Helyi közélet

2016.12.31. 08:55

Tarjáni rajzfilmes a felkelő nap országában

fenyvesi

Különleges, még a mai globalizált időkben is titkokkal teli, fura világból csöppen vissza közénk minden évben karácsony körül szűkebb hazánk fia, Erdős Bálint, aki nyolc éve Japánban él, ahol jelenleg az egyik népszerű – stílszerűen Sunrise (Napkelte) nevű – tokiói animációs filmstúdió gyártásvezetője.

A kulturális érdeklődését a szülői házból hozta, hisz’ a szülei megyeszerte ismert értelmiségiek: édesapja, Erdős István Madách-díjas író, közművelődési szakember, míg édesanyja pedagógus, pszichológus. A felkelő nap országában sokak szerint nehéz az idegennek beilleszkedni, de a salgótarjáni fiatalember eddig a legkeményebb „bírálatot” arra kapta a helybeliektől, hogy „japánosabban viselkedik a japánoknál”.

[caption id="" align="aligncenter" width="1673"] Erdős Bálint jól beilleszkedett a japán életbe[/caption]

Honnan, milyen környezetből indult el a világ másik végére? – faggattuk Erdős Bálintot „bemelegítésként”.

– Salgótarjánban nőttem fel, a Kodály Zoltán Általános Iskolába, majd a Bolyai János Gimnázium hatosztályos képzésére jártam. Szüleimet sokan ismerik a megyében, ezért talán mondanom sem kell, hogy több volt a szülői fészekben a könyv, mint a porszem. Rengeteget olvastam, és sok-sok időt töltöttem el a számítógép előtt, ez utóbbival őrületbe kergetve édesapámat: „már egész nap csak a képernyőt bámulod”. A középiskolai történelemtanárom megszerettette velem a filozófiát, a szélessávú internet pedig a weboldal-készítés és programozás útját nyitotta meg előttem.

Hogyan került ki Japánba?

– Az interneten bukkantam rá egy blogra, amelynek a szerzője is azzal a japán állami ösztöndíjjal tanult kint, amellyel később én is. Az egyik barátom biztatására adtam be a jelentkezést, és őszintén szólva eléggé meglepődtem, amikor közölték, hogy enyém a hely. Gimnáziumi végzősként jelentkeztem, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kárán eltöltött fél év után repültem Keletre.

Mi fogadta a felkelő nap országában?

– Így, nyolc év távlatából visszatekintve azt mondanám, hogy profik fogadtak. A Tokiói Idegen Nyelvek Egyetemének egy, magamfajta külföldi diákoknak kidolgozott programjában tanultam a nyelvet, a kultúrát és az egyetemi elhelyezkedéshez alapvetően szükséges tantárgyakat egy évig. Persze, egy év alatt nem lehet mindent elsajátítani, de ha valaki be akar illeszkedni, annak sikerülhet.

Hogyan sikerült a beilleszkedés az európai ember számára szokatlan, idegen világba?

– A japánokat sokan nagyon bezárkózott, idegengyűlölő népnek tartják, és ez, ha nem is ilyen élesen, de részben igaz is. A japán társadalomban valaki vagy „egy közülünk” – legyen a „közülünk” a nép, a vállalat, az egyetemi sportcsapat, vagy bármilyen közösség –, vagy nem. Ha valaki csatlakozik egy közösséghez, akkor úgy is kell viselkednie, ami külföldiként eleinte nem mindig egyértelmű. Ilyen értelemben a „kint” és a „bent” közti különbség szinte félelmetesen nagy, teljesen máshogy kell, lehet viselkedni egymás között, mint a kívülállókkal.

Hol tanult? Milyen volt az ottani diákélete?

– Egy vidéki kisvárosban, Hikonéban jártam az ottani Shiga Egyetem közgazdasági szakára. Úgy fél évbe telt beilleszkedni az egyetemi közösségbe. Nagyon sokat segített, hogy beléptem a könnyűzenei klubba, amely egy nagyon befogadó, szinte nyugatiasan vad közösség. Tudatosan nyitott voltam, ha valami furának tűnt, akkor letudtam, hogy „aha, szóval itt így megy”. Talán épp ezért, néha megkapom a japánoktól, hogy japánosabban viselkedem, mint ők.

Miért „ragadt” Japánban, és ott jelenleg mivel foglalkozik?

– Az egyetemi éveim alatt már kívülről láttam Magyarországot, és amit láttam, az meggyőzött arról, hogy nem akarom ott leélni az életemet. Japánban kerestem állást, bár alábecsültem a kihívást, így csak egy nem feltétlenül kedvező munkahelyet sikerült elcsípnem. A Sunrise rajzfilmgyártó cégnél vagyok gyártásvezető, és bár a japán mérce szerint az átlag alatt keresek, a magyar mérce szerint azért még mindig nagyon jól megfizetnek.

Milyen filmeken dolgozik, és ezek esetleg hol láthatóak az interneten?

– Az utóbbi néhány évben a „Mobile Suit Gundam: The Origin” című népszerű rajzfilmsorozaton dolgozom. A Youtube-on itt láthatók belőle részletek.

Milyen kapcsolata van a magyar rajzfilmesekkel?

– Annyi, hogy a bátyám, ifjabb Erdős István és a felesége, Andrea Magyarországon rajzfilmes animátorok, rajtuk kívül nincs kapcsolatom. Ilyen irányban nem is tervezek különösebben, mert éppen a minap hívtak meg egy informatikai céghez, így, ha minden jól megy, jövőre már programozóként fogok dolgozni.

A szabadidejét mivel tölti?

– A munkám miatt főleg késő éjszaka van csak szabadidőm, amikor még a „soha nem alvó” Tokió is alszik, így azt leginkább is online játékokkal és filmnézéssel töltöm, társasági életre meg ott van a hétvége.

Mennyivel más a Távol-Keleten élni, mint idehaza?

– Hogy mi más itt? Ennyi év után már inkább: „mi más Magyarországon”? Ami elsőnek feltűnik, az a közbiztonság. A salgótarjáni „vadnyugat” után nagyon jó érzés, hogy nem kell félni az utcán, nem lopják el a biciklimet a kocsma elől, és a sikátorban az a pár srác tényleg egy szál cigit kér, nem a pénztárcámat. Aztán meg az, hogy itt nem számít gyermetegnek, ha valaki képregényeket olvas vagy rajzfilmeket néz – főleg, hogy ezek nagy része eleve nem is gyerekeknek szól.

Nem hiányzik Magyarország? Mennyi időt tölt itthon?

– Ha nem is feltétlenül könnyű beilleszkedni, ezzel együtt is sokkal élhetőbb a japán világ, mint amit Magyarországon láttam. Nem mellékes, hogy rosszul kereső „peonként” („napszámosként”) sem kell az éhenhalástól tartanom. Minden évben karácsony körül egy-két hétig vagyok Magyarországon.

Tervei?

– Hosszabb távú terveim még nem igazán vannak, de hacsak meg nem tagadják jövőre a vízumomat, lassanként elkezdek majd tervezgetni.

B. R.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában