Helyi közélet

2017.01.02. 07:40

„Szárnyaltak” a múlt esztendőben az iglicések

fenyvesi

Eredményes évet tudhat maga mögött a szécsényi Iglice gyermek néptánccsoport, benne a „Fölszállott a páva” című televíziós tehetségkutató műsorban való szerepléssel. A tévés sikernek köszönhetően egyre több szülő kéri gyereke felvételét az együttesbe

Szécsény. A táncosok ott voltak Hollókőn, a húsvéti fesztiválon, de megyénk több településén is felléptek. Otthonukban, Szécsényben közreműködői voltak a szüretinek, műsort adtak az országos vadásznapon és szerepeltek a város karácsonyi műsorában, az adventi gyertyagyújtásnál. Színes színfoltja volt az életüknek, hogy „Andi Színjátszósaival” közösen léptek a világot jelentő deszkákra A dzsungel könyve című musicalben.

Mégis – ahogyan azt Oláhné Csercsics Ivett művészeti vezető elmondta – az elmúlt év fő feladatát a Duna Televízió „Fölszállott a páva” című műsorára való felkészülés és az ottani szereplés adta. A tévés sikernek köszönhetően egyre több szülő kéri gyermeke felvételét a tánccsoportba, amelynek jelenleg Szécsényből és környékéről negyvennégy táncosa van. A csoportba hatéves kortól fogadják a jelentkezőket.

[caption id="" align="alignleft" width="500"] Tavaly a Duna Televízió „Fölszállott a páva” című műsorára való felkészülés és az ottani szereplés adta a fő feladatot[/caption]

Az említett tehetségkutatóban 2015-ben is részt vett az Iglice, és egészen az elődöntőig jutott, egy alkalommal az élő adásba is bekerült. A tavalyi esztendő elején a gyermek táncosok kérték a két művészeti vezetőt, hogy az idén is nevezzenek. A gyerekek kérésére pedig Oláhné Csercsics Ivett és a másik művészeti vezető, Oláh József nem tudott nemet mondani Elkészült a koreográfia, amit még tavasszal rögzítettek, majd elküldték az anyagot a Duna Televíziónak.

Ennek alapján meghívást kaptak a hét területi selejtező egyikére. Ezt követően – az elérhető hetvenből – hatvan pont fölött teljesítő csoportokra újabb megmérettetés várt Budapesten. Ez után derült ki, hogy a szécsényi tánccsoport bekerült a tizenkét legjobb közé. Emellett a szólisták kategóriájában páros táncával is ott volt a legjobb tizenkettő között az Iglice két táncosa, a hollókői Szuszai Hunor Sándor és a balassagyarmati Poór Mária.

A televízió élő adásába került gyermekeknek egyhetes balatoni szakmai tábort szerveztek, amelyen a zsűri tagjai is jelen voltak. Ott készült el a tánccsoportot bemutató kisfilm is. Miután hazatértek, egy kis pihenőt követően az élő adásra való felkészülés töltötte ki az Iglice életét. Mint ismeretes, az elődöntőből a tánccsoport és a páros táncosuk is tovább jutott a középdöntőbe. Így a szécsényi Iglice táncosai két alkalommal kerültek képernyőre. Elmondhatják tehát, hogy sikeres évet tudhatnak magukénak.

Ami a jövőt illeti Oláhné Csercsics Ivett elmondta: nehéz ilyen nagy és szép siker után feladatot megfogalmazni, de kell, mert megtapasztalták a táncosok, hogy milyen nagy motiváció számukra egy ilyen nagyszabású szereplés. A gyermekek mind egyénileg, mind együttesként komoly fejlődésen mentek át. Jövőre már van meghívásuk a hollókői fesztiválra, továbbá több település rendezvényére. Szeretnének azonban külföldön is fellépni, részt venni táborban vagy táborokban és eljutni egy gyermekfesztiválra.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában