Helyi közélet

2016.11.26. 08:55

Új utakon járnak

fenyvesi

Jelentős fordulóponthoz érkezett Mátraszele. Tegnap egy nagyon régi álom vált valóra a településen: csaknem kettőezer négyzetméter aszfalt készült el a belterületen, így a község útjainak 90 százaléka már szilárd burkolattal rendelkezik.

Mátraszele. Vincze László, a polgármester az átadó ünnepségen megemlítette: 1990 óta szolgálja a települést a falu első embereként. Akkor a több mint nyolc kilométer belterületi úthálózatból csak 1350 méter volt csak valamilyen szilárd útburkolattal ellátva. A többi felújítása nem kis feladatot, erőfeszítést jelentett az önkormányzatnak. Mindezek mellett számos más fejlesztést valósítottak meg.

[caption id="" align="aligncenter" width="2384"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

Időközben elkészült a gáz-, valamint a szennyvízberuházás, az óvoda, továbbá a hivatal felújítása, valamint a temetőbővítés is. Sokat fordítottak a helyi ravatalozó épületére, az emlékparkra, a telekommunikációs és informatikai fejlesztésekre.

Számos dolog történt, mindezek mellett az utak fejlesztésére is kellett erőforrásokat biztosítani. Működött egy pályázati rendszer mindaddig, amíg nem csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Az ott kialakult szabályok ugyanis nem tették lehetővé a belterületi utak felújítását. Megtorpantak a fejlesztések mindaddig, amíg néhány évvel ezelőtt a Belügyminisztérium ki nem írt egy pályázatot. Ez arról szólt, hogy hazai forrásokból is lehet fejleszteni a kistelepülések útjait. Erre benyújtották igényünket, és sikeresnek bizonyult ez a kérelem.

A polgármester kifejtette: a teljes beruházási összeg 12 millió 600 ezer forintba került, amelyből több mint 10 millió 700 ezer forintot nyertek pályázat útján. Így mintegy 1,9 millió forintot tett hozzá önerőből a település.

[caption id="" align="aligncenter" width="2699"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A teljes összeg tartalmazta a kivitelezést, a tervezést, a műszaki ellenőrzést, tehát a fejlesztés teljes költségét. Végezetül Vince László megköszönte mindazok segítségét, akik hozzájárultak a nagy álom megvalósulásához.

Ezt követően Becsó Zsolt, országgyűlési képviselő is szólt néhány szót a jeles alkalomból. Kifejtette: ahogy visszapörgeti az időt, nem volt még olyan év, hogy a polgármester ne próbált volna meg lobbizni annak érdekében, hogy végre előrelépést tudjanak elérni a belterületi utak felújítását érintően. Az EU-s lehetőségek beszűkültek, illetve megszűntek ezen a területen.

Hozzátette, amit a képviselő-testület és a falu első embere meg tudott tenni, azt megtette. Ugyanis minden elő volt készítve, már csak egy kedvező döntést kellett hozni, arra vonatkozóan, hogy a régóta megfogalmazódott álom valóra váljon.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] Fotó: Hüvösi Csaba[/caption]

A képviselő kifejtette, nagyon ráfér a településre, valamint a megyére is a fejlesztés. Már csak azért is, mert itt élünk, ez a szívügyünk, ez érdekel bennünket a legjobban. Láthatjuk, hogy a térség megtartóképessége nem áll stabil alapokon, nagyon sokan máshol keresnek boldogulást. Éppen azért mindenki abban érdekelt, hogy a vidéki Magyarországon olyan környezet alakuljon ki, ahol érdemes maradni a fiataloknak. Ugyanis, ha elmennek, és máshol találják meg számításukat, akkor máshol fognak családot alapítani, ami kihat a települések működésére is. Elfogynak a gyerekek az óvodákból, az iskolákból, ha pedig ezek az intézmények megszűnnek, akkor nem lesznek falvak sem.

Éppen ezért nagyon oda kell figyelni a kisebb településekre is, támogatni kell azokat. Becsó Zsolt zárásként megígérte, hogy ami tőle telik, azt megteszi, valamint megpróbálnak mindnet megadni a településnek, hogy minél inkább otthonosan érezzék magukat az ott élők.

Ezt követően pedig elérkezett az az ünnepélyes pillanat, amikor is Becsó Zsolt és Vincze László átvágta a szalagot, átadva használatra a felújított útszakaszokat.

Gerhát Karina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában