Helyi közélet

2016.12.19. 10:55

Jelvényavatás és emlékfa

fenyvesi

A Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban az elmúlt hét utolsó tanítási napján, pénteken, a karácsonyi várakozás jegyében lelki napot tartottak. A foglalkozásokat a ferences atyák, az iskola hitoktatói és a nevelők egy része vezette. A nap kiemelkedő eseménye volt az épület homlokzatán lévő, az iskola jelvényének – Borbás Gábor fémből készült alkotásának, – valamint az intézmény előtt felállított emlékezésfájának – Kanyó Balázs munkájának – a felavatása.

Szécsény. A diákok tíz órakor felsorakoztak az épület előtt. Az iskola énekkara – Zsíros Szilvia vezényletével – és Golyán Réka hatodik osztályos tanuló előadásában karácsonyi dalok csendültek fel. Ezután Szenográdi Tamás, az iskola igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, közöttük dr. Beer Miklóst, a Váci Egyházmegyepüspökét, dr. Csáki Tibort, a Váci Egyházmegye főigazgatóját, dr. Bagó Józsefet, a város jegyzőjét, Csongor atyát, a plébánost, Borbás Gábor művészi kovácsot, a jelenlévő vendégeket, kollégáit, diákokat. Bejelentett, hogy az emlékezésfájának alkotója, Kanyó Balázs egyéb elfoglaltsága miatt az ünnepségen nem tudott megjelenni. Szólt arról, fontosnak tartották, hogy intézményük homlokzatán elhelyezzék iskolájuk jelképét, hogy mindazok, akik arra járnak, tudják, hogy az épületben katolikus iskola működik.

[caption id="" align="aligncenter" width="2855"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Az emlékezésfájával tisztelegnek a magyar történelem áldozatai, hősei előtt. Az volt a szándékuk, hogy az iskolájuknak legyen egy olyan helye, ahol elhelyezhetnek egy szál virágot, mécsest gyújthatnak, fejet hajthatnak azok emléke előtt, akik történelmünk dicső és dicstelen korszakaiban emberségből, hazaszeretetből tettek tanúbizonyságot. A történelem sötét, zord korszakában sem feledkeztek meg hitükről, hazaszeretetükről, ezért ha kellett életükkel fizettek. Az emlékezésfájánál elmondhatnak egy imát azoknak az ismert és ismeretlen áldozatoknak a lelki üdvéért, akik példát mutattak. Az iskola igazgatója megköszönte az alkotóknak a munkáját.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A szimbólumok megáldásánál egy fontos gondolat kell, ami a lelkünket megérinti, az hogy az Úristen szándékát akarjuk megvalósítani, aki azt várja tőlünk, hogy vele együtt tudjuk teljessé tenni ezt a világot – kezdte ünnepi megemlékezését dr. Beer Miklós.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ezt követően arról szólt, hogy az iskola jelképe kifejezi az atya, a fiú és szentlélek egységét, az oltalmazó, féltő, szerető, segítőkész pedig azt, amivel mi emberek az Úristennek a szándékával együtt tudunk munkálkodni. Felhívta az ifjúság figyelmét, hogy az emlékezésfája nem csak a hősök emlékfája, a mai fiataloké is. Arra kérte a diákokat, hogy a hősökhöz méltóan szeressék, tiszteljék a hazájukat, az Úristen szellemében éljenek. Az Úristen áldását kérte, a két szimbólumra. A keresztségre emlékezve vízzel meghintette és megáldotta az iskola jelképét és az emlékezésfáját. Végezetül azt mondta, - legyetek büszkék iskolátokra, valahányszor ide érkeztek, egy pillanatra tekintsetek fel a jelképre, jusson eszetekbe mind az, amit az Úristentől kaptatok. Sokszor álljatok meg az emlékezésfája előtt, gondoljatok azokra, akiknek az emlékét ez a fa őrzi, hirdeti.

[caption id="" align="aligncenter" width="2770"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Ezt követően lelki nap befejezéseként dr. Beer Miklós a templomban szentmisét mutatott be, amelyen az iskola diákjai, tanulói vettek részt.

Sz. F.

[images type="carousel" cols="three" auto_duration="5000" auto_slide="true"> [image link="#" image="15079"> [image link="#" image="15080"> [image link="#" image="15081"> [image link="#" image="15082"> [image link="#" image="15083"> [image link="#" image="15084"> [/images>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában