Helyi közélet

2016.09.11. 05:41

Változások az oktatásban

fenyvesi

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum (SSZC) kilenc tagintézményében közel négyezer diák kezdte meg szeptember elsején a 2016/2017-es tanévet. Ez a létszám hasonló nagyságrendű az előző tanévhez képest. A törvényi változások miatt módosult az iskolák neve is. Az általános-és középiskolák helyzetéről Simon Tibort, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ salgótarjáni tankerületi igazgatóját, a szakképzéssel kapcsolatos tudnivalókról pedig Baranyi Zoltánt, a Salgótarjáni Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettesét kérdeztük.

 

NMH-információ. Baranyi Zoltán lapunknak elmondta, hogy a szakképzésbe való bejutásnak nem voltak különleges feltételei, elég volt a nyolc évfolyam sikeres elvégzése. A népszerű szakmák esetében az általános iskolai eredmények rangsora alapján iskolázták be a tanulókat. Hozzátette, hogy a SSZC valamennyi iskolája szakképzést folytat szakgimnázium valamint szakközépiskola területén. Megjegyezte, hogy az iskolák nevei a törvényi változások miatt módosultak. Az új képzési struktúrában megjelentek a szakgimnáziumi képzések is, ezért az iskola nevébe bekerült a szakgimnázium kifejezés.

Sajnálattal közölte, hogy Magyarországon a demográfiai változások miatt csökken a beiskolázható tanulók száma, ami később a munkaerőpiacra nagy hatást gyakorol majd. Ezzel egy időben a végzettség nélküli korai iskola-elhagyók száma pedig nő. Kiemelte, hogy a gazdaságnak képzett szakemberekre van szüksége. Éppen ezért az a cél, hogy a munkaerő-piaci igényekhez rugalmasan és folyamatosan alkalmazkodni képes szakképzés alakuljon ki.

Baranyi Zoltán hangsúlyozta, hogy ennek érdekében például új képzési formaként a szakgimnáziumi képzés – 4+1év – jelent meg a 2016/2017-es tanévben. Aki ilyen képzésben szerez majd érettségit, az egyben hozzájut egy szakképesítéshez is, majd plusz 1 év tanulás után technikus lehet.

Lapunkkal közölte továbbá, hogy átalakult a szakiskolai képzés is. A 2016-os tanévtől nemcsak nevében, hanem szerkezetében is változott, szakközépiskola lett – 3+2 év. A 3. év végén szakmunkás vizsgát tesznek, majd 2 év elteltével érettségi bizonyítványt kaphatnak a tanulók. Mindezek után lehetőségük van arra, hogy technikusi vagy felsőoktatási szakon folytassák tanulmányaikat –mondta el Baranyi Zoltán. Azt is megtudtuk, hogy ez év szeptember elsejétől Szakképzési Hídprogram indult három intézményben, szintén a korai iskolaelhagyás csökkentése érdekében.

Ebben a képzési formában a lemorzsolódott, kudarcnak kitett, általános iskolai végzettség nélküli tanulók járhatnak, ahol 2 év után részszakképesítést és alapfokú iskolai végzettséget szerezhetnek.

Baranyi Zoltán elmondta, hogy a SSZC iskolái felnőttoktatást is folytatnak az iskola profiljának megfelelően. Ez iskolarendszerű képzés, amely történhet nappali, esti vagy levelező tagozaton. Hozzátette, hogy a képzési forma népszerű, hiszen a 2015/2016-os tanévben több mint 440 fő járt ezekre, hogy szakmát szerezzen.  Megjegyezte, hogy a törvényi szabályozás alapján már a második szakma megszerzése is ingyenes a felnőttoktatás keretén belül.

Hangsúlyozta, hogy a Salgótarjáni Szakképzési Centrum jelentős szerepet vállal felnőttképzésben is a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával együttműködve. Jelenleg is több csoportban folytatnak tanfolyamokat a megye területén.

Ezek után Simon Tibort kérdeztük meg a Nógrád megyei tankerületekkel és azok változásaival kapcsolatban. Lapunknak elmondta, hogy megyénkben 2017. január 1-től két tankerületi központ kezdi meg működését. A bátonyterenyei, a pásztói és a salgótarjáni tankerületből jön létre a Salgótarjáni Tankerületi Központ, a balassagyarmati, a rétsági és a szécsényi tankerületekből pedig a Balassagyarmati Tankerületi Központ. Hozzáfűzte, hogy információkkal jelenleg a leendő Salgótarjáni Tankerületi Központhoz tartozó intézményekről rendelkeznek.

A bátonyterenyei, a pásztói és a salgótarjáni tankerület idén összesen 31 köznevelési intézmény fenntartásáról gondoskodik. Elmondta, hogy ebből 22 általános iskola, amelyek közül 4 intézményben alapfokú művészetoktatás is folyik. 4 gimnáziumuk van, amelyből 2 intézményben két tanítási nyelvű oktatás, 1 gimnáziumban pedig kifutó jelleggel szakközépiskolai oktatás is zajlik. 3 gyógypedagógiai intézményt tartanak fenn, ahol az óvodás korúaktól egészen felnőtté válásukig kapnak sajátos szükségleteiknek megfelelő képzést a gyermekek és a diákok egyaránt. 1 önálló alapfokú művészeti iskola is működik Salgótarjánban, valamint 1 pedagógiai szakszolgálati intézmény, amely a megye valamennyi járásában rendelkezik tagintézménnyel.

Simon Tibor tudatta, hogy szeptember elsején több mint 9000 diák kezdte meg az új tanévet. Ez a nap legemlékezetesebb bizonyára annak a 835 tanulónak volt, akik az első osztályba léptek. Kérdésünkre elmondta, hogy a nyár folyamán a szükséges karbantartási munkákat– a festéseket, az egészségügyi meszeléseket, a padok javítását, a PVC-burkolat cseréjét – az intézmények valamennyi feladat-ellátási helyén elvégezték. A karbantartások, javítások, felújítások tervszerűen haladtak. Zárásként megjegyezte, hogy a három tankerület valamennyi iskolájában rendelkezés álltak a feltételek a 2016/2017 tanév megkezdéséhez.

 

Gerhát Karina

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában