Helyi közélet

2016.11.30. 06:49

Három címvédés a jubileumon

fenyvesi

A XXV. Október 23-ai emlékfutás díjátadó ünnepsége

 

Hétfő délután a szokásos forgatókönyv szerint a salgótarjáni Megyeháza dísztermében gyűltek össze azok, akik bő egy hónapja az intézmény környékén koptatták az aszfaltot, illetve segítették a 25., azaz jubileumi emlékfutás létrejöttét. A Valiskó Ferenc vezette versenybizottság így köszönte meg a támogatók és résztvevők munkáját. A délután során hozták nyilvánosságra azt is, hogy az egyes tanintézmények milyen arányban képviseltették magukat a megemlékezésen.

Az iskolai létszámok összeszámolása után kialakult sorrendek kihirdetésére életre hívott ünnepség a Himnusz eléneklésével, majd a Madách Imre Gimnázium diákjainak műsorával kezdődött. Ezt követően Skuczi Nándor, a megyei közgyűlés elnöke kapott szót. Történelmi, 1956-os visszatekintését követően köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt.

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] A Madách gimnázium gondoskodott az ünnepi műsorról (Fotó: Bakos László)[/caption]

Ezután a versenybizottság vezetője, Valiskó Ferenc elevenítette fel a rendezvény napjának fontosabb állomásait, és elmondta, hogy az összesítések alapján a tavalyinál több, egész pontosan 2190 ember futott aznap a Megyeháza környékén. A támogatók felsorolását követően pedig kezdetét vehette a díjak átadása.

[caption id="" align="aligncenter" width="640"] Megtelt a Megyeháza díszterme (Fotó: Bakos László)[/caption]

A négy kategóriában értékelt óvodák és iskolák ezúttal is értékes jutalmakkal, oklevelekkel, serlegekkel gyarapodtak. A Mesekert Tagóvoda, a Dornyay és a Madách megvédte tavalyi elsőségét, a trónfosztás idén csak a SÁI Székhelyintézménynek sikerült. A legtöbb cédulát, szám szerint 745-öt utóbbi tagiskola tanulói, kísérői adták le a célban, így ezúttal hozzájuk került a vándorserleg.

[caption id="" align="aligncenter" width="2831"] A legtöbb indulót a SÁI Székhelyintézménye adta (Fotó: Bakos László)[/caption]

A tanintézmények után a különdíjak átadása következett, így az egyesületi váltót nyerő Salgótarjáni Atlétikai Club, a Petőfi és a Táncsics váltója, Kirner Erzsébet családja, a Garamszegi család, valamint a Salgótarjáni Hegyikerékpáros SE is kapott ajándékot. Külön díjazták a legidősebb futókat, a tavalyi évhez hasonlóan Kovács Árpádnét, illetve a főszervező Valiskó Ferencet. Az atléta edzők különdíjait a SAC három fiatal reménysége, Oláh Bátor (Uzoni), Reichardt Zalán és Bartkó Virág (mindketten Székhelyintézmény) kapta.

[caption id="" align="aligncenter" width="2968"] A dr. Krepuska Géza Általános Iskola különdíját Kadlót Zoltán adta át (Fotó: Bakos László)[/caption]

A jubileum apropójából emlékplakett díjazásban részesült Andóné Angyal Mária, Bagyal Péter, Balogh Tibor, Bérczesi Mihályné, Guszti János, Mecser Lajos, Molnár Ferenc, Nyerges István, Orosz Nándorné, Ponyi József és Szluka Pálné. Ponyi József, 56-os forradalmár, elítélt ezt követően saját ajándékait osztotta ki.

[caption id="" align="aligncenter" width="2889"] Fenyvesi Gábor főmunkatársunk adta át lapunk egyik különdíját a Garamszegi családnak (Fotó: Bakos László)[/caption]

Miután minden díj gazdára talált, Bérczesi Mihályné kapott szót, aki hangsúlyozta a rendezvény fontosságát. A POFOSZ Nógrád megyei elnöke beszéde végén egy emlékérmet adományozott Valiskó Ferencnek. Utolsóként Schirilla György elevenítette fel azt az egy hetet, amely során Mosonmagyaróvárról futott el a nógrádi megyeszékhelyre, közben számtalan településen megemlékezve a hatvan évvel ezelőtti eseményekre, és összesen 2400 futóval hirdetve a sport szeretetét.

[caption id="" align="aligncenter" width="2724"] Valiskó Ferenc (balról) főszervező, a versenybizottság vezetője és Schirilla György hosszútávfutó (Fotó: Bakos László)[/caption]

Az ünnepi eseményt a Szózat, valamint a Székely himnusz eléneklése és állófogadás zárta le. Folytatás 2017. október 23-án, a 26. emlékfutással.

Eredmények. Óvodák: 1. Mesekert Tagóvoda (42 futó; 84% részvételi arány), 2. Pitypang Óvoda (35; 51%), 3. Jó Pásztor Katolikus Óvoda (26; 48,1%). Különdíj: Központi Összevont Óvoda. Nagyiskolák: 1. SÁI Székhelyintézmény – Gagarin (745; 114,9%), 2. Kodály Zoltán Tagiskola (317; 52,3%), 3. Beszterce-lakótelepi Tagiskola (187; 40%). Kisiskolák: 1. Dornyay Béla Tagiskola (80; 41,8%), 2. Uzoni Péter Általános Iskola és Gimnázium (87; 34%), 3. Petőfi Sándor Tagiskola (74; 32%). Különdíjak: Dr. Krepuska Gáza Általános Iskola; Illyés Gyuláné Speciális Szakiskola. Középiskolák: 1. Madách Imre Gimnázium és SZKI (102; 26%), 2. Táncsics Mihály Közgazdasági SZKI (33; 7,7%), 3. Kereskedelmi és Vendéglátó SZKI (23; 5,4%).

Bakos László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában