogabb az élete, még egy hónapon keresztül megtekinthetik az érdeklődők a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban.

Gerhát Karina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában