Bányai muflonkert Mátraszelén

Fénykorában a Salgótarjáni Kőszénbánya Tröszt úgy működött, mint állam az államban: saját intézményrendszere volt, a bolttól az iskoláig, a kórháztól a különböző kategóriákba sorolt szolgálati lakásokig. A tröszt kiterjedt földbirtokokkal, közöttük erdőkkel is rendelkezett Salgótarján környékén, mert a szén kitermelése nagy mennyiségű bányafát igényelt. Emellett a vonóerő egy részét is igáslovak biztosították, az állatoknak pedig takarmányt is kellett termeszteni.

A bánya Mátraszele határában valamikor az 1920-as, vagy ’30-as években muflonkertet alapított ki, amire bizonyára emlékeznek még néhányan az idősek közül. Idén tíz éve hunyt el a zagyvarónai Varga Ferenc (1930-2006), aki 35 éven keresztül kutatta a kakukk életét, eredményeiről tanulmányt is megjelentett. Jelen sorok írójának valamikor 2002 táján mesélte el, hogy édesapja erdészként a bányatrösztnél dolgozott, ő kezelte munkatársaival a Mátraszele mellett kialakított muflonkertet is. Az idő tájt Mátraszelén élt a család.

[caption id="" align="aligncenter" width="555"] Szinte napra 75 éve készült a fotó, 1941. november 25-én a mátraszelei muflonkertben. A középen álló férfi az elejtő, a Salgótarjáni Kőszénbánya Tröszt egyik vezető munkatársa, Palla Zoltán főmérnök. A trófeát balról Donászi Ferenc főerdész tartja, jobbról pedig alábbi cikk adatközlője, Varga Ferenc édesapja. A kép jobb szélén álló férfi nevét is tudjuk: Sági Béla erdész. A bal szélen, hátul álló, sapkás férfi a főmérnök sofőrje.[/caption]

A muflonról tudni kell, hogy tulajdonképpen egy ősi házi juhfajta. A Földközi-tenger szigeteire mintegy nyolcezer éve vitték magukkal a betelepülő emberek a Közel-Keletről – ezt már genetikai vizsgálatok is bebizonyították.

A szigeteken a juhok visszavadultak, életképes állományokat alkotva. Később, a 19. században Korzikáról telepítették szét őket szinte egész Európába. Magyarországon először Nyitra vármegyében, Ghymesen, a Károlyi grófok birtokán próbálkoztak a meghonosításával, 1868-69-ben. Miután itt sikerrel jártak, a zempléni Füzérradványba is telepítettek muflonokat, 1901-ben. Ezt a mátrai, parádi honosítás követte, 1923-24-ben – két utóbbi terület is a Károlyiak birtoka volt.

Mátraszelére szintén az 1920-as, vagy ’30-as években telepítették a muflonokat: Varga Ferenc visszaemlékezése szerint egyrészt fontosabb vendégeket, üzleti partnereket, másrészt a cég vezető munkatársait vadásztatták itt.

A muflonkertet , a Pallag (Parlag) nevű területrészen alakították ki, területe 70 hold volt. Az nem derült ki, hogy magyar vagy katasztrális, így a régi kert pontos kiterjedése sem ismert, mérete 30 vagy 40 hektár körül lehetett. Varga Ferenc emlékezete szerint az 1940-es évek elején bővítették a bekerített részt. A területet nagy részt akácos borította, egy árokban pedig forrás fakadt, ez biztosította az állatok ivóvízellátását.

[caption id="" align="aligncenter" width="984"] A fotó készítésének időpontja nem ismert, az 1940-es évek elejére tehető. A képen balról a második férfi az elejtő Dufek Pál bányafőtanácsos, a többiek az erdészeti személyzet tagjai.[/caption]

Varga Ferenc visszaemlékezése szerint az állatok takarmányának nagy méretű pajtát építettek a muflonkert mellett. Az állatokat részben lombgallyal táplálták, ami megér még egy gondolatot. A tavasz végén, nyáron esedékes erdőtisztítások során, amikor gyérítették a túl sűrűn tenyésző csemetéket, összegyűjtötték a leveles tölgylombokat. Megszárították – ez után sem barnult meg, hanem zöld maradt, – és kévébe kötve, száraz helyre tették télire. Varga Ferenc visszaemlékezése szerint a muflonok nagyon szívesen ették ősztől tavaszig. A lombgally mellett vöröshere széna volt a fő táplálékuk.

A muflonkertben nem csak vadásztak, hanem volt befogókarám is, ebben folyamatosan etették az állatokat, hogy odaszokjanak. Az élve befogott muflonokat eladták, arról Varga Ferenc nem tudott, hogy kiknek. A legtöbb muflon, ami benn volt, 120 példány körül lehetett.

A kert pusztulását a második világháború okozta. Varga Ferenc annak idején elmondta, hogy 1944 decemberének utolsó napjaiban, amikor a front áthaladt, a kertben nem esett kár. Az idő tájt száz muflon lehetett benne. Viszont akkor már sokan jutottak fegyverhez, lőtték a vadat, ami csak eléjük került. Ezektől az orvvadászoktól édesapja féltette a muflonokat, ezért baltával a kert keleti oldalán végig levágták a dróthálót az oszlopokról, és kizavarták az összes muflont a kertből.

Faragó Zoltán