Helyi közélet

2016.12.13. 07:14

„Minden fejben dől el!” – Harc a végső gyógyulásig

fenyvesi

A közelmúltban kerestem meg Lehel Patrikot, aki a napokban töltötte be 18. életévét. Azért lépett nyilvánosság elé, hogy történetéből erőt meríthessenek mások is. Ő ugyanis nem adta fel az álmait akkor sem, amikor kiderült, hogy nagyon beteg, Ewing-szarkomával küzd. Jelenleg az egyik budapesti kórházban fekszik és pozitívan tekint a jövőbe.

Patak/Budapest.  Patrikkal az egyik közösségi oldalon kezdtem a beszélgetést, hiszen találkozásra nem volt lehetőségünk. Most is kórházban van, kezeléseket kap. Történetét azért szeretném megosztani olvasóinkkal, mert úgy gondolom, ebből az írásból erőt tudnak majd meríteni azok, akik hasonló problémával küzdenek. Pont úgy, ahogy Patrik teszi egy hasonló esetből. Valljuk be őszintén, mindenkinek jó egy pozitív példa.  Biztos vagyok benne, hogy az önök környezetében, esetleg családjában is volt daganatos beteg, aki vállalva a kezeléseket, az ezzel járó nehézségeket, a végén meggyógyult.

No, de térjünk vissza Patrikra. A bemutatkozásom után megírtam, hogy mit is szeretnék. Gondolkodási időt kért, majd másnap igent mondott. Félve kezdtem a beszélgetésbe. Nem szerettem volna felzaklatni kérdéseimmel. Nem tudtam milyen mélységekig mehetek bele az orvosi dolgokba. Ám hamar rádöbbentem, hogy a korához képest sokkal érettebb fiatalemberrel állok szemben. Az első pár mondatából megtudtam, hogy amikor kiderült a betegsége, még pont úgy élt, ahogy a hozzá hasonló tizenévesek. Elmondta azt is, hogy egy átlagos napnak indult az a bizonyos hétfő, csak fájt a háta. Nem gondolta, hogy nagy baj lehet, de édesanyjával arra jutottak, hogy kivizsgáltatják. Majd folytatta történetét:

– Elmentünk a balassagyarmati kórházba, ahol röntgent készítettek. Még ekkor sem gondoltuk, hogy olyan nagy gond van. Megvártuk az eredményeket, mint ahogy eddig kisebb koromban többször is tettük, de furcsa érzés fogott el, hogy az átlagnál hosszabb ideig tanulmányozták a leleteket. Mire visszaértünk a gyerekosztályra, már megvolt a diagnózis, a papírjaimat is előkészítették, s tovább irányítottak Budapestre. Indulás előtt közölte az orvos, hogy találtak valamit, de ne gondoljunk a legrosszabbra. Nyugtatni próbáltak. Sírtam, lelkileg összetörtem. Belegondoltam abba, hogy mi lesz így a sulival és a barátokkal. Aztán felpörögtek az események. Hazamentünk Patakra, összepakoltunk és indultunk is a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika onkológiai osztályára, ahol már vártak bennünket. Újra vizsgálatok alá vetettek, amit érzelmileg akkor már nagyon nehezen viseltem. Folyamatos lelki válság gyötört, nagyon rossz dolgokra gondoltam. Másnap már egy kicsit nyugodtabb voltam, anyát is nyugtattam, apa is hívott. Annyira hirtelen történt minden. Ahogy oly sokan mások, én is feltettem a kérdést: miért velem történik mindez? – így emlékezett vissza az első sokkra, ezért meg is torpantam, hogy folytassuk-e. – Szólj, ha úgy gondolod, később térjünk vissza a témára! – jeleztem neki, mire határozott választ kaptam: – Kérdezz tovább nyugodtan. Erős vagyok és szeretnék másoknak is erőt adni.

Folytattam hát a kérdések sorát: – Milyen kezeléseket kaptál?

– Egymás után jöttek a kivizsgálások. Ultrahang, röntgen és MR vizsgálat.  Itt nem titkolóznak, édesanyám mellett engem is tájékoztattak. Nagyon korrektek az orvosok, még a részletekbe is beavattak: elmondták, mire számíthatok. Ewing-szarkomát diagnosztizáltak, de áttétet szerencsére nem találtak – válaszolta.

[box type="custom" color="#494949" bg="#7a9fbf" border="#0066bf">

Ewing-szarkóma Ewing-szarkóma egy nagyobb daganatosztály, a kezdetleges idegrendszeri sejtekből kiinduló primitív neuroektodermális tumorok (PNET) családjának elsődlegesen csontban kialakuló képviselője. Az összes primer csontrák 10%-a, az összes gyermekkori daganat 1-2%-a Ewing-szarkóma. Kezelésének fejlődése az onkológia egyik sikertörténete. [/box>

Személyesen találkozni nem tudunk, lélekben mégis ott érzem magam a kórteremben Patriknál, és az jár a fejemben, hogy milyen erős ez a fiatalember, aki ilyen nyíltan és őszintén tud beszélni erről a borzalmas helyzetről. Azonban nehezen találnék szavakat, ha most velem szemben ülne. Nekem így könnyebb, hogy nem látja a könnyeket végig csordulni az arcomon. Próbálom magam összeszedni és megtudni, hogyan viselte és viseli a kezeléseket.

– Eddig három kemoterápiás kezelésen vagyok túl, az első alkalom után nagyon rosszul voltam, nem tudtam aludni, 3-4 napig folyamatosan hánytam, de elhatároztam, hogy ha ez az ára a gyógyulásnak, akkor ezt is vállalom. Ezen kívül volt biopsziám és pot-beültetésem is. Úgy gondolom, hogy minden fejben dől el. Egyre jobban bírom a kezelések negatív hatását. Keveset vagyok otthon, de úgy fogom fel ezt a „kórházasdit”, hogy jelenleg ez a második otthonom. Voltam őssejtgyűjtésen is, ezt a gyógyulásom után kapom vissza, ha szükséges – avat be, majd megkérem, meséljen még az életéről. – A barátaim nem hagytak cserben, lélekben nagyon sokan itt vannak velem. Rájöttem, hogy igaz a mondás: bajban ismerszik meg az igaz barát. Úgy gondolom, hogy nagyon pozitív ember vagyok és a mostani állapotom sem tudja ezt megingatni. Magántanulóként sajátítom el a tananyagot, jövőre újra járom a 12. osztályt, mert nem szimplán érettségit szeretnék, hanem egy jó érettségit. Gondolkodtam már azon is, hogy merre tovább. Szívesen dolgoznék kórházban, az onkológián, mert gyógyultként erőt tudnék adni a gyerekeknek.

Furcsa az élet: vannak, akik ebben a korban szórakoznak és tanulnak, de vannak, akik az életükért küzdenek. Utóbbiak bíznak az orvosok tudásában, a szervezetük erejében.

Megható az a pozitív gondolkodás, ahogy Patrik a gyógyulásról, az életről tud tiniként beszélni. Újabb gondolatmenetet fedezek fel a képernyőn.

– Tudom, hogy meg fogok gyógyulni, ezért csak előre nézek. Az előbb is említett pozitivitásomat erősíti bennem a családom és a barátaim. Szeretek élni, megélni dolgokat és élményeket szerezni – mondja.

Melegség költözik a szívembe: ezek a sorok akarattal és erővel teltek, tudom, hogy sikerülni fog, sikerülnie kell. Szeretném végig kísérni Patrik gyógyulását, egy következő cikkben tovább folytatjuk a beszélgetést. Az utolsó kérdésem felé, hogy mit mondana végszónak, mit üzen azoknak, akik hasonló cipőben járnak.

– Hogy soha nem adom fel, amit kitűzök célul. Ők se tegyék!  – jött a válasz.

(NBA)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában