Helyi közélet

2016.12.23. 07:36

Megtelt a Havanna táncterme

fenyvesi

Salgótarján. Immáron ötödik alkalommal rendezték meg a Havanna Táncstúdió táncbemutatóval egybekötött évzáró rendezvényét. Megtelt a táncosokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel a régi SZÜV-székházban található táncterem, ahol Nyilas-Antal Barbara és Nyilas Dániel táncpedagógus köszöntötte a vendégeket.

Megfogalmazták, hogy az ünnepi táncbemutatóhoz kellett a táncosok kitartó munkája, odaadása és a szülők támogatása. Ezek után valamennyi korcsoport bemutatta, mit tanult, mennyit fejlődött ebben az évben.

[caption id="" align="aligncenter" width="1591"] Képünkön a fellépők, a felkészítők és a szülők egy csoportja (Fotó: Fenyvesi Gábor)[/caption]

Kérdésünkre az egyesület vezetői elmondták, hogy a Havanna sikeres évet zárt, számos versenyen hoztak el első és dobogós helyezéseket, valamint eleget tettek rengeteg meghívásnak, ahol a színpadon kápráztatták el a közönséget. Mint megtudtuk, az oktatás és a versenyfelkészítés január első hetében folytatódik. A Havanna Táncstúdió január végén pedig új kezdő csoportokat indít általános iskolai alsó- és felső tagozatos tanulók részére.

Bővebb információkat a Havanna TSE közösségi oldalán tudhatnak meg az érdeklődők január első hetétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában