Helyi közélet

2016.11.21. 07:28

Szentév-zárás ikonokkal

fenyvesi

Pásztó. A Szent Lőrinc vértanúról elnevezett plébániatemplomban vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét celebrált Zahar Béla plébános, kerületi esperes, püspöki tanácsos a Ferenc pápa által tavaly decemberben meghirdetett szentév zárásaképpen. Az egyházi esztendő központi gondolata – az „irgalmasok, mint az atya” jelszó jegyében − az irgalmasság volt; más szavakkal kifejezve a szeretet és a megbocsátás.

[caption id="" align="aligncenter" width="1342"] Veres József balassagyarmati ikonfestő alkotásait elbűvölten szemlélték a mise résztvevői (Fotó: S. Janka Erika)[/caption]

A szentmise előtt kiállítás-megnyitónak lehettek részesei a hívek. A plébániatemplomban, körben az ódon falakon Veres József balassagyarmati ikonfestő, nyugalmazott magyar-történelem szakos középiskolai tanár gyönyörű szép ikonjai láthatóak. A tárlatot a művész egykori egyetemi évfolyam- és kollégiumi társa, Sulyok László kulturális újságíró, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezetének elnökhelyettese nyitotta meg. Érthető módon a közvetlen személyességet sem nélkülöző beszédében az ikonokról szólva, a megformálás szakralitását és a színek magával ragadó káprázatát emelte ki. Egy, a sztálinizmus idején meghurcolt orosz paptól és teológustól is idézett, aki szerint: „Az ikon festett vallásosság, képes igehirdetés, amelyet imában-imával készítenek, a dolgozva imádkozz, és imádkozva dolgozz tanítás szerint.”

Veres József nagyszerű festményei – mint eddig már az ország számos más településén – lenyűgözték és csodálatra ragadtatták a szentmise szép számú közönségét. Az elismeréseket örömmel és meghatódottsággal nyugtázta az Isten-hitét és az érzékenységét a szülői házból hozó ikonfestő művész. Alkotásai december elejéig nézhetők meg a Szent Lőrinc Plébániatemplom nyitva tartása szerint.

(s-ok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában