Helyi közélet

2017.01.03. 08:19

Koripálya Rétságon

fenyvesi

Az év első napjától élvezhetik a jeges sportág szerelmesei a nyugat-nógrádi város új korcsolyapályájának áldásait. A település lakosságának régi vágya valósult meg ezzel.

H.H.

Rétság. A korábbi évtizedekben nem volt ilyen siklási lehetőségük a helybélieknek. Az idősebbek ugyan emlékeznek arra, hogy egyszer-kétszer az általános iskola bitumenes udvarát fellocsolták, aztán ha kialakult rajta az egy-két centis jégréteg, már rámerészkedhettek, a tartós mínuszok beálltával a legtöbben mégis a szomszédos Bánk tavát választották effajta szórakozásképpen.

[caption id="" align="aligncenter" width="960"] Már az első napon több tucatnyian korcsolyáztak a jégen[/caption]

Információnk szerint a képviselő-testület decemberi ülésén, napirenden kívüli témaként merült fel a korcsolyapálya létesítésének ötlete. A tagok támogatták a váratlan előterjesztést, és az önkormányzat felvállalta a kialakítás költségeit. A helyszín az egykori laktanya területe, a járóbeteg-ellátó központ melletti parkoló lett. A mintegy kétszáz négyzetméteres felület előkészítése a kezdeményezők társadalmi munkájából december végén kezdődött el, és január elsején már át is adták a város új, „alkalmi” szabadidős létesítményét.

A megnyitón Hegedűs Ferenc polgármester, valamint az ötletgazda Varga Dávid is rövid köszöntőt mondott. Az első vendégeket a házigazdák teával és forralt borral fogadták, a felnőttek és a gyerekek pedig serényen birtokba is vették azonnal a pályát. Az időjárási előrejelzések kedvezőek, azaz várhatóan jó sokáig körözhetnek az éleken az önfeledt játékot kedvelő fiatalok és idősebbek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában