Helyi közélet

2016.12.15. 08:15

Lucázás adventi hangulatban

fenyvesi

Karancskesziben már hagyomány, hogy december 13-án összegyűlik a falu apraja-nagyja a feldíszített karácsonyfa körül és a Luca-napi népszokásokra építve kirakodóvásárral, egy kis eszem-iszommal és színpadi programokkal csempésznek különleges, vidám, egyben mégis meghitt hangulatot a hétköznapokba. Így volt ez idén is. Több százan vettek részt pár napja a Karancsvölgye Vidékfejlesztő és Faluépítő Közhasznú Egyesület rendezvényén.

Karancskeszi. Hat évvel ezelőtt azzal az indokkal hozták létre a Luca-napi összejövetelt Karancskesziben, hogy a régi hagyományokat életben tartva, az adventi vásárok időszakában, azoktól kicsit eltérően elevenítsék fel a hagyományokat, s így hozzanak létre egy közösségépítő programot a településen.

[caption id="" align="aligncenter" width="2872"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A rendezvényen Luca-jegyért bárki vásárolhatott az óvodások szülei, pedagógusok és az iskolások által készített ajándékokból, ehetett sült gesztenyét, zsíros kenyeret, ihatott teát vagy forralt bort. Az így befolyt bevételt a szervezők a település közösségi életére, szépítésére, virágosítására és intézményei megsegítésére fordítják.

[caption id="" align="aligncenter" width="2708"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A Luca-nap szervezésében az önkormányzat, a képviselő-testület, az óvoda, az iskola, valamint a nyugdíjas klub segítette a Karancsvölgye Vidékfejlesztő és Faluépítő Közhasznú Egyesületet. A falu templomához közel felállított karácsonyfa melletti kisszínpadon a helyi óvodások, iskolások és a nyugdíjasokból álló Őszirózsa Kórus adott ünnepi műsort.

[caption id="" align="aligncenter" width="2490"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

– Várják az emberek itt, Karancskesziben, hogy közeledjen Luca-nap. Nagy örömmel készülünk a szülőkkel, gyerekekkel együtt erre a vidám programra – tájékoztatta lapunkat Kurunczi Istvánné, a főszervező egyesület elnöke, majd a rendezvény céljáról nyilatkozva így zárta szavait: – Azt gondolom, hogy a várakozást, az adventi készülődést ezzel is hangulatosabbá tesszük és próbáljuk elérni, hogy a községben egy kicsit összejöjjenek az emberek.

Lakatos Kati

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában