Helyi közélet

2016.12.19. 11:17

Karácsonyi készülődés az egészségügyi centrumban

fenyvesi

A Szécsény és Térsége Egészségügyi Centrumban hagyomány, hogy a szenteste közeledtével, egy pár órára félretéve a napi munkát, meghitt, bensőséges karácsonyi ünnepségen köszöntik az intézmény dolgozóit, a meghívott vendégeket. Így volt ez az idén is.

Szécsény. A közelmúltban megtartott ünnepségre meghívást kaptak a térség polgármesterei, az intézmények vezetői és mindazok, akik kapcsolatban állnak az egészségügyi centrummal. Dr. Barrak Ahmad, az intézmény igazgató-főorvosa megköszönte a jelenlévőknek, hogy elfogadták meghívásukat, együtt ünnepelhetnek. Köszönetet mondott mindazoknak, akik velük együttműködve hozzájárultak az intézményük sikeres működéséhez. Annak a reményének adott hangot, hogy jövőre is összefogva, sikeresen tudják folytatni a színvonalas, közös munkát.

Balla Mihály országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte az egészségügyi dolgozók felelősségteljes, áldozatos munkáját. Ezt követően arról szólt, hogy az advent a várakozás ideje, az emberek számba veszik, hogy mit tettek, milyen úton haladtak. Megosztotta a jelenlévőkkel azt a tapasztalatát, hogy amikor a jó ügyért kell összefogni, sok jó szándékú ember teszi azt. Kiemelte, hogy a betegek bizalommal jönnek be az egészségügyi centrumba, bizalommal fordulnak az ott dolgozók felé. Az ilyen és hasonló összejövetelek arról is szólnak, hogy örüljünk egymásnak. Az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy igyekeznek megbecsülni az egészségügyi dolgozókat. Fontos, hogy a szavak és a tettek mellett a jövedelmi viszonyokban is kifejezésre jusson az elismerés. Őszintén beszélt arról, hogy napjainkban, különösen vidéken, egyre nehezebb az egészségügyi dolgozók, az orvosok pótlása. Végezetül áldott és boldog karácsonyt kívánva megköszönte az egészségügyi centrumban dolgozók egész éves, áldozatos munkáját.

Stayer László, Szécsény polgármestere az intézményt működtető önkormányzatok és a szécsényi lakosság nevében mondott köszönetet. Köszöntője elején kérte a jelenlévőket, hogy emlékezzenek meg a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt Beszkid Andor Rimóc község polgármesteréről. A jelenlévők egyperces néma csenddel adóztak a tiszteletére.

A város első embere méltatta az egészségügyi centrum magas színvonalú munkáját, a betegek, az ápoltak érzik, hogy értük dolgoznak. Az intézmény elismerését az is jelzi, hogy a megye más járásaiból is egyre többen keresik fel. Végezetül megköszönte az igazgató főorvosnak a szervező, irányító vezető munkáját, azt, hogy a baráti összejövetelt megszervezte.

A köszöntőket követő karácsonyi hangulatú ünnepi műsorban közreműködtek Andi Színjátszósai. Az ünnepség kötetlen baráti beszélgetéssel ért véget.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában