Helyi közélet

2016.11.22. 07:19

Tehetséggondozás és felzárkóztatás

fenyvesi

„Iskolánkban 120 diák tanul. Vannak közöttük jól felkészült, szorgalmasak, tehetségesek, és olyanok is, akik felzárkóztatásra szorulnak. Egyformán nagy hangsúlyt fektetünk a felzárkóztatásra és a tehetséggondozásra – fogalmazta meg iskolájuk alapcélkitűzését Halasi Zoltánné a varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója.

Varsány. Az iskolában minden osztálynak külön tanulószobája van, ahol a diákok önállóan és tanári segítséggel felkészülhetnek a másnapi tanítási órákra. A filmklubtól kezdve a képzőművészet, szövés és fonáson keresztül az informatikáig, 27 szakkörük működik, ahol a diákok megtalálhatják érdeklődési körüknek megfelelő, személyiségükhöz közelálló foglalkozásokat. Az érdeklődő diákok az iskolában 12 éve emeltszinten, heti öt órában tanulják az angol nyelvet. Amikor nekik plusz angol órájuk van, az osztály másik fele felzárkóztatáson vesz részt. Több tanulójuk, a 8. osztályt közvetően,  a középiskola első osztályában középfokú nyelvvizsgát tesz. Jó pár éven keresztül az angol nyelvet emeltszinten tanuló diákok, úgy fejezték be általános iskolai tanulmányaikat, hogy alapfokon nyelvvizsgát tettek.

Az iskolában a salgótarjáni, Hibó Tamás Művészeti Iskolának kihelyezett tagozata működik. A varsányi diákok iparművészeti, valamint báb és színjátszó tagozaton fejleszthetik ez irányú készségüket, képességüket. Nem csak a jó pap, a jó pedagógus is holtig tanul. A tantestület tagjai különböző továbbképzéseken vesznek részt. Az iskola igazgatója nagy gondot fordít a humánmenedzselésre. Büszkén mondta, hogy a logopédián kívül nincs más óraadó tanáruk. Az intézetnek jó a tárgyi felszereltsége, a tantermekben digitális táblák vannak, a szükséges szemléltető és kísérletező eszközökkel rendelkeznek. Minden nevelő saját laptopjával dolgozik. Rendelkeznek számítástechnikai teremmel. Az igazgatónő gondként említette, hogy nincs tornatermük, de hozzátette, a jó hírt, hogy  jövőre elkezdődik a tornaterem építése. Halasi Zoltánnénak nagy álma, hogy a diplomázott, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező volt diákjaik visszakerüljenek a községbe és annak szellemi, gazdasági életét erősítsék. A tantestületben hat olyan kollegája van, aki egykoron varsányi kisdiák volt.

Szenográdi Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában