Helyi közélet

2016.12.02. 06:31

Adventi hangulat az Öblösüveggyárnál

fenyvesi

Salgótarján. A héten adventi ünnepséget tartottak az Öblösüveggyárral szemközti téren. Rengeteg gyermek és felnőtt vett részt a karácsonyváró, hangulatos rendezvényen. Szabó Csaba, a salgótarjáni közgyűlés képviselője lapunknak elmondta, hogy az önkormányzat kiemelt célja a programmal az volt, hogy az adventi hangulat ne csak a városközpontban elevenedjen meg, hanem a különböző városrészekben is. Ez egy szép kezdeményezés, hiszen így a külső területeken élők is közösen és ünnepi hangulattól fűtötten élhetik át a szeretetünnepének várakozással teli időszakát.

A képviselő elmondta, hogy több civil szervezet is segített abban, hogy az esemény minél emlékezetesebb legyen a kilátogatóknak. A program főszervezője a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (SITI) volt, akik kézműves foglalkozásokat bonyolítottak le, illetve zsíros kenyeret és forró teát osztogattak a zsúfolásig megtelt helyszínen. Szabó Csaba kiemelte, hogy külön köszönetet érdemel a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. is, akik segítsége nélkül a pompázó karácsonyfa, illetve a kis faházikó sem állhatott volna az ünnepségen. A hangulatról pedig egyrészt a Szivárvány Tagóvoda növendékeinek ünnepi műsora gondoskodott, másrészt pedig élőzenével elevenítették meg a szebbnél-szebb karácsonyi dallamokat. Az ünnepi dalok mellé mézeskalácsot is kínáltak az érdeklődőknek. Az adventi rendezvénynek köszönhetően pedig reméljük, hogy melegség járhatta át a gyerekek és a felnőttek szívét egyaránt ezen a hideg délutánon – összegezte gondolatait a képviselő.

P. K.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában