Helyi közélet

2016.09.23. 08:24

Nyílt nap az orvosi kamaránál

fenyvesi

Első alkalommal szervezett nyílt napot tagsága számára a Magyar Orvosi Kamara Nógrád Megyei Területi Szervezete. A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézetben megtartott rendezvényen megjelent dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

 

Hegedűs H.

Balassagyarmat. Az eseményen elöljáróban dr. Szabó Géza, a házigazda intézmény igazgató-főorvosa idézte fel a százhúsz éves kórház történetének legjelentősebb mozzanatait, fordulópontjait, és kitért a jelen helyzetére is, utalva arra, hogy a kormányzat újabb, közel négyszáz millió forintos pénzügyi támogatásával októberre átadható állapotban lesz az új diagnosztikai szárny.

Dr. Bauer Viktor, a kamara nógrádi titkára elmondta, a nyílt nap megszervezésével elsősorban azt akarják elérni, hogy a tagsággal minél inkább megismertessék a szervezet mindennapi tevékenységét, és érdekeltté is tegyék, hogy aktívabban vállalják az érdekvédelmi szerepet. Hozzátette, Nógrád megyében kicsiben képződnek le az országos egészségügyi gondok, utalva itt például arra a tényre, hogy minden egyes alap-szakorvosi állásban nagymértékű hiány tapasztalható Nógrádban, jelentős az elvándorlás, a szakma igencsak elöregedik. Fontos teendő tehát, hogy megteremtsék azokat a feltételeket, amivel „élhetőbbé” lehet tenni az orvosi hivatást.

Dr. Éger István elmondta, egy országjárás része a mostani, balassagyarmati látogatás, amelynek során igyekszik tapasztalatokat szerezni, hogy az egyes területeken hol, milyen speciális problémák jelentkeznek. Több tekintetben, így a bérezés helyzetképében kedvező fejleményekről számolt be, mondván a kormányzati szaktárca illetékeseivel jóval korrektebb a kamara kapcsolata, mint a korábbi években, s ha nem is kapnak azonnali „igen” választ minden javaslatukra, a tárgyalási szándék a másik fél részéről is erőteljesebben megmutatkozik. Örömtelinek nevezte, hogy itt, vidéken jóval nagyobb érdeklődés mutatkozik meg a szakmai tárgyú összejövetelek, rendezvények iránt, mint a nagyvárosokban, és Budapesten, ami azt mutatja, hogy valóban tevékeny részt vállalnak a tagok az érdekvédelmi feladatokban.

A nyílt nap további részében a kamarai vezetők a résztvevők kérdéseire válaszoltak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában